Édes, sütőtökös morzsa: izgalmas és gyors

Olvasási idő kb. 3 perc

Az amerikai sütőtökös pite sima említésére is a legtöbben elhúzzuk a szánkat - milyen lehet már egy édesség sütőtökkel? Hát milyen? A sütőtök édes, leggyakrabban cukrozzuk és úgy sütjük, mégsem gyakori, hogy desszertbe tennénk.

Már bőven tart a sütőtök szezon - bár most még csak a kanadai importot vásárolhatjuk. Aki imádja a sütőtököt nem állja meg, hogy ne vegyen belőle, és jól is teszi, ki lehet fogni nagyon jó ízűeket már most. Persze az lesz majd az igazi, amikor a sütőtök héja szép mélynarancs színű, és egy kicsit a dér is megcsípte. Nincs már messze az ideje, jó lesz felkészülni receptekkel, hogy ne csak a sütőtökkrém-levesbe fullasszuk a családot.

Magyarországon gyerekkorunk meghatározó sütötökélménye a sütőben sült sütőtök, amit általában egy kevés cukorral hintenek meg sütés előtt. Ez szépen karamellizálódik a tök tetején, és amikor elkészül, egy édes, jellegzetesen illatos, karakteres ízű uzsonnát kapunk. Lehet szeretni vagy utálni, az biztos, hogy az élmény tömény és meghatározó. Ehhez hasonlóan masszív élmény az amerikai sütőtökös pite (pumpkin pie) is, ami a  közelgő Halloween és az azt követő Hálaadás egyik legjellemzőbb étele. Az önmagában is aromás sütőtököt bódító fűszerekkel párosítják, az így készült süteménynek végül nincs karakteres tök íze, hanem inkább selymes és édes. Akármennyire is furcsán hangzik elsőre, aki megkóstolja általában elfelejti a megelőlegezett fintort.

A sütőtök, ha édességbe szánjuk, jó párost alkot az ilyenkor szezonális gyümölcsökkel: almával, körtével, és szőlővel is. Ha egy kicsit kevésbé tömény édességet szeretnénk, jól tesszük, ha ezekkel lazítjuk. Készíthetünk így pitéket, morzsás süteményeket, de kerülhet sütőtökpüré túrótortába, cheesecake-be vagy akár pudingba is. Az alábbi sütőtökös-gyümölcsös morzsát nem tart sokkal tovább összeállítani, mint a hagyományos sütőben sült tököt, az eredmény viszont egészen más: kicsit elegánsabb, sokkal izgalmasabb és még azoknak is tetszeni fog, akik nem tartják magukat nagy sütőtök rajongónak.

Sütőtökbarát fűszerek édességekbe: szegfűszeg, szegfűbors, fahéj, szerecsendió, gyömbér, szárított narancshéj.

Hozzávalók

40 dkg sütőtök (héja és magja nékül mérve)

1 nagy alma

1 nagy körte

1 púpozott ek kukoricaliszt

1/2 bögre világosbarna nádcukor

3 szem szegfűbors

3 szem szegfűszeg

1/4 tk fahéj

1 csipet szerecsendió

1 csipet só

1 bögre zabpehely

1/2 bögre liszt

1/4 bögre szeletelt mandula

1/2 bögre cukor

1 csipet só

15 dkg hideg vaj

A sütőtök héját vágd le, magjait kapard ki. A gyümölcsöket mosd meg, magházukat vágd ki és vágd őket a sütőtökkel egyforma darabokra. Tedd közepes tálba és keverd össze a cukorral, a mozsárban összetört fűszerekkel (szegfűszeg, szegfűbors, szerecsendió, fahéj, só), és kukoricaliszttel. A keveréket tedd kivajazott hőálló tálba.

Egy másik tálban keverd össze a zabpelyhet, lisztet, cukrot, sót, majd szórd bele a felkockázott vajat és a kezeddel morzsold össze. A végén keverd bele a mandulát is, és kanalazd a morzsát a tök-gyümölcs keverék tetejére. 190 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt süsd készre. Akkor jó, ha a teteje megpirul, a gyümölcs levet ereszt, bugyog.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek