A kenyér ára soha nem látott mértékben emelkedik, ezért ha spórolni akarsz, most minden korábbinál nagyobb jelentősége lehet annak, hogy megfelelő módon tárold. Erre a célra sokan a boltban kapott műanyag zacskót használják, ami azonban egyáltalán nem jó megoldás. De mi van a hűtővel? És ha már itt tartunk, van értelme lefagyasztani a kenyeret?
Miért nem szabad a műanyag zacskóban hagyni a kenyeret?
„A zacskó ugyan meggátolja a kenyér kiszáradását, mivel nem engedi a nedvességet elpárologni, de a benn rekedt párától kenyerünk kérge átnedvesedik, megpuhul, és emiatt nem lesz friss érzete. A zacskóban lecsapódó nedvesség nemcsak a frissesség miatt jelenthet gondot, de a penészgombák számára is kedvező körülményeket teremtünk vele, így sokkal hamarabb megtelepednek a kenyér felszínén” – figyelmeztet a Maradék nélkül, a Nébih tájékoztató oldala.
![A frissen sült kenyér átnedvesedhet, majd megpenészedhet a műanyag zacskóban](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4565/45659/456593/45659306_abfd7945fd4babc632ae62e57b27c049_wm.jpg)
Éppen ezért ha a boltban frissen sült, meleg pékárut vásárolsz, próbálj ellenállni a kísértésnek, hogy lezárd a zacskó száját. Ezt még a hazaút idejére sem érdemes megtenned. Amennyiben a kenyér mégis megpuhul és veszít friss érzetéből, dobd be a kenyérpirítóba, és újra kellemesen ropogós lesz.
Akkor miben érdemes tárolni?
A műanyag zacskó helyett remek alternatíva lehet a papírzacskó, ami engedni szellőzni a kenyeret, így az nem penészedik be, sőt lelassítja a nedvességvesztést is, vagyis egyúttal védi a kiszáradástól. Ha nincs kéznél papírzacskó, akkor példát vehetsz nagyanyáinkról, akik egyszerűen egy tiszta konyharuhába csavarták a kenyeret. Ennél már csak a kenyértartó jobb megoldás, amely apró kis résein keresztül megfelelő szellőzést biztosít, miközben dekorációs elemnek sem utolsó.
![A kenyértartó az egyik legjobb megoldás](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4565/45659/456593/45659324_ae391f56185d0d743a7b2af2bfab23b4_wm.jpg)
Mi történik, ha beteszem a hűtőbe?
A hűtőgép hatékonyan képes frissen tartani a tejtermékeket és a húsokat, illetve a pékáruk penészesedését is lassítja (feltéve, hogy nem éri őket nedvesség). A kenyér tárolására ennek ellenére kevésbé alkalmas, mivel a természetes száradási folyamatot nagymértékben felgyorsítja.
Akár hatszor gyorsabban is kiszárad a kenyér a hűtőben, mint szobahőmérsékleten.
Vannak, akik szerint ez úgy kerülhető el, ha a kenyeret szorosan műanyag fóliába csomagolod, és úgy teszed be a hűtőbe.
![A hűtőben kiszáradhat, de fagyasztva hónapokig eláll](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4565/45659/456593/45659360_9b659e2ea2a6f0324ade4966971ac1d4_wm.jpg)
És lefagyasztani van értelme?
Nagyon is! A Maradék nélkül szerint a fagyasztás az egyik legjobb módszer a kenyér frissességének megőrzésére. „Fagyasszuk le szeletelve a kenyeret, így bármikor kivehetünk a fagyasztóból akkora mennyiséget, amire szükségünk van. Ha nem szeretnénk felszeletelni, akkor is érdemes kisebb egységekben lefagyasztani, hogy tényleg csak annyit vegyünk ki, amennyi egyszerre elfogy. Mikróban vagy sütőben gyorsan felolvaszthatjuk. A melegítés hatására ismét olyan lesz, mintha frissen sült volna” – írják útmutatójukban.
Itt is érvényes ugyanakkor az aranyszabály, hogy ami egyszer már kiolvadt, azt nem szabad visszatenni a fagyasztóba. Ha pedig a kenyér valamilyen okból megpenészedne, ki kell dobni!
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés