A 10 főbűn, amit a sajt ellen elkövetsz

Olvasási idő kb. 3 perc

A sajt egy igazi csoda. Ne rontsd el azzal, hogy rosszul tárolod, vagy nem úgy fogyasztod, ahogy megérdemelné!

Lehet, hogy nemes szándékok vezérelnek, mégis súlyos bűntetteket követsz el kedvenc sajtod ellen anélkül, hogy egyáltalán tudnál róla. Ennek pedig az lehet a vége, hogy egy nyálkás, ammóniaszagú katasztrófává válik, aminek köze sincs eredeti valójához. A Thrillist ezért is gyűjtötte össze a sajtot érintő leggyakoribb hibákat.

1. Fóliában tartod

Ha a boltban még ínycsiklandónak tűnő sajt ízéről a zsírkréta, esetleg a macskapisi jut eszedbe, ne a terméket hibáztasd, hanem a műanyagfóliát, amiben tartottad. Mint sok más fermentált élelmiszer, a sajt egy élő valami, így oxigénre van szüksége, hogy lélegezni tudjon. A műanyagfólia azonban elzárja a levegő útját, ezért lényegében megfojtja a sajtot, ami kellemetlen, ammóniás ízt kölcsönözhet neki. Másik hátránya, hogy csapdába ejti a nedvességet, ami miatt a sajt nyálkás jelleget ölthet és megjelenhet rajta a penész. Ha szeretnéd ezt elkerülni, a sajtot csomagold sajtpapírba vagy zsírpapírba, majd lazára hagyva egy műanyag zacskóba.

Hidegen eszel szeletelt sajtot? Ez máris két bűn!
Fotó: Shutterstock

2. Hidegen fogyasztod

A hideg eltompítja a sajt komplex ízét, ahogy textúrájának sem tesz jót, ezért ha a hűtőből kivéve rögvest elfogyasztod, viszonylag sokat veszíthetsz vele. Az olyan hideg sajtoknál, mint a camambert, legalább 20 percet, míg a keményebb fajtáknál, mint amilyen a gouda, minimum 40 percet érdemes várnod. Hidd el, megéri!

3. Kidobod a kérgét

Hacsak a sajt nem viasszal vagy ruhával van bevonva, a kérge nagyon is ehető, és izgalmas ízeket tartogat. Még ha finnyás is vagy, egyszer akkor is ajánlott kipróbálnod. Ha nem jön be, legfeljebb nem próbálkozol újra. Az igazán kemény sajtok (például a parmezán) ugyan kivételt képeznek a szabály alól, de kérgük így is felhasználható levesekhez, vagy akár jutalomfalatként kutyáknak.

4. Magában meg sem kóstolod

Persze, egy jó sajt képes feldobni számos más étel ízét, de ez a mágikus, műremeknek is beillő tejtermék igazán megérdemli a teljes figyelmedet. Ha szeretnéd megtapasztalni igazi, nyers valóját, először mindenképp magában kóstold meg.

5. Túl sokat vásárolsz

Ahelyett, hogy egyszerre vennél sokat, inkább vásárolj gyakrabban. Abban a pillanatban, ahogy felvágod a sajtot, elkezd veszíteni az ízéből, majd elindul a romlás felé vezető úton. Éppen ezért mindig csak annyi sajtot tarts otthon, amennyit néhány napon belül el is tudsz fogyasztani.

6. Lereszelve veszed

Bár így megkímélheted magad az extra melótól, nem biztos, hogy megéri! A reszelve kapható termékeket gyakran tartósítószerekkel kezelik, melyek az olvasztáskor gumiszerű textúrát kölcsönöznek a sajtnak. Ha magadnak reszeled le a sajtot, nemcsak olcsóbb lesz, de finomabb is. Ez igaz a szeletelt termékekre is.  

7. Nem is eszel, mert laktóérzékeny vagy

Ebben az esetben nem árt tudnod, hogy egy csomó sajt gyakorlatilag laktózmentesnek tekinthető, mivel a sajtgyártás során a laktóz (tejcukor) tejsavvá alakul. Minél öregebb egy sajt, annál kevesebb laktózt tartalmaz, vagyis elsősorban a cheddar, gouda és parmezán vonalon gondolkozz.

Ha többféle sajtot vágsz fel, mindegyikhez használj külön kést
Fotó: Shutterstock

8. Minden sajthoz ugyanazt a kést használod

A sajtok egyedi és összetett ízvilágáról már eddig is sok szó esett. Az ok ennél a pontnál is ide vezethető vissza: ha ugyanazzal a késsel vágod fel a kecskesajtot, amivel aztán az stiltont (vagy fordítva), átveszik egymás ízét, aminek jellegzetes karakterük láthatja kárát.

9. Lefagyasztod

Ez különösen a friss sajtoknál, a fetánál és a mozzarellánál óriási hiba. A bennük lévő víz ilyenkor jégkristályokká alakul, ami megváltoztatja fehérjeszerkezetüket, ezzel tönkreteheti textúrájukat. Az idősebb, keményebb sajtok viszont már más lapra tartoznak. Ezeket nyugodtan lefagyaszthatod – lehetőleg szorosan papírba, műanyag zacskóba, majd alufóliába csomagolva, hogy ne vegyék át a hűtőben lévő szagokat. Arra azonban készülj fel, hogy a fagyasztás valamelyest még a kemény sajtokra is hatással lehet, ezért inkább a főzésnél érdemes felhasználnod őket.

10. Kockára vágod

A nagyobb felület több ízt hordoz, ezért vékony szeletekre vágd a sajtot, ahelyett hogy kockákra darabolnád. A helyes irányt a formái mutatják meg. Az ék alakú sajt például háromszögekre szelhető, egészben pedig úgy kell felvágni, mint egy pitét. A legízletesebb sajtokhoz, mint a francia Comté, elkélhet egy sajtszeletelő is, amivel olyan papírvékonyra vághatod, hogy szétolvad a szádban. A kéksajtoknál ezzel szemben a morzsolás a nyerő.

A sajt és a penész viszonyáról alábbi cikkünkben olvashatsz bővebben:

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.