Kipróbáltuk a férfikölcsönzőt

GettyImages-532253321
Olvasási idő kb. 11 perc

Már Magyarországon is elérhető a szolgáltatás, ami lehetőséget biztosít arra, hogy egy egyedülálló nő férfit kölcsönözzön. Elképzelni sem tudtam, mi kell ahhoz, hogy egy nő erre szánja magát, és óradíjat fizessen egy férfinak azért, hogy kísérője, társasága legyen egy program erejéig. Nos, miután elképzelni nem tudtam, úgy döntöttem, kipróbálom.

Először is szögezzük le, a Man4you férfikölcsönző nem társkereső, és a kikölcsönzött férfiak nem nyújtanak szexuális szolgáltatást. Elsősorban arra vállalkoznak, hogy kísérői, társai legyenek azoknak a hölgyeknek, akik olyan programra bérlik ki őket, ahová nem szeretnének egyedül érkezni. 

Gördülékeny regisztráció a férfikölcsönzőbe

„Ugyan már, olyan nincs, hogy ne akarjon többet…” „Milyen pasi az, aki árulja magát?” „A végén majd kifogsz valami kretént” – Ilyen és ehhez hasonló megjegyzésekkel kommentálták szinte kivétel nélkül a tervemet mindazok, akiknek elújságoltam, mire készülök. Igen, az emberek bizalmatlanok, és talán nem véletlenül nem hisznek abban, hogy valami valóban az, aminek látszik. Persze ne legyünk álszentek, hiszen sokkal rosszabbul is elsülhetett volna ez a találkozó, ami végül – anélkül, hogy lelőném a poént - bevallom, egyáltalán nem okozott csalódást.

A hiedelmekkel ellentétben a férfikölcsönzés nem azonos a társkereséssel
A hiedelmekkel ellentétben a férfikölcsönzés nem azonos a társkeresésselLuis Alvarez / Getty Images Hungary

Ahhoz, hogy férfit bérelhessünk, első lépésként elő kell fizetnünk a Man4you szolgáltatására, ami hölgyeknek havi 2900 forint. Az ár magába foglalja a kísérőkkel való kapcsolatfelvételt, a korlátlan üzenetküldést, a reklámmentes oldalhasználatot.

A regisztrációt követően már ott is vannak előttünk a kiválasztható férfiak, akik szintén havidíj ellenében kínálhatják társaságukat a weboldalon.

A választást megkönnyíti, hogy a férfiakat vármegyék szerint, Budapesten pedig akár kerületek szerint választhatjuk ki. Mielőtt a végső döntést meghoztam volna, a regisztrációt követően többször is visszatértem az oldalra, és azt tapasztaltam, hogy a felhozatal folyamatosan változott. Hol kevesebb, hol több férfi közül választhattam volna. A Budapesten szolgáltatást vállaló férfiak társasága átlagosan 40 és 50 potenciális jelölt között váltakozott. 

A férfikölcsönzés első lépése: kit válasszak?

Bár egy fotó alapján nehéz eldönteni, hogy ki milyen ember valójában, a weboldalon tett negyedik látogatás alkalmával döntöttem, és egy 24 éves latinos külsővel rendelkező férfit választottam a szolgáltatás tesztelésére.

Egy fotó alapján nehéz eldönteni, milyen ember valójában a kölcsönözhető férfi
Egy fotó alapján nehéz eldönteni, milyen ember valójában a kölcsönözhető férfiGuido Mieth / Getty Images Hungary

A választás nem volt túl nehéz, miután nem egy társkeresőn bolyongtam, és nem ismerkedni akartam. Ennek ellenére mégis fontos volt számomra, hogy ne csak a férfi külseje legyen megnyerő. A fekete-fehér fotóról egy sármos, erős egyéniség nézett vissza rám, és a saját magáról írt néhány soros bemutatkozó szintén szimpatikus volt.

Ennek ellenére azt éreztem, zsákbamacskát veszek…

A kapcsolatfelvétel könnyen ment, egy óra sem telt bele, és a felkérő üzenetemre jött is a válasz. Miután nem volt biztos, hogy a „választottam”, akit nevezzünk Robinak, az általam megadott időpontban ráér, kért néhány nap haladékot, és abban maradtunk, még később pontosítjuk, hol, mikor és milyen programon találkozunk. 

Addig is végig írásban kommunikáltunk. Szimpatikus volt, hogy minden alkalommal eleget tett az írásban szokásos udvariassági formuláknak, soha nem hányaveti tőmondatokban fogalmazott, és a helyesírása is kifogástalan volt.

A férfikölcsönzés második lépése: mi legyen a program?

Bizonyára sokan egy adott programhoz választanak kísérőt, az én esetemben, mivel kíváncsiságból próbáltam ki a szolgáltatást, ez fordítva történt, már volt választottam, amikor a programon gondolkodni kezdtem.

Bevallom, ennek a közös programnak a kiválasztása okozta a legnagyobb fejtörést, miután nekem soha nem jelent problémát, ha egyedül kell színházba, moziba, koncertre vagy valamilyen társasági eseményre mennem. Sőt, néha kifejezetten szeretek egyedül lenni, nem igénylem, hogy valaki szórakoztasson.

Végül úgy döntöttem, olyan programot választok, amit a férfiak általában kifejezetten utálnak.

Elmegyünk vásárolni. Arra gondoltam, ha valamivel, akkor ezzel biztos, hogy próbára teszem a türelmét, hiszen melyik férfi szeret órákig várakozni a próbafülke előtt, és azt hallgatni, hogy a nő vagy a ruhával, vagy a testalkatával elégedetlen. 

A vásárlás a legtöbb férfi türelmét próbára teszi
A vásárlás a legtöbb férfi türelmét próbára tesziPaper Boat Creative / Getty Images Hungary

Miután Robinak sem volt kifogása a program ellen, és én is elfogadtam az általa kért 3000 forintos óradíjat, nem volt más hátra, minthogy találkozzunk.

A megbeszélt időponthoz képest néhány percet késett, valóban nem sokat, mindössze két-három percet, de ez elég volt ahhoz, hogy azt gondoljam, meggondolta magát, mégsem jön el. Abban a pillanatban ahogyan ez átfutott a fejemben, odalépett hozzám, udvariasan leszólított, bemutatkozott, és elnézést kért a késésért. Elmondta, percek óta itt köröz, de nehezen találta meg az általam kiválasztott üzletet.

A fotóhoz képest, amit a férfikölcsönző oldalán megosztott magáról, egy jóval fiatalabb férfi állt velem szemben.

Utólag mindezt annak tulajdonítom, hogy a találkozónkkor már rövidebb volt a haja és a szakálla. Az öltözéke kifogástalan volt, bár egy vásárláshoz egy sportosabb ruházat is megtette volna. Bevallása szerint ezt ő is érezte…

Elmondtam neki, azért választottam éppen azt az üzletet, ahová mentünk, mert a napokban mutattak be egy teljesen új kollekciót, és minden egyes darabját szeretném felpróbálni. Arra kértem, mondja el, mi a véleménye a ruhákról, őszintén foglaljon állást, melyik ruha áll jól nekem, és melyik nem, továbbá segítsen választani közülük legalább egyet, ami hétköznapi és alkalmi viseletnek is megfelelő. 

Az üzletben eltöltött egy-másfél óra alatt legalább nyolc-tíz különféle fazonú, színű ruhát felpróbáltam, mindegyiket megmutattam neki, és véleményt kértem Robitól, aki kezdetben, amíg én a próbafülkében voltam, a ruhaállványok között sétált, a telefonját pörgette, majd egy idő után helyet foglalt egy fotelben, és a dohányzóasztalra készített magazint lapozgatta. 

Mindvégig fürkésztem az arcát, de nem tudtam eldönteni, vajon mennyire unatkozik, és a pokolba kíván-e már azért, mert még mindig nem tudom eldönteni, melyik ruhát vigyem haza magammal.

Mindvégig mosolygott, úgy tűnt, őszintén igyekszik segíteni a választásban, ha valamelyik ruha nem volt előnyös, azt is udvariasan közölte, vagy javaslatot tett, hogy övvel vagy öv nélkül lenne jobb inkább.

A kikölcsönzött férfiak vállalják, hogy részt vesznek a nők által kiválasztott programon
A kikölcsönzött férfiak vállalják, hogy részt vesznek a nők által kiválasztott programonThomas Barwick / Getty Images Hungary

Másfél óra után úgy döntöttem, Robi kiállta a próbát, és bevallom, én is elfáradtam, bár szebbnél szebb ruhákat próbáltam Kovács Yurkov Orsolya legfrissebb kollekciójából. Végül közösen eldöntöttük, melyik ruha mellett tegyem le a voksomat, fizettem, és a korábban megbeszéltek szerint még együtt ebédeltünk.

„Egy eszköz vagyok, és szerepet játszom” – vallja a kölcsönzött férfi

Robi végig nagyon kedves és udvarias volt, egyáltalán nem okozott csalódást. Fiatal kora ellenére igazi úriemberként viselkedett. Senkit nem szeretnék megbántani, de valljuk be őszintén, ma már nem általános jelenség, hogy a huszonévesek is ugyanúgy ismerik a Görög Ibolya protokollszakértő által népszerűsített illemszabályokat, mint a középkorú férfiak. Ez mindenképpen megnyugtató volt, ahogyan az is, hogy az együtt eltöltött néhány óra alatt semmi jelét nem adta annak, hogy nőként milyen véleménnyel van rólam. 

A férfikölcsönzés egyaránt zsákbamacska mindkét félnek
A férfikölcsönzés egyaránt zsákbamacska mindkét félnekgeorgeclerk / Getty Images Hungary

Nem személyeskedett, nem volt félreérthető érintés vagy megjegyzés, ellenben bármit kérdeztem, mindenre készséggel válaszolt.

Nem tudtam kibújni a bőrömből, és az utolsó órát kihasználva számtalan kérdéssel bombáztam. Megtudtam, hogy három hónapja regisztrált a Men4you oldalán, és ez alatt az idő alatt három megkeresés érkezett hozzá, amiből egyet visszautasított, miután nem tudott azonosulni a szereppel, hogy egy hatvan pluszos hölgyet elkísérjen egy esküvőre. 

A szerep szó használata nem véletlen, Robi nem rejtette véka alá, tudja, hogy egy-egy ilyen alkalommal szerepet kell játszania, ami azt jelenti, még ha nem is érzi jól magát, akkor is úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Erre a kijelentésre egy kicsit megdöbbentem, ami ki is ült az arcomra, ezért gyorsan megnyugtatott, most kifejezetten jól érzi magát, mert ő is sokkal inkább előnyben részesíti a fesztelen értelmes beszélgetést.

Bevallása szerint soha nem közeledne egyetlen hölgymegrendelőjéhez sem, soha nem kezdeményezne intim kapcsolatot senkivel, mert a munka az munka.

Ő ebben a felállásban csak egy eszköznek tekinti magát, és nem is szeretné, ha a nők másként gondolnának rá. Kifejezetten ellenére van, ha azt érzi, valaki többet vagy mást akar tőle, mint amiben eredetileg megállapodtak.

Nekem ez egy munka, amit addig csinálok majd, amíg jólesik. Ha lenne párom, társam, azonnal felhagynék vele” – mondja Robi, miközben a süteményes villára szúrja a mindenmentes répatortát.

„Talán furcsán hangzik, de nekem is lutri, hogy kivel találkozom.

Én is ugyanúgy gyanakszom, mert bár én viszem a bőrömet a vásárra, kiszolgáltatott helyzetben érzem magam. Soha nem tudhatom, kivel hoz össze a sors. Éppen ezért csak nyilvános helyen vállalok találkozókat, senkinek a lakására nem megyek fel, külföldre pedig semennyi pénzért nem utaznék el senkivel sem. Biztos vagyok benne, hogy a kölcsönözhető férfiak közül nem mindenki gondolkodik úgy, ahogyan én, és vannak olyanok, akik bevállalósabbak, esetleg mást is remélnek egy-egy ilyen találkozástól.”  

Sem hiányérzetem, sem rossz érzésem nem volt a férfikölcsönzés után

Azt gondolom, az általam szerzett tapasztalat összességében rácáfolt a találkozót megelőző sok bizalmatlankodó megjegyzésre. Robi szolgáltatásával teljes mértékben elégedett voltam, sem hiányérzetem, sem rossz érzésem nem volt a találkozó végén. 

Amikor egy nő férfit kölcsönöz, vállalja, hogy minden költséget ő fizet
Amikor egy nő férfit kölcsönöz, vállalja, hogy minden költséget ő fizetPeter Cade / Getty Images Hungary

Egyetlen dolog frusztrált, amit két alkalommal is megéltem. Kicsit kényelmetlenül éreztem magamat, amikor az étteremben nekem kellett kiegyenlíteni a számlát, általában nem így szokott történni, ha hasonló szituációban férfitársaságában vagyok. 

Továbbá miután még soha senkinek nem fizettem azért, hogy velem töltsön néhány órát, pironkodva fizettem ki a férfikölcsönzés díját. 

Mindent összevetve szerencsésnek érzem, magam. Úgy gondolom, jól választottam, nem csalódtam a szolgáltatásban, valóban azt kaptam, amit ígértek, és amit reméltem. Ha egyedülálló nő lennék, és szükségem lenne egy program erejéig férfitársaságra, Robit már biztos, hogy ismét kikölcsönözném.

Ha szeretnéd tudni, mi adta az ötletet, hogy útjára induljon az első magyar férfikölcsönző, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek