Miután a termelési költségek csökkenésére nem lehet számítani, így az őszi időszakban áremelésekre lesz szükség – áll a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (MTTSZ) MTI-hez eljuttatott közleményében.
A tojásár jövőbeni emelkedésének másik indoka, hogy a tojástermelőknek a következő hónapokban kell beszerezniük és lekötniük a takarmányt, amely a szélsőséges időjárás következtében megdrágult termények miatt jelentősen megnövelheti a beszerzési és finanszírozási költségeiket. Ez ráadásul nemcsak az áremelést teszi indokolttá a piacokon, hanem
a termelők helyzetét is tovább nehezíti.
A tojás ára nem emelkedik, az állattartók többet fizetnek
Mint írják, bár a kormány nemrégiben hatályon kívül helyezte azokat a rendeleteket, amelyek a kínálattal és az árképzéssel kapcsolatos kereskedői magatartást szabályozták, a fogyasztói tojásárak ennek ellenére sem emelkedtek. Emiatt a termelői árak csökkenésével egy olyan piaci helyzet alakult ki, amelyben a kereskedők nyeresége gyakorlatilag az állattartók rovására nőtt. A szövetség szerint mindez
hosszú távon veszélyezteti a hazai tojástermelés stabilitását.
Az MTTSZ hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján a tojásárak jelentős ingadozása egyértelműen káros hatással van a hazai tojásszektorra. Éppen ezért minden érintett fél érdeke az lenne, hogy olyan hosszú távú megállapodások szülessenek, amelyek garantálnák az árstabilitást és a hazai termelés kiegyensúlyozottságát.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés