A szexet és a halált szokás a legnagyobb tabuknak tartani. Gergő, van még olyan tabu, ami ennyire jelentős?
Horváth Gergely: A házasságon kívül született gyerek, a családon belüli erőszak, a vérfertőzés. Egy tabu jelentőségét szerintem az adja meg, hogy mennyire alakítja e kimondatlan tiltás az ember vagy közösség életét.
Úgy érted, minél inkább meghatározza az életünket egy tabu - például egy házasságon kívül született gyerek - annál kevesebbet beszélhetünk róla?
HG: Úgy értem, hogy egy kimondatlan, társadalmi és vagy egyéni normákat áthágó esemény mennyire veszi át az életem feletti uralmat. Egy példa: most fut a mozikban egy zseniális argentin film, a Szemekbe zárt titkok. Ez pontosan azt feszegeti, hogy a kimondatlan ügyeink mennyire végigkísérik az életünket, és ha nem vigyázunk, úgy is építjük fel a jövőt, hogy ezek kimondatlanok maradjanak. Ami viszont maga a pokol.
Az a film tényleg tabugyűjtemény, például egy ki nem mondott, át nem élt szerelem története, ami huszonöt évig kísért.
HG: Jól látszik belőle, hogy egész életeket, házasságokat és karriereket lehet leélni - rossz alapokon. De ha valaki elkezdi kimondani - ez is benne van a filmben- akkor az mások életére is hatással van.
Annamari, miért van szükség tabukra?
Tari Annamária: Régebben a tabuknak komoly szerepe volt egy társadalom vagy csoport életének a stabilizálásában. Értékrendet képviselt, ami nem mindig vágott egybe az egyéni érdekekkel. A tabu (mint érinthetetlen) szabályozó funkcióval bírt, ami, mai lélektani fogalmakkal leírva a csoport dinamikáját vezérelte.
Ma a fogyasztói társadalomban már jóval énközpontúbb az élet, mindenki a maga Ego Rt-jét építi. Úgyhogy ma, azt hiszem a tabuk hátterében nem annyira a közösségi szempontok, mint a saját érzelmi okok állnak.
De ma is fontos szerepe lehetne, mert beemelheti a "másik ember" érzelmi szempontjait, ami empátiával és megértéssel párosulva elvezethet egy élhetőbb élethez. Ma szerintem egyre kevesebb tabu van, amit betartanánk, és ez nem csak az erkölcs fogalmaival írható le, hanem azzal is, hogy mindenki boldog szeretne lenni, és már sokszor nem nézi, milyen áron.
Tari Annamária
Mit tartasz saját érzelmi oknak, ami a tabuk hátterében áll?
TA: Például egy párkapcsolatban a tisztesség vagy a becsületesség megléte, vagy nem léte, amit értelmezhetünk úgy is, mint természetes velejárója egy pár életének, de nárcisztikus (énes) szempontból meg egy korlátozó tételnek, ami nem engedi, hogy boldog légy.
Az intimitáshatárok kitolódása is egy komoly változás, amit a média erősen priorizál, vagyis azt mutatja, hogy nem ott vannak a személyiség határai, ahol régen.
Végül is hogyan viszonyul a tabu a boldogsághoz?
TA: Egy kiegyensúlyozott ember életében a tabu biztonságot is adhat. Ennek mentén átélhet boldogságot, megvalósíthatja a céljait. Ha például arra gondolunk, hány olyan kapcsolat van, amiben emberek azon gondolkodnak, hogy párjuk vajon igazat mond-e, mit kellene tenni, hogy tényleg bízhasson benne.
Ez a jelenség ugyan erőteljesen fokozódik a XXI. században, de arra utal, hogy bizonyos érzelmi keretek, tabuk nem védik az egyéni boldogságot.Persze a mai felfogásunkkal mondhatjuk most azt, hogy a szabad elhatározás a lényeg és nem valamiféle korlátok. De nem erről van szó. Hanem arról, hogy élhető szabályok lehetnének, amik nem ártanak, hanem védenek.
HG: A tabu eredeti jelentései között van a kimondhatatlanság. Például ilyen Isten neve az Ószövetségben. Egy hívő ember számára az ilyen típusú tiltás helyes és jó, amennyiben Istentől, a Teremtőnktől származik. Azért jó – talán filozófiailag is beláthatóan -, mert az ember teremtett lény, és mert teremtője ismeri legjobban, ő tudja felállítani számára a helyes törvényeket. Ezek a „szívbe írt törvények”.
Az ember, önmegismerése során elérkezik ezekhez, és belátása szerint cselekszik. Az utóbbi kétszázötven évben itt, Európában például a felvilágosodás jegyében szisztematikusan próbáljuk tabumentessé tenni az életet. Ami egyfelől nagy probléma, másrészt érthető a korrekciós vágy, ha gyakran maguk a keresztény hit- és életgyakorlatok is rosszul állítják fel a „tilalomfákat”, és Isten rendelése helyett, vagy arra hivatkozva hamis társadalmi elvárások lesznek az értékrend alapjai. Ezek azért károsak, mert hamisságukat azokra az értékekre is átsugározzák, amelyek helyesek: például a holtomiglan-holtodiglan.
Horváth Gergely
Rádiós műsorvezető, író, 1972-ben született Budapesten. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai. Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.
Ti magatok hogyan álltok az olyan tabukhoz, amit Gergő felsorolt a beszélgetés elején? Ha tudtok pl arról, hogy a környezetetekben családon belüli erőszak zajlik, akkor mit gondoltok, érdemes a tabukat döntögetni, vagy inkább árt?
TA. Érdekes kérdés, és egyben felveti annak a problémáját, hogyan találkozik ma a tabu és a személyesség joga, hogy mikor mibe lehet egyáltalán beavatkozni.
Úgy gondolom, az mindenképpen fontos, minden veszélyes helyzetben, például családon belüli erőszaknál beavatkozzunk. Nekem még ilyen helyzet nem volt az ismerősi környezetemben, de úgy gondolom, meg kellene védeni, aki áldozat. De ez egy természetes emberi segítségnyújtás. Más kérdés, hogy ma a családok egy részében a tabu felállítása működik (miszerint nem beszélünk róla), de ez nem akadályozza a működést (de csináljuk). Az igazi tabu azt hiszem az lenne, hogy nem csináljuk.
Ma tényleg másként értelmezzük a tabu fogalmát, és ez egybeesik azzal is, hogy a rosszul működő emberi kapcsolatokban a hallgatás törvényszerűen jelenik meg. De ez nem tabu, hanem hárítás, tudattalan érzelmi működés, miszerint "amiről nem beszélünk, az nincs".
De azt fontos tudnunk, hogy a klinikai pszichológia nyilván nem ilyen módon kezeli a felmerülő érzelmi kérdéseket, vagyis nem a tabuk mentén értelmez, hanem az emberi viselkedés mozgatórugóit próbálja feltárni, hogy aztán megindulhasson a feldolgozás, majd a viselkedés megváltozása. (tünetek enyhülése, életminőség javulása)
Számít az, hogy bizonyos fogalmakra nincs sok kifejezésünk, például a halálra, a szexre és a szerelemre - ha több szavunk lenne rá, könnyebb lenne róla beszélni?
HG: Ebben határozottan nem hiszek. A magyar fantasztikusan árnyalt nyelv. Amit Annamari az előbb mondott, az a titok nyitja: hárítunk, és a hallgatás lesz a törvényszerű reflexünk. Ez viszont részben, kulturális kérdés is, sokat lehetne változtatni rajta.
TA: Én úgy hiszem, hogy a halál fogalma más, ott leginkább a félelem munkál mindenkiben, aminek következtében a homokba dugva a fejünket, inkább áltabut gyártunk belőle, ami egyébként gyakran oda vezet, hogy egy haldokló nem tud rendesen búcsút venni a szeretteitől, mert az utolsó pillanatig őket védelmezi a fájdalmaktól. A szeretet/szerelem meg úgy vélem, kicsit felhígult, már ami a közbeszédet illeti, vagyis gyakran csak leíró módon (szavakkal), de érzelmekben üresen éljük meg.
HG: Az, hogy egy kultúra úgy leplezi le a tabukat, hogy mindenről beszél és mindent megmutat, sőt, eredeti rendeltetésével ellentétesen is működteti – például az emberi testek pornografikus használata – az sajnos nagyon megkéri az árát.
Például a szexualitás intimitásának „leleplezése” lehet, hogy hasznos lehet egy karcosabb hangú női érdekvédelmi szervezet számára, de véleményem szerint a szerelemről való gondolkodásunknak kifejezetten árt. Miért? Mert a férfiak és nők társadalmi viszonyának a szexualitásban való kifejeződése ugyan nagyon is létező, valós probléma, amit hasznos alakítani, de az igazságtalanság és kiszolgáltatottság tabutlanítás általi orvoslása magát a szerelem ideáját rombolja.
