Így befolyásolja az életed, hogy hányadik gyereknek születtél

GettyImages-1331410192

Egészen más lehet a sorsa az elsőszülötteknek, a legkisebbeknek, vagy éppen azoknak, akik három gyerek közül a középsőként jöttek a világra. A születési sorrend meghatározhatja, hogy miképp állunk a világhoz.

Elsőként 1874-ben Sir Francis Galton figyelte meg, hogy a gyerekek – és későbbi felnőttek – személyiségében különbözőségek vannak aszerint, hogy hányadik gyerekként jöttek a világra. Az 1900-as években aztán Alfred Adler kutatta ezt a területet, aki Sigmund Freud kollégája és barátja volt. Ő úgy mondta, hogy természetes módon változtatja meg a személyiségünket az, hogy elsőként, másodikként vagy harmadikként érkeztünk a családba.

Az első testvér a sorrendben

A parents.com cikkében úgy fogalmaznak, első gyereknek lenni szó szerint lutri, és a szülők időnként próba-szerencse alapon nevelik az elsőszülöttjüket. Vannak, akik a természetes ösztöneikben bíznak, míg mások annyira szoronganak, hogy jól csináljanak mindent, hogy szinte könyvből tanulják a gyermeknevelést. Ugyan mindenre odafigyelnek, de szigorúan őrködnek, hogy a gyerek betart-e minden szabályt, ezért az ilyen gyermekek számára sokszor felnőttként is csak a tökéletes a cél, és hogy örömet szerezzenek a szüleiknek. Mivel dedikált figyelmet kapnak – lévén, egy ideig mindenképpen egyedüli gyermekek a családban –, ezt nagyon is igénylik. Mindenben ki akarnak tűnni, ehhez pedig gyakran kiemelkedő szorgalom is társul. Megbízhatóak, lelkiismeretesek, ugyanakkor sokszor óvatosak, félénkek, mivel egyetlen gyerekként nagyon féltik őket a szüleik.

Az elsőszülött megélheti, hogy minden figyelem az övé
Az elsőszülött megélheti, hogy minden figyelem az övéHalfpoint Images / Getty Images Hungary

Az elsőszülöttek legnagyobb próbatétele természetesen az, amikor megérkezik a kistestvér, hiszen a kizárólagos figyelmen attól a perctől osztozkodni kell. Felnőttként pedig az a tapasztalat, hogy általában a családba elsőként érkező gyerekek jobban teljesítenek az IQ-teszteken és magasabb iskolai végzettséget szereznek, mint a húgaik, öccseik. A sikernek azonban ára van: ritkán tudnak lazítani, félnek a kudarctól, éppen ezért nem merik elhagyni a járt utat a járatlanért, nehogy kudarcot valljanak. 

Sok szülő hajlamos túlzott felelősséget tenni az elsőszülöttek vállára. Több a feladatuk otthon, a házimunkában, de sokszor nekik kell vigyázni a kisebb testvéreikre. Emiatt hamar kis felnőttekké válhatnak, átvehetik az irányítást, vagy éppen túlzott stresszt jelent számukra ez a sok teher. 

Szendvicsgyereknek is hívják: a második

A második gyereknél a szülők már sokkal kevésbé stresszesek, ha a gyereknevelésről van szó, ráadásul neki nincs lehetősége megtapasztalni, milyen az, amikor csak rá irányul a figyelem. Sajnos gyakran előfordul – főleg, ha három gyerek van a családban –, hogy a második gyerek kapja a legkevesebb figyelmet. Sőt, benne is gyakran megfordul a kérdés: van egy nagytestvérem, van egy kicsi, de ki vagyok én? A középső gyerek mindenáron próbálja megszerezni a szülei figyelmét, de időnként ezt rosszalkodással éri el, hiszen folyton úgy érzi, hogy az elsőszülött és a picike között neki is valamivel ki kell tűnnie.

A középső gyerek gyakran érzi magát kívülállónak a saját családjában
A középső gyerek gyakran érzi magát kívülállónak a saját családjábanTom Werner / Getty Images Hungary

A középső gyerekek gyakran válnak lázadóvá, ugyanakkor – mivel sokszor azt érzik, hogy a családjukban kívülállók –, nagy baráti körük van, és könnyen tudnak másokkal kapcsolódni. Előfordul, hogy hagyják megtörténni a dolgokat, hiszen amúgy is azt tanulták meg – a legkisebb testvér megérkezése után pedig különösen –, hogy nekik kell alkalmazkodniuk, és nincs igazán ráhatásuk a dolgokra. Mivel általában kevesebb figyelmet kapnak otthon, ők azok, akik a legkönnyebben leválnak. A középső gyerekek legnagyobb kihívása, hogy értékesnek tartsák magukat, és nehogy elkallódjanak. Abban az esetben tudják megkaparintani a család figyelmét, ha más neműek, tehát két fiú között lány, vagy két lány között fiú, ám több szakirodalom úgy fogalmaz, hogy szendvicsgyereknek lenni nem jó helyzet. 

A legkisebb a legszabadabb

Az utolsóként érkező gyermek általában egy olyan családba toppan be, ahol a szülők már magabiztosak, nem aggódnak semmit túl, éppen ezért sokkal nagyobb szabadságot adnak a gyermeknek, mint a nagyobb porontyoknak. Az ilyen gyermekek képesek felhívni magukra a figyelmet, társaságkedvelőek, és sokkal barátságosabbak általánosságban, mint egy elsőszülött. Óriási bennük a kalandvágy, gyakran feszegetik a határaikat, éppen ezért többször kerülnek veszélyes helyzetekbe.

A testvérsorrendben az utolsók a legkalandvágyóbbak
A testvérsorrendben az utolsók a legkalandvágyóbbakd3sign / Getty Images Hungary

Ugyanakkor a legkisebb gyerekek gyakran érzik azt, hogy semmiben nem eredetiek, hiszen a szülők az első és a második gyereknél már mindenre rácsodálkoztak, így nehéz igazán különlegeset mutatniuk. Gyakran azt élik meg, hogy legkisebbként elvárják tőlük azt, ami a nagyobbaknál természetes, vagy mindig ők lesznek a „kicsik”, akiket a többieknek védelmeznie kell, és többet elnézni nekik. 

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra