- Azt hiszem itt az ideje, hogy elmenj. -Elvörösödött.
- Még nem, Charlie. Még nincs itt az ideje. Ne küldj el.
- Megnehezíted nekem a dolgot. Folyton úgy teszel, mintha meg tudnék csinálni és érteni mindenfélét, ami most már magas nekem. Hajszolsz! (...)
- Charlie...
- Hagyj békén. Nem vagyok önmagam. Szétesem és nem akarom, hogy végignézd.
Erre sírva fakadt. Délután összecsomagolt, és elment. A lakás most csendes és üres.
(részlet: Daniel Keyes: Virágot Algernoonnak c. regényéből)
Tari Annamária
Ki a jó ember?
Aki megmarad egy súlyos beteg mellett? Vagy aki elmenekül, mert képtelen lenne érzelmeit kordában tartani és nem akarja megbántani a másikat? Aki lényegében ezzel bevallja, hogy nincs ereje azokhoz a nehézségekhez, amik elé vétlenül került?
Ezek olyan kérdései az életnek, amit nehéz érzelmek nélkül végiggondolni. Mindenképpen letesszük a voksot valamelyik oldalra, amikor érteni próbáljuk mások döntéseit.
A Szerelem és más drogok című filmben nagyon szép példát látunk. Két – a kötődéstől más okok folytán menekülő - ember találkozik egymással, és az egészségesnek döntenie kell, marad vagy elmegy a beteg mellől. Ő marad.
Az életben vannak olyan betegségek, melyek feltartóztathatatlanul haladnak előre. Vannak jobb szakaszok és rosszabbak, átmeneti remények és nehéz szembenézések a valósággal. Nem kevesen élnek ilyen diagnózisokkal, ami mellett minden erejükkel igyekeznek megvalósítani normális – de sokszor lehetetlennek látszó – életfeltételeket, nem csak önmaguk, hanem családjuk, párjuk, barátaik érdekében.
Egy ilyen diagnózis megváltoztat mindent
Mindenkor jellemző azonban, hogy személyiségtől függetlenül a pár tagjai nagyon eltérő helyzetbe kerülnek. A betegség legyőzésének sikere nem attól függ, hogy valakinek jó-e a kapcsolata vagy sem, de hangulati stabilitásának (és az életminőségnek) befolyásolásában jelentős tényező.
Párkapcsolati helyzetben az „egészséges” fél a kínok kínját állhatja ki, hogy képes legyen figyelni például a munkahelyén, mert minden gondolata és fantáziája csak a diagnózis és a párja körül kering, és komoly erőfeszítést jelenthet a ténnyel való szembesülés, hogy az élet elvárásait továbbra is teljesíteni kell. A realitás hirtelen egészen másképp fest, az addig megélt dolgok szürke – fekete színben játszanak, és ezen a szemüvegen szemlélve az élet ijesztővé válhat.
Lehet panaszkodni vagy tényszerűen beszámolni pl. a kollégáknak, de ez nem biztos, hogy könnyít a munkahelyi terheken. Attól, hogy toleráns a környezet, a hatékonyság vagy a koncentrált jelenlét nem kap új értelmezést, ha a „beteg lett a párom” mondat elhangzik.
A legnagyobb feladat
Ahogy a filmben is látjuk, ez meglehetősen nehéz érzelmi helyzeteket teremthet, melyben indulatok és feszültségek indukálódnak. Átrendeződik a dolgok fontossági sorrendje, tehát komoly munkahelyi konfliktusforrás, ha valaki azt érzi, minden benti probléma és feladat eltörpül az „otthoni” diagnózis súlya mellett.
Ha az élet a tét, akkor egy kimutatás vagy prezentáció lényegtelen mozzanattá válik, tekintet nélkül pl. az addig izgalmas üzleti érdekviszonyokra. Ebben a pszichés állapotban új értelmet nyer szinte minden, és távolinak tűnhet a normalitás keretei közé való visszarendeződés. A pár – a prózai életben – sokszor térben és időben is elválik egymástól, egyiküknek megmaradnak a szokott keretek, a másik viszont az egészségügyi ellátás körforgásába kerül.
Ami kialakul: a kritikus helyzet
Megváltoznak a hétköznapok, a programok, a szokásos rutin eltűnhet. Ami viszont kialakul, az egy kritikus helyzet, amiben nem mindegy, ki hogyan viselkedik, és milyen módon törekszik a kapcsolati tér és dinamika megtartására. Szükség van arra, hogy a „hogyan fogunk élni?” feszítő kérdésre, az egészséges fél is képes legyen reagálni, annak ellenére, hogy káosz és pánik öntheti el őt is.
Senkitől nem várható el, hogy a legjobb megoldásokat húzza elő a tarsolyából, mintha mindig erre készült volna. Azt mondhatnánk, inkább új tanulási fejezet indul, amiben a váratlan és ijesztő tényekkel közösen kell kezdeni valamit. Tudjuk, hogy érzelmileg feszült helyzetekben a legnyugodtabb személyiség is viselkedhet inadekvát módon, mutathat furcsa, a megszokottól eltérő reakciókat, lehet indulatos vagy azonnal robbanni készülő. Mindezek ellentéte is megjelenhet, a teljes passzivitás képében, mely a tehetetlenség és az inaktivitás jelzése. Széles skálán mozoghatnak azok a magatartási vonások, amiket eddig nem tapasztaltak a kapcsolatukban, és aggodalmat érezhetnek, hogy jól bánnak-e egymással.
A pénz nem számít többé
A filmben tovatűnik az üzleti érdek, a pénz és karrier csábítása. Fontosabbnak látszanak az érzelmek és a nyugalom. A szép pillanatok megélése és megőrzése, amiket a szereplők videóra rögzítenek is, nyilván azzal a kimondatlan céllal: ezt még jó lesz megnézni egyszer.
De nem ítélhetnénk el egészséges hősünket akkor sem, ha elmenekülne. Túl egyszerű lenne azt mondani: egy tisztességes ember nem csak a jóban, hanem a rosszban is kitart.
Vannak élethelyzetek, amikor egy személyiség érzelmi kapacitása nem tud mit kezdeni a terhekkel, amikor tudattalan érzelmeiben csak a szakítás és a menekülés körvonalazódik.
Komoly döntést igényel tehát a maradni/menni dilemmája, vállalni csak teljes szívvel és a lehető legnagyobb átgondolással lehet, hogy ne azt érezze valaki: én is feláldoztam az életem...
Megváltoznak a hétköznapok, a programok, a szokásos rutin eltűnhet. Ami viszont kialakul, az egy kritikus helyzet, amiben nem mindegy, ki hogyan viselkedik, és milyen módon törekszik a kapcsolati tér és dinamika megtartására. Szükség van arra, hogy a „hogyan fogunk élni?” feszítő kérdésre, az egészséges fél is képes legyen reagálni, annak ellenére, hogy káosz és pánik öntheti el őt is.
Tari Annamária
Itt elolvashatod Horváth Gergely cikkét is.
