Eddig úgy tudtuk, hogy a dohányzásról leszokni vágyók általában több alkoholt fogyasztanak. Egy, a BMC Public Health című folyóiratban megjelent friss tanulmány azonban ennek ellenkezőjét állítja, vagyis azt, hogy enyhül az alkoholfogyasztás mértéke azoknál, akik leteszik a cigarettát.
Több kutatás bizonyítja, hogy a dohányzás és az alkoholfogyasztás összefügg – akik rágyújtanak, általában a sört, bort vagy a röviditalokat sem vetik meg. A University College London egyik friss kutatásában résztvevő volt dohányosok egy hét alatt a szokásosnál kevesebbet ittak és kevésbé voltak hajlamosak az egyszeri mértéktelen alkoholfogyasztásra. A kormányzati szabályozás szerint ők a mérsékelt ivók csoportjába sorolhatók.
„Lehetséges, hogy az egykori dohányosok igyekeznek megfogadni azt a jó tanácsot, hogy kerüljék az alkoholt is, mert az csak növeli a visszaesés kockázatát” – nyilatkozta a Daily Mailnek Jamie Brown, a tanulmány szerzője.
A vizsgálathoz használt kérdőívek alapján 2014 márciusa és 2015 szeptembere között 31878 emberből 6287-en dohányoztak, és közülük a felmérés előtt egy héttel 144 személy próbált leszokni a cigarettáról. Az alanyok egy validált kérdőívet, az alkoholfogyasztással összefüggő rendellenességek azonosítására szolgáló tesztet is kitöltötték, és a kutatók ez alapján két csoportba osztották őket attól fűggően, hogy mennyit ittak. A volt dohányosok arról számoltak be, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztással is felhagytak és az eredmények szerint kisebb az esélye, hogy magas kockázati csoportba sorolják ezeket az alanyokat – azokkal szemben, akik nem próbáltak felhagyni a dohányzással.
A legtöbb szakirodalom szerint az alkoholfogyasztás növeli a visszaesés esélyét, éppen ezért tanácsolják a dohányzásról leszokni vágyóknak, hogy vegyenek vissza az alkoholfogyasztásból is. Dr. Brown hangsúlyozta, hogy ez egyelőre csak egy megfigyelés, és nem állíthatjuk, hogy a dohányzásról való leszokás egyértelműen kisebb mértékű alkoholfogyasztáshoz vezet - vagy fordítva. A szakember szerint volt a leszokóban lévők talán azért próbálnak ellenállni a plusz pohár bornak vagy korsó sörnek, ha sokkal nagyobb esélye legyen a sikerélménynek. De az is lehet, hogy azok, akik eleve kevesebbet isznak, könnyebben szoknak le a dohányzásról is. Ha ez így van, a nagy ivóknak több bátorításra és nagyobb figyelemre van szükségük a többi csoporthoz képest ahhoz, hogy a leszokás tartós és sikeres legyen.
Agyimplantátum a sóvárgás ellen
Sokkal egyszerűbb lenne, ha létezne egy agyimplantátum, ami elűzi a sóvárgást, de a kutatók már kísérleteznek is egy úttörő technikával, mégpedig gy kicsi, agyba ültethető és programozható készülékkel, ami idegstimuláció során az agynak a sóvárgás kontrollálásáért felelős részét célozza meg. Dirk De Ridder, az Otago Egyetem idegsebész professzora eddig hat alkoholizmussal küzdő páciens agyába ültetett ilyen implantátumot, és ez az első olyan vizsgálat, ami az alkohol iránti sóvárgást egy implantátum segítségével igyekszik befolyásolni. Ígéretesek az eddigi eredmények: az operáció óta egyik páciens sem fogyasztott alkoholt és ketten közülük a dohányzással is felhagytak.