tudatalatti tudattalan befolyásol

Különös, összetett módon gondolkozunk, sokszor nem is tudati szinten hozunk meg egy-két döntést. Rejtélyes belső feldolgozó gépezetünk fogaskerekei olyan mélyre nyúlnak elménkben, hogy nem is látunk el a legvégéig, mégis, a leghátsó tárcsa fordulása is hatással van viselkedésünkre. A kérdés egyszerű: vajon érdemes-e az érthetetlen működésű, láthatatlan tárcsákra, a tudatalattinkra hallgatnunk a mindennapokban, vagy inkább az átlátható tudatos részünket kellene előnyben részesítenünk?

Mi fán terem a tudatalatti, a tudatelőtti és a tudattalan?

A tudat szintjeit vizsgálva két részt lehet megkülönböztetni: a tudatost és a tudatalattit. A tudatos részünkhöz tartoznak azok az információk, amelyekhez közvetlen hozzáférésünk van. A tudatalatti az a sík, amelyen azok a tartalmak jelennek meg, amelyeket nem tudunk tetszés szerint felidézni, ennek két mélységi fokozata van: a tudatelőtti és a tudattalan. A tudatelőtti könnyebben elérhető, mint a tudattalan, az itt bujkáló dolgokat elmélkedéssel, reflexióval, introspekcióval és lelkiismeret-vizsgálattal el lehet érni, és ha nem is jut eszünkbe az adott pillanatban egy információ, de másnap beugrik, akkor erről a szintről szökkent elő. A tudattalannal csak professzionális eszközökkel lehet kapcsolatba kerülni, és akkor is csak részben nyerhetünk bepillantást ide.

A tudattalan veszélyei

A tudattalan szintet nem könnyű megragadni, rendkívül ügyesen „kisiklik a kezünk közül”, és kontrollálhatatlansága miatt egyszerre rejtélyes és frusztráló. Mégis folyamatosan hatással van ránk, a leggyakrabban ráadásul nem a legjobb értelemben. Háromféleképpen vezetheti életünket egészségtelen utakra, amire érdemes odafigyelnünk.

1. Amikor a primitív ösztönök átveszik az irányítást

Hiába fejlődte túl agyunk az állatvilág ösztöni szintjét az agykérgünk és a prefrontális kérgünk alakulásával, még mindig képesek vagyunk a primitív ösztönök, érzelmek és reakciók szintjén reagálni a környezetünk történéseire, amikor a túlélési ösztönünk, a félelmünk, vagy az „üss vagy fuss” ösztönünk kapcsol be. Nem csoda, hiszen ezek az ösztönök évmilliók óta kísérik fajunkat, míg az agykérgünk csupán 250 ezer éve van velünk, így könnyen felülkerekedhetnek gondolatainkon, érzelmeinken és viselkedésünkön az évmilliós előnnyel büszkélkedő ösztönök.

2. Amikor a gyermekkori érzelmi terhek szólnak bele az életünkbe

A gyermekkorban kialakult érzelmi terhek és az ezek mentén létrejött túlélési stratégiai gondolkodásmódok, érzések és viselkedések gondos kurátora a tudattalanunk. A dühre hajlamos szülőhöz igazodva például a gyerek passzív viselkedést vesz fel, a követelő szülőhöz pedig perfekcionizmussal idomul. Ezek a megküzdési stratégiák gyermekkorban kiválóan működhettek, azonban felnőttként diszfunkcionális viselkedést eredményezhetnek alacsony önértékeléssel, továbbá az önérvényesítés, illetve az észszerű kockázatvállalás elkerüléséhez vezethetnek, aminek hatására az életcélok és az egészséges kapcsolatok kialakulása is veszélybe kerülhet. Egy korábbi kutatás szerint például azoknál a gyerekeknél, akik fizikai fenyítésben részesültek, de súlyos erőszakot nem tapasztaltak, a prefrontális kéreg is változott, amely a cselekedeteink előtti gondolkozásért felelős, és ez dühkezelési problémákhoz is vezetett sokaknál.

3. Minél többször hagyjuk, hogy a primitív ösztöneink és a gyermekkori érzelmi terheink határozzák meg viselkedésünket, annál inkább megszokássá válnak

Ha túl sokszor engedjük meg magunknak, hogy egy-egy helyzetben a primitív ösztöneink vagy a gyermekkori érzelmi terheink határozzák meg, miképp cselekszünk, megszokássá válhat ez a fajta válaszreakció, és még olyan esetekben is ezekhez fogunk nyúlni, amikor az nem helyénvaló, nem egészséges. Például, ha valaki goromba velünk, akkor védekezően vagy dühösen reagálunk, hiszen vagy ekképp reagáltunk életünk nagy részében a hasonló helyzetekben, vagy kőkorszaki agyunkra hallgatunk, amely fenyegetésként éli meg ezt.

Csak a racionálisabb tudatos részünkre érdemes hallgatni?

A tudatos részünk nagyszerű kiegészítő funkció, amelyet fajunk kapott, hiszen segít abban, hogy a céljainkat és álmainkat könnyebben megvalósíthassuk azáltal, hogy kordában tartja károsabb ösztöneinket. Azonban nem csak minden rossz forrásaként kell tudattalanunkra tekintenünk. A megérzésnek, zsigeri ösztönnek vagy léleknek is nevezett részünk szintén itt lakozik, amely képessé tesz minket arra, hogy ne csak a hűvös logika szabályai szerint kormányozzuk életünket, hanem a nemlineáris, érzelmi alapú döntéshozatal is lehetővé válik számunkra.

Ez az intuitív részünk képes összekapcsolni a múltbéli tapasztalatainkat a közvetlen körülményekkel, és egy olyan irányba terel minket, amelyet ugyan nem tudatos szinten jelölünk ki, de megérzésünk mégis megsúgja nekünk, hogy az lesz a helyes út, még ha nem is tudjuk pontosan, hogyan jutottunk erre a megállapításra. Például, a traumatúlélőknek is azt tanácsolják többek között, hogy hallgassanak megérzéseikre az újabb randik során, ugyanis gyakran ez már jelez nekik, hogy valami nem stimmel a másikkal, még ha tudatos részük el is bizonytalanodik a randipartner által küldött jelek értelmezésében.

Amikor a tudattalanunk kedvező részei és a tudatos részünk iránymutatása összecseng, valószínűleg olyan útra terelnek minket, amelyben örömünket leljük. A tudattalanunkban rejtőző veszélyekre viszont érdemes jobban odafigyelnünk, hogy ne rontsák el életünk kedvező menetét.