A tojás hiába egészséges, folyamatosan emelkedik az ára, ezért az ember kétszer is meggondolja, hogy milyet vegyen belőle. Így aztán adja magát a kérdés: mit nyerünk azzal, ha szabadtartású vagy biotojást vásárolunk? „Csak” a tyúkoknak teszünk vele jót, vagy döntésünk számottevően befolyásolja a tojás minőségét is? Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Miben különbözik a bio- és a mélyalmos tojás?
Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a boltokban kapható tojásokon különböző, a tyúkok tartására vonatkozó információk is szerepelnek. Erre a héjon lévő jelölés első számjegye utal, amely a szakember magyarázata szerint a következőket jelentheti:
0 – Bio-, szabadtartásból származó tojás. Azok a tyúkok, amelyektől a 0-s jelölésű tojás származik, csak biotakarmányt kapnak, és szabadon sétálhatnak a tartásukhoz elkerített kinti részek és fedett területek között.
1 – Szabadtartásból származó tojás. A tartási mód itt is ugyanaz, mint az előző kategóriánál, vagyis az állatok a szabadban és a fedett részen is lehetnek, de a takarmányuk nem bio.
2 – Mélyalmos, istállós tartás. A tyúkok ebben az esetben egész életüket egy fedett istállóban, összezárva töltik, ami azért is hátrányos, mert gyakran „harcba” bocsátkoznak egymással.
3 – Ketreces tartás. Az állatok gyakorlatilag egész életüket egy ketrecbe zárva töltik, ahol igen kevés a helyük. Manapság már feljavított ketreces vagy kiscsoportos tartás van előírva, de igazából így sem jut sokkal több hely nekik.

Melyik tojás a jobb?
A szakember szerint erre nincs egyértelmű válasz, mert mindegyik változatnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. „Amennyiben az állatok érdekeit nézzük, természetesen a bio, illetve a szabadtartás a leginkább humánus megoldás.” A fogyasztók oldaláról azonban már sokkal összetettebb a helyzet. Már csak azért is, mert a tojás árát nagyban befolyásolja a tartási mód is.
„A tojás minősége sok tényezőn múlhat, beleértve az állatok közérzetét is. Abban, hogy a különféle tartású tyúkok tojásai között van-e érzékszervi különbség, nem lehet általánosítani, ezt próbálja mindenki maga eldönteni.”

Az élelmiszermérnök úgy véli, csakúgy, mint más élelmiszereknél, a valamit valamiért elve itt is érvényesül. A szabadtartású, megfelelő takarmánnyal ellátott tyúkok általában szebb és nagyobb sárga tojásokat tojnak, ám cserébe ezeknek az árfekvésük is magasabb.
„Vigasztalhat minket a tudat, hogy az állatok így a természeteshez leginkább közelítő körülmények között töltik életüket. A mélyalmos, illetve ketreces tartásból származó tojások árban többnyire kedvezőbbek, de minőségben valószínűleg nem adják ugyanazt, mint szabadtartású társaik. Azonban azt, hogy a minőségbeli és árbeli eltérések mennyire vannak összhangban, nehéz pontosan meghatározni.”
Van olyan tojás, amely fertőtlenítést igényel?
„A megfelelően tárolt és feldolgozott tojás fogyasztása nem jelent kockázatot, mivel a kereskedelemben kapható darabokat ózonnal szokták fertőtleníteni. Amennyiben piacon vásárolunk tojást, és biztosra akarunk menni, vagy esetleg nyersen fogyasztanánk azt, a magam részéről nem a mosást, sokkal inkább a héj fertőtlenítését javasolnám” – válaszolt a szakértő.
A mosással könnyen szétfröcskölhetjük a konyhában az esetleges kórokozókat, így keresztfertőzés léphet fel.
A fertőtlenítéshez a tojásokat néhány percre 2%-os hipóba érdemes áztatni, majd folyó víz alatt alaposan leöblíteni. A vegyszer ennyi idő alatt nem jut be a tojás belsejébe, de mivel roncsolja annak természetes védőrétegét, ezután már nem szabad tovább tárolni, és azonnal fel kell használni.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés