Kártérítési kisokos: megszívtam a vonattal, mit tegyek?

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyre többen vannak tisztában, hogy milyen kárigénnyel élhetnek, ha késett a repülőjük. De mi a helyzet, ha a vonat késik, vagy el sem indul?

Ahogyan beköszönt a hidegebb idő, egyre többen rettegnek a vasúti közlekedés késéseitől. Leszakadt felsővezetékek, kimaradó vonatok vagy néhány centi leesett hó okozhat fennakadást. Természetesen vannak vis maior, vagyis előre nem látható esetek is, és olyanok is, amikor látszólag minden rendben van, mégis késnek a járatok. Ha ismered a szabályzatot, akkor kiderül, hogy többet és hasznosabbat is lehet tenni, mint hogy szitkozódsz, csak éppen tele van buktatókkal az ügymenet. 

Sokak szerint vonattal járni azért jelent egyfajta szabadságot, mert nem vagy időhöz kötve, már ami az érkezést jelenti, vagyis egyszer csak odaérsz, ahova elindultál, a kettő közötti idő pedig maga a nagybetűs kaland. Nos, vannak, akik ennyire nem vakmerőek, és szeretnének menetrendszerűen közlekedni, ami nem mindig jön össze, vagy nem éppen úgy, ahogyan elképzelték. 

Nincs helyem a vonaton

Vettél például helyjegyet, első osztályú kocsiba szóló jegyet, esetleg fekvőkocsiba vagy hálókocsiba jegyet, de ha azt nem tudja mégsem prezentálni a vasúti társaság, akkor kötelesek felajánlani a szolgáltatást egy másik időpontban, vagy a célállomáshoz máshogy közlekedő vonaton. Ha ez nem megy, akkor magasabb szolgáltatást kell ajánlani, vagyis mondjuk első osztályra szóló jegyet a nem biztosított helyjegyért cserébe. Ilyenkor nem jár visszatérítés, és a társaság a magasabb szolgáltatással járó különbözetet sem kérheti el tőled.

Viszont ha ugyanez alacsonyabb minőségű szolgáltatással történik, vagyis nincs helyed az első osztályú kocsiban, ezért felajánlják, hogy átülhetsz a másodosztályúba, és te ezt elfogadod, akkor kötelesek a két szolgáltatás közti árkülönbséget visszatéríteni neked. Ha nem fogadod el a felajánlott alternatívákat, akkor vissza kell fizetniük a menetdíjat a már igénybevett szolgáltatástól függően. Tehát ha három átszállással utazol valahova és csak az utolsónál volt ilyen gondod, akkor nem fizetik vissza az egész utazás összegét. 

Késik a vonatom

"Nem minősül járatkimaradásnak vagy késésnek, ha az utasok továbbszállításáról a vasúti társaság oly módon gondoskodott, vagy arra más vonattal lehetőség volt úgy, hogy az utas vonatkimaradás esetében 180 percet, a vonat késése esetén 30 percet meg nem haladó késéssel a célállomására megérkezzék" - áll a szabályzatban. Késésről kérhetsz igazolást, ez jól fog jönni, mikor elővesznek a munkahelyeden, az iskolában, vagy kiderül, hogy lekésted a csatlakozásod. Ezt vagy a vonaton a jegyvizsgáló, vagy a vasútállomás ügyeletes alkalmazottja jegyzi fel neked, őket kell keresni.

Feláras vonatok esetében 30–119 perc késéssel történő érkezés esetén a menetjegy árának 25%-a; 120 perc vagy annál nagyobb késéssel történő érkezés esetén a menetjegy árának 50%-a a visszatérítés mértéke. Ha meg nem feláras, akkor mindegy is, mert nyugodtan késhet. Ha bérleted vagy bérlet jellegű más jegyed, igazolványod van, akkor az átalány-kártérítés alapja az ugyanazon viszonylatra érvényes teljes árú, egy útra szóló menetjegy ára, tanuló bérlet esetén az ugyanazon viszonylatra érvényes 90%-os mérséklésű, egy útra érvényes menetjegy ára. Ha ez nem éri el az 1000 forintot, akkor a MÁV nem fizet, az nem teljesen világos, hogy mégis miért nem. Ja, és ha a jegyvételkor tájékoztattak a késésről, de te ennek ellenére megvetted, akkor sem vagy jogosult a kártérítésre.

Jó ha tisztában vagy a jogaiddal, mikor utazol.
Fotó: Shutterstock

Forgalmi akadály

A vasúti társaság köteles a tovább utazni kívánó utast és a poggyászát az eredeti vagy más útirányon az eredeti vagy más tömegközlekedési eszközzel a célállomásra szállítani forgalmi akadály esetén, amennyiben az időben és fizikailag lehetséges. Ilyenkor vagy másik vonattal kell elvinni a célállomásra, még akkor is, ha az egy feláras vonat, például ha te egy gyorsvonaton utazol Szegedről Budapestre, de az lerobban vagy eleve nem is érkezik, akkor a jegyvizsgáló közbenjárhat, hogy vegye fel az utasokat az Intercity, és neked ezért nem kell további díjakat fizetned.

Ha később akarod folytatni az utad vagy más útvonalon jutnál el a célállomásig, akkor meghosszabbíthatja a társaság a jegyed érvényességét, ha pedig az egésztől elment a kedved, akkor visszatérítik a menetjegyed le nem utazott részét, ha erről értesíted a jegyvizsgálót vagy az állomás ügyeletes alkalmazottját is, és ő kiállítja neked az igazolást, amivel tudsz intézkedni. És persze kötelesek visszaszállítani a kiindulási állomásra is, ha te azt szeretnéd. Más alternatív utazási lehetősséggel is próbálkozhatsz, vehetsz buszjegyet, bérelhetsz autót, de ezt nem fogja neked megtéríteni a MÁV. 

Ezzel a vonattal inkább el sem indulok

Lehetőség van az utazástól való elállásra, és a menetjegy visszatérítésre, ha az utazásról lemondó utas a vonat jegyvizsgálójával vagy a felszállási állomás ügyeletes alkalmazottjával igazoltatja, hogy az igénybe venni kívánt vonat vagy kocsi 10 percet meghaladó késéssel indult volna, fűtés, világítás vagy a menetjegyen feltüntetett szolgáltatásnak megfelelő ülőhelyek nélkül közlekedett, valamint ha a zsúfoltság miatt az utas menetjegyének megfelelő ülőhelyhez nem jutott.

Kártérítés is járhat

Ha 180 percnél hosszabb késés következik be járatkimaradás miatt, vagy a 30 percet meghaladja a késés, és a társaság, a vonat, amivel utaztál feláras, és ki is fizetted a megfelelő felárat, akkor kártérítésre is jogosult lehetsz. Ennek összege nem haladhatja meg a vonat kimaradása esetén a jegyed árának tizenötszörösét, 30 perc vagy azt meghaladó időtartamú késés esetében az ötszörösét, 5 perc és 30 perc közötti késés esetében háromszorosát, 5 percet meg nem haladó késés esetében egyszeresét. És itt is igaz az, hogy mindössze annak a szakasznak az árát veszik figyelembe, amin a késés történt, vagyis ha egy több átszállásos utazásnál az utolsó szakaszon futsz bele ilyesmibe, akkor csak annak az árát nézik.

A kártérítési igényt a vasúti társaság ügyfélszolgálatának címezve, a vasúti társaság bármely szervezeti egységéhez be lehet nyújtani. A kártérítési igénynek tartalmaznia kell a káresemény részletes leírását (oly módon, hogy a káresemény és a kár bekövetkezése közötti okozati összefüggés lehetőség szerint megállapítható legyen), a bekövetkezett kár leírását, valamint annak összegét (amennyiben meghatározható). A kártérítési igényhez csatolni kell az utas eredeti menetjegyét, felár-bizonylatát, valamint a kapcsolódó egyéb dokumentumokat.

Vis maiornak minősül az, ami a vasúti társaság ellenőrzési körén kívül eső okból eredő, előre nem látható, elháríthatatlan esemény vagy körülmény, melynek kivédése emberi erővel nem lehetséges. Ide tartozik például a bombariadó, sztrájk, vagy harmadik fél olyan magatartása, ami veszélyezteti az üzembiztonságot vagy lehetetlenné teszi a szolgáltatás teljesítését, közérthetőbben például öngyilkosság, baleset. És ide tartozik az olyan időjárási körülmény, melynek bekövetkezését a vasúti társaság az adott körülmények között elvárható gondosság ellenére sem kerülhette el. Kérdés ilyenkor az, hogy három centi hó mennyire minősül januárban váratlannak - az ilyen ügyekben ki lehet kérni szakértők véleményét, ugyanis vis maior esetén nem jár kártérítés.

Kinél kell reklamálnom? 

Vagy a vonat jegykezelőjénél vagy a felszállási állomás ügyeletes alkalmazottjánál. A helyhiányt a jegyvizsgálónak kell jelezni minél hamarabb, hiszen csak akkor vagy jogosult visszatérítésre, ha a jegyvizsgáló 5 percen belül nem tudott elhelyezni sem ugyanolyan, sem magasabb besorolású helyen. Ha nem igazoltatod ezt vele, akkor a vasúti társaság nem köteles visszafizetni a pót- és helyjegyért kifizetett összeget. 

Ugyanígy ha késik vagy elakad a vonatod, akkor is a jegyvizsgálónál vagy az állomás ügyeletes alkalmazottjánál kell erről igazolást kérned. Amíg nincs tőlük papírod mindenről, addig nem kapsz semmilyen visszatérítést, így ne hagyd magad lerázni, és mindent részletesen írass le: mi történt, mikor, melyik útszakaszon, milyen szolgáltatást ajánlottak, mit nem fogadtál el, meddig állt a vonat a nyílt pályán, hogyan jutottál el a célállomásra - vagy lett eleged az egészből és mentél haza.

A türelem és a kedvesség csodákra képes, és ne feledd, hogy valószínűleg nem rajtuk múlik, hogy éppen a semmi közepén dekkolsz, és lehet, hogy valóban ők sem tudnak semmit arról, hogy mikor történik már végre valami. Ha az adott nap utolsó csatlakozását lekésed, vagyis valahol éjszakáznod kell, akkor kérj számlát az alkalmi szállásadódtól, mert ennek költségét az észszerűség határain belül megtéríti a MÁV. Hogy ez egészen pontosan mit jelent, az nem derül ki, kérdés ugye, hogy mondjuk számukra egy olcsó munkásszállás bizonyul annak, míg lehet, hogy egy utasnak egy három csillagos hotel, hiszen mindig olyanban száll meg, ha utazik. Összefoglalva tehát a lényeg az, hogy a jegyvizsgáló vagy az állomás ügyeletes alkalmazottjának a segítsége nélkül túl sok jóra nem lehet számtani, ezért minden esetben érdemes elsőként hozzájuk fordulni. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.