Kevés szebb és jobb pillanat akad az ember életében, mint a nyers tojás tökéletes, ideális feltörésének élménye. Kevés szarabb van ugyanakkor annál, amikor a tojás elsőre meg sem moccan, másodikra vagy harmadikra viszont ripityára törik, farmert és ülőpárnát undorító nyálkás lével, serpenyőt és egyéb céledényt ugyanakkor kizárólag tojáshéj törmelékkel fecskendezve be. A Popular Science cikke azonban elég lehet a releváns fizikai elvek magunkba szívásához, és remélhetőleg bárkiből képes tojástörő mérnököt faragni.
Lapos Föld
A Duke Egyetem anyagtudománnyal foglalkozó tudósa, Volker Blum szerint a tojás legsíkabb felületét felkínáló részét, magyarul a közepét kell célba venni. Itt a leggyengébb, a legkevésbé huszáros a tojás tartása, könnyű tehát töréspontot találni rajta. Ahogy már Blum is említette, minél nagyobb a héj görbülete, annál nagyobb erőre van szükség a tojás feltöréséhez. Hasonlóan az építészet íves felületeihez, amelyek a jobb súlyelosztást és így a nagyobb teherbírást szolgálják, a tojás két vége a legnehezebben feltörhető, két ujjal, csak a két legszélső pontra nyomást gyakorolva sok tojást nem is lehet feltörni.
Törésmechanika
Ha megvan az ideális pont, egy gyors mozdulattal akkora hasítékot célszerű létrehozni, amibe már hüvelykujjunk benyomakodhat. A törésmechanika alapjai szerint ez a hasadás csak kis mértékben fog terjedni, egészen addig, amíg nem hat rá akkora erő, aminek a segítségével már elérhető a kritikus töréshossz. Ha elértük ezt a töréshosszt, és változatlan nagyságú erőt fejtünk ki a növekvő résre, a hasadék már gyorsabban és egyenletesebben fog növekedni, és leszakadó tojáshéj darabkák nélkül is képesek leszünk hozzáférni a sárga nedűhöz. (Nagyon nehéz volt nem leírni, hogy úgy hatolunk át rajta, ’mint forró kés a vajon.”)
