A férfiak és a sírás

 

Evolúciós fejlődésünk egyik megválaszolatlan kérdése, hogy miért mi, emberek vagyunk az egyetlen élőlények, akik érzelmi okokból is képesek a sírásra? Ezzel együtt úgy tűnik, hogy e képességünkkel nem egyformán élünk: a lányoknál nem szégyen, a fiúk meg mintha nehezebben adnák könnyeiket. Vajon hogyan viszonyulnak a síráshoz a férfiak? A Díványon Tari Annamária pszichológus és Horváth Gergely (MR2-Petőfi rádió) gondolta végig a kérdést.

Tari Annamária

Toshio, van már barátod a suliban? - kérdezte váratlanul a bátyám. Próbáltam „igen”-t mondani, de a kérdés váratlanul ért, és a torkomon akadt a szó. Könnyek gyűltek a szemembe.
Kötözködnek veled? - folytatta. Kissé orrhangon, de sikerült kinyögnöm: - Nem, nem. - De az arcomon csak úgy görögtek a könnyek.
(Takeshi Kitano: Csillagbölcső, részlet)

A pszichológusok mindig azt mondják: a sírás jót tesz. Nem szabad visszatartani, mert olyan feszültségoldó szelepként működik ilyenkor, amire nagy szükség van.
És valóban.
Van, aki csak otthon egyedül képes, mások baráti társaságban is, van akinek szégyenteljes iskolai emlékei vannak kicsúfolással és rossz érzésekkel, és ismerünk olyanokat, akik bárhol és bármikor. A könnyek árja tehát megindul, de nem mindenkinél és nem egyformán. Hagyományosan nem jegyezzük férfias tulajdonságként, miközben egy férfi lelkében is érzelmek hullámzanak feszült helyzetekben, elérzékenyülhet és félhet is akár.
Ettől még nem veszít erejéből, épp ellenkezőleg, bátor tett megmutatni, van gyenge oldala neki is, és nem tart attól, hogy felvállalja ezt.
A könnyekkel érzelmeket kommunikálunk. Nagyon fontos szignál ez. Mikor egy arcon már gurulnak a cseppek, tudhatjuk, felfüggesztődött a tudatos kontroll, amit a nevelés (és az ezen keresztül kialakult belső férfikép) inkább erősítene.
Egy amerikai kutatás szerint a sírást vállaló férfiak 73%-a nyilatkozza azt, hogy utána jobban érzi magát, míg a nők 85%-ban. Valószínűleg minden férfi életében vannak olyan pillanatok, amikor – ha képes lenne elengedni magát – zokogni is tudna. Ez az élmény egy érzelmi katarzis. Fontos szerepe van a lelki működés egyensúlyának a fenntartásában, az erőfeszítések újra előállításában, és a feszültségek kanalizációjában.
Vannak, akiknek nincsenek könnyeik.
Úgy gondolják, nem tudnak sírni. Felismerik a helyzeteket, mikor meg lehetne tenni, de nem megy.
Ők erősen kontrollálók, vagyis olyan tudattalan elhárítómechanizmusaik vannak, amik ezeket a pillanatokat tiltólistára helyezték.
Érdemes dolgozni azon, hogy ez oldódjon.
A könnyek nem a gyengeség jelei, hanem az érzelmeké.
És az jó, ha van...

Horváth Gergely

Az adottságunk épp meglenne hozzá. Van könnycsatornánk, vízkészletünk, olykor felsózott lelkünk is. A teremtésben tehát egyenlő okaink lennének a síráshoz, férfinek és nőnek, de mégis az van, hogy sírni csak a győztesnek szabad, vagy a nőknek. Férfival bármi esik meg, az „katonadolog”, vagyis szenvtelen tekintettel húzunk el a naplementébe akkor is, ha előtte napalmmal perzselték fel a szívünket. Kivétel az anyámasszony katonája, aki annyit bőg, amennyit akar, nem az ő vállán nyugszik a haza, sem a szerelem.

A sírás tehát egy férfi számára mindig feladat. Vagy azért, mert meg kell tanulni (katonáséknál), vagy azért, mert el kell nyomni. A sírás dilemmája pedig igen kényes szituációk elé állíthatja az erősebbik nemet. Például mit tegyen, amikor először látja a moziban a Gladiátort? Lehet a hős halálán nem katartálni? Lehet nem átérezni azokat a primér értékeket, melyek mégis diadalmassá teszik ezt az összecsalt halált?! Cinizmus vagy érzéketlenség nélkül szerintem aligha. De akkor sírjunk is? Nem gáz, hogy épp az a film ríkat meg, amely évtizedes szünet után végre visszaadta a mozi világának A FÉRFIHŐST? Azon pityeregjünk, aki előtte oly gerincesen volt tökös, akit nem tört meg ármány és halál?

A Gladiátort például pont a ki nem gördült könnyek marják igazán. Ettől férfias. Maga a film azonban – ha valakinél működik-, épp ezt a visszanyelt bánatot teszi drámaivá, amire szabadon reagálhatunk. Emlékszem, én megkönnyeztem. De aztán a szokásos csak-az-orromat-fújom-ki-és-kvázi-hajtom-a-tenyerembe-a-fejem álcázással gyorsan fel is szárítottam a nyomokat. Nehogymá’ úgy legyen.

Pedig a Gladiátor megkönnyezése a moziban nem zárja ki, hogy hősök legyünk saját életünkben. A sírás férfiembertől is normális. Az nem normális, hogy rinyáljunk. A sírás ugyanis átmos, de ha túl gyakran vagy túl könnyen futunk bele, arról árulkodik, hogy a fájdalomtűrő képességünk elég tropa. Távol álljon, hogy a fájdalom kultuszát dicsőítsem, de a mi kultúránk a fájdalommentesítésről szól, és ha ez a művelet jól sikerül, akkor nem éljük meg a fájdalmunkat, ami egyszerűen elterel saját valós érzéseinktől. Végső soron pedig annak is boldogtalanság a vége. A férfi könnye tehát vélhetően akkor van a helyén, amikor a szembenézés fájdalma, és a fájdalommal való szembenézés szüli meg.

De a legszívesebben örömkönnyeket hullatunk, minden mennyiségben, szabadon.

Tari Annamária

Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író

1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.

Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.

Üzenj a szerzőknek

Hozzászóláshoz klikk ide