Az ideális szülés sokféle. Neked milyen? – Hangolódjatok színezéssel

„Egyszer eljött hozzánk egy pár. A férfi elég keveset tudott a méhlepényről, így hát elkezdtünk beszélgetni róla: mi az, hogy néz ki, stb. Miután megszületett a gyerek, kérdeztük az apát, hogy na, mi lett a méhlepénnyel? Ja, hát azzal összebarátkoztam, válaszolta. Elhoztuk a kórházból, ástam egy nagy gödröt a kertben, ültettünk rá egy tölgyfát, és most az a kislányunk fája.”

A semmi tudásból kinőhet egy fa – meséli a történetet Bakonyi Márta és Entz Sarolta. A perinatális szaktanácsadók Együtt születünk címmel tartanak szülésfelkészítő foglalkozásokat, amelyekre férfiakat is várnak. Mint mondják, fontos, hogy az apák ne rögtön megoldani akarják a várandósság és a vajúdás közben felmerülő nehézségeket, hanem tudatosan kísérjék a folyamatot. A támogató jelenlétnek óriási hozadéka lehet mind a párkapcsolat, mind a gyermekkel való kapcsolat szempontjából. Éppen ezért nem lehet elég korán elkezdeni a közös felkészülést: már a gimnazistáknak szóló foglalkozásokon is koedukáltan vesznek részt a diákok.   

Erről a korosztályról Joós Andrea biológiatanárnak, tudománykommunikációs szakembernek is rengeteg tapasztalata van. Az innovatív munkájáért korábban Edison-díjat nyert pedagógus művészi tehetségét már a Szívtetkó szervszínező kapcsán megcsodálhattuk. Most új képeken dolgozik, hogy Mártival és Sárival létrehozhasson egy, a szülés-születés témáját körüljáró színezőkönyvet. Miről szól a Szívtől-színig című kiadvány? Miért lenne fontos a megjelenése, és hogyan lehet segíteni benne? Interjú babavárásról, módosult tudatállapotról és a negyedik trimeszterről. 

Megosztható, hogy hogyan találkoztatok ti hárman, és honnan jött a közös munka ötlete?

Andi: Volt egy párkapcsolatom, ahol azt gondoltuk, nyitottak vagyunk a babára. Olvastam egy fórumon arról, hogy Sári, akit gyerekkorom óta ismerek, és Márti képzéseket tartanak a szülésről-születésről olyanoknak, akik babát várnak vagy vágynak rá. Szerettünk volna többet tudni, ezért elmentünk a felkészítésre. Bár az akkori párommal a kapcsolat végül megszakadt, az ötlet megmaradt, hogy mi hárman együtt dolgozzunk. 

Sári: Mártival eleve barátnők voltunk. Szültünk három-három gyereket, és ennek kapcsán is sokat beszélgettünk. Felmerült például, hogy milyen jó lenne, ha volna egy olyan szülészet, egy olyan referenciaintézet Budapesten, ahol a természetes, háborítatlan szülés lenne az alap. Mert azt láttuk, hogy országszerte vannak olyan szakemberek, akik ezt a szemléletet képviselik, de a jelenlétük szórványos és kiszámíthatatlan. Emiatt a szülésre készülő nőnek nincs egyértelmű útja, ha pedig az általa választott orvos, szülésznő mégsem tud bejönni, akkor olyanokra lesz utalva, akik más protokollok alapján dolgoznak. Márti javasolta, hogy indítsunk egy petíciót, hogy legyen helye, protokollja a háborítatlan szülésnek is. Ez engem annyira inspirált, hogy elmentem egy szülésznőhöz beszélgetni. Eredetileg művészettörténész vagyok, de amúgy is váltani akartam. Ő javasolta, hogy végezzem el az ELTE kétéves perinatális szaktanácsadó képzését.  

Márti: Kérdezte tőlem Sári, hogy nem akarok-e én is szülésznő lenni. Mondtam, hogy az biztos nem. De amikor megmutatta a képzés tematikáját, az összes tantárgy magával ragadott – a statisztikát kivéve. Aztán megbeszéltük a dolgot otthon, pláne, hogy a gyerekeink akkor még elég kicsik voltak. A férjeink is bátorítottak minket, hogy végezzük el a képzést, azóta pedig igyekszünk különböző módokon átadni azt a tudást és szemléletet, amit ott kaptunk. 

Említetted, Andi, hogy már akkor elmentetek felkészítésre, amikor egyáltalán felmerült, hogy nyitottak vagytok a gyerekvállalásra. Mit gondoltok, mikor érdemes elkezdeni foglalkozni a szülés-születés témájával? 

Andi: Bármikor el lehet kezdeni, nincs olyan, hogy túl korai. Már az oviban is fontos például, hogy a gyerekek képben legyenek a saját nemi szerveikkel, testhatáraikkal. Nyolcadik osztályban van biológiából szexedukáció, de a tanárok nem mindig mernek a témához nyúlni, gyakran ők maguk is zavarba jönnek tőle. Sok fiatal sajnos a pornóból tájékozódik. 

Sári: Szerintem azért is nehéz erről biológiaórán beszélgetni, mert alapból kevés eszköze van a tanároknak – maximum ők találnak saját maguknak, ha valamiért ez fontos nekik. De korántsem jön magától, hogy hogy kéne egy ilyen témához nyúlni. Pedig nem elég biológiai szempontból végigmenni a testen, mert a szülés-születés a lelkünket, a szellemünket, az érzelmeinket is nagymértékben érinti. Érdemes tehát egy speciális közeget teremteni, ahol kérdésekkel, interaktív gyakorlatokkal lehet beszélgetni a témáról. Érthető, ha a pedagógus tanácstalan, és inkább kihagyja a témát. Egyébként ez gyakran a családjainkban is így van: nem beszélünk róla, tehát még csak az sincs, hogy valaki otthon elsajátíthatná ezeket az információkat. Úgyhogy ki kellene alakítani ennek a módszertanát. 

Én azt hiszem, pont hiányoztam, amikor a suliban a szülést vettük. Több ismerősöm viszont máig borzalommal emlékszik vissza a filmre, amit a gátmetszésről nézettek végig vele. Van konkrét tippetek, hogy hogyan érdemes bevonni a középiskolásokat?  

Márti: A gimiseknél azt tapasztaljuk, hogy szűk az a réteg, aki nagyon nyitott a témára, és az is, aki egyáltalán nem akar részt venni. A legtöbben a két véglet között helyezkednek el, és ha az első 10-15 percben meg tudjuk őket nyerni, akkor kinyílnak. Van például egy ráhangoló feladatunk, amelynek során 3-4 fős kis csoportokban rajzolnak közösen egy fát a diákok. Közben szól a zene, és mindegyikük elmeséli, mit tud a saját születéséről. Hol történt? Kik voltak ott? A többség tudása eléggé behatárolt, nagyon kevesen vannak, akik részletesen tudnák, mi hogyan zajlott. 

Sári: Mivel nem beszélünk a szülésről-születésről, ezért gyakran elképzelésünk sincs róla, hogy máshogy is lehet, mint ami velünk történt. Az egyik képzésünkön volt például egy fiatal, aki elmesélte, hogy a születése után inkubátorba került. Fel tudta idézni, ahogy a kicsi kezével a gépek köteleibe kapaszkodott, ez gyönyörű emlék volt számára. Később, amikor a többiek történeteit is meghallgatta, akkor döbbent rá, hogy nem mindenki kerül automatikusan inkubátorba a születése után, más út is van. Fontos, hogy ezek a fantáziák, hiedelmek kiderüljenek, mert biztosan hatnak a szülésről alkotott képünkre, amikor mi magunk vagy a párunk várandós lesz. 

Andi: Az önismeret valahogy mindig kulcsszó, biológiaórán is. Amikor bevállalok valami személyeset – például elmondom, hogy hát srácok, engem ez a téma zavarba hoz –, akkor rögtön minden fül kiélesedik, minden szem kitágul. Mert a személyesség az, ami őket is bevonzza. Ha én merek önmagam lenni, akkor ők is. Van, aki elmondja például, hogy hát igen, az anyukám nagyon fiatalon szült, én félek ettől. Ha megvan a biztonságos közeg, elkezdenek jönni a megosztások. 

Gyakran hallani, hogy a nők ösztönösen tudnak szülni. Ez az állítás nekem elég kétélűnek tűnik: növelheti az önbizalmat, de a felkészülés szükségességét is alááshatja. Ti mit gondoltok róla? 

Márti: Természetesen minden nő tud szülni. Ugyanakkor ez a tudás, ez a kód mélyen van bennünk, ezt elő is kell tudni hívni. Ha például beleengedjük magunkat a módosult tudatállapotba, kikapcsoljuk a neocortexet, a gondolkodó agyunkat, és helyette a limbikus rendszert, az ősi agyat hozzuk előtérbe, akkor az ösztöneink jelennek meg. Ez elsőre akár félelmetes is lehet, hiszen egy civilizált kultúrában élünk, ahol nem táncolunk nap mint nap a tűz körül, és csak elvétve kerülünk transzállapotba. Szóval bennünk van a kód, de ha nem tudjuk felszínre hozni, akkor az ösztönösségre hagyatkozás rosszul is elsülhet, ahogy te is mondtad. Akkor van az, hogy így is sikerülhet a szülés, meg úgy is. Úgyhogy nagyon jó, ha előtte információkat szerzünk, készülünk. Gondolkodunk például azon, hogy hol érezzük magunkat biztonságban, kik azok, akik mellett el tudjuk engedni magunkat, hogy ösztönösen viselkedhessünk. 

Sári: Az is nehéz ebben, hogy az orvosok sem feltétlenül ismerik a szülésnek ezt a módját, amikor a nő átkerül a módosult tudatállapotba. Sokan igen, de még a szülésznők között is van olyan, akit megijeszt a jelenség: fél, hogy elveszíti a kapcsolatot az anyával. A fájdalomcsillapítók beadása viszont valóban megváltoztatja ezeket a mechanizmusokat, az ember visszakerül tőlük a felszínre. Szóval ez egy gyönyörű és sokrétű folyamat, ha ismered a fiziológiáját: szépen egymásra épül benne minden, ámulat belegondolni, hogy a természet hogy kitalálta. Nemcsak a tested hangolódik rá, hanem a lelked is.  

A ráhangolódásban az a babaváró színezőkönyv is segíthet, amin most dolgoztok. Meséltek róla?

Andi: Az alkotás is egy olyan folyamat, amit nem lehet tudatosan megfogni. Oké, a rajzok előre megvannak, de a színezés maga, hogy mik azok a színek, amiket én választok, vagy melyik ábra érint meg először a könyvben, az már ráhangolódás önmagamra. Az itt és mostban vagyok, megérzem, hogy ide ezt a színt szeretném, ez a kép megszólít, ezt félbehagynám, ezt meg nem is akarom kiszínezni. A lényeg, hogy a befelé figyelés már jelen van, ami nagyon fontos, bármilyen helyzetben. A szülés-születés folyamatában is nyilván, de már a fogantatásnál is. Miért akar az ember gyereket? Ő akarja, vagy ez egy ajándék? Jön, ha itt van az ideje, vagy mi döntünk benne? A könyvben önismereti kérdésekkel indítunk, de lesznek benne információk is, illetve beszélgetéshez való témajavaslatok is. 

Márti: A tartalmi részben igyekeztük visszatükrözni, hogy a perinatális tudomány mennyire interdiszciplináris: találkozik benne például az antropológia, az orvostudomány, a biológia és a pszichológia is. Ezekről a területekről mind emeltünk be kutatásokat, tudnivalókat. Az a jó a színezőben, hogy a vonalak és a szöveg keretet adnak, a színek és a gondolatok viszont teljesen egyediek. Olyan ez, mint a női test: van egy adottságunk, egy alapunk, egy fiziológiánk, egy medencénk, de azon belül rengetegféleképpen működünk. 

Gondolom, abban is nagy a variancia, hogy mi az ideális szülésélmény. Közben azzal is számolni kell, hogy az emberek eléggé ki vannak szolgáltatva az egészségügyi rendszernek. Mi az, amit valaki reálisan meg tud tenni azért, hogy a lehető legnagyobb eséllyel legyen olyan ez a tapasztalat, amilyennek ő szeretné? 

Sári: Rengeteget számít a felkészülés. Ha valakinek van lehetősége középiskolában hallani erről, akkor jó már ott elkezdeni. Később, amikor babát tervez, már akkor keresni ilyen programokat, könyveket. Végiggondolni a saját születését, kialakítani egyfajta tudatosságot. Ha már várandós, elmenni például egy dúlai felkészítésre, ami nemcsak a testi feladatokkal foglalkozik, hanem a lélekkel is. Lehetőleg minél hamarabb olyan szakembereket választani, akikkel jól érzi magát. Folyamatosan figyelni, hogy kikkel és hol érzi magát biztonságban – ez nagyon fontos. Hivatalosan ugye két lehetőség van Magyarországon: otthon lehet szülni és kórházban. Ezt a kettőt érdemes mérlegelni: mi az, ami hozzá közelebb áll, és miért, akár listát készíteni a pró és kontra érvekből. Sokat beszélgetni egymás között a párjával, illetve a szakemberekkel is, amennyire csak lehet, arról, hogy neki mi esik jól. Ezt persze csak az alapján lehet, ha már van információja arról, mire van lehetősége, hogyan történhet ez az egész. Illetve sok önismeret is kell hozzá, hogy valaki eljusson oda, hogy tudja, mi a jó neki. Azt tapasztaljuk, ez egy nehéz kérdés. 

Az élet más területein is problémákat okozhat, ha nem tudjuk, mire van szükségünk vagy mire vágyunk. 

Sári: Sokszor érezzük úgy egyébként, hogy azok a dolgok, amiket a szülés kapcsán megfogalmazunk, gyakorlatilag univerzálisak. Amikor például azt mondjuk, hogy jó lenne, ha a szülő nőt partnerként kezelnék az orvosok, nem pedig alárendeltként vagy betegként. Fontos lenne, hogy meghallják, amit mond, és nem kritikaként vennék vagy a szakmai kompetenciájukba való beleszólásként. Tudjuk, hogy az orvosoknak mennyire nehéz, pláne manapság, de lényeges, hogy ez a szemléletváltás megtörténjen. Persze nem csak a szülésben, csak mi itt érezzük a hiányát, ráadásul itt nem is beteg emberekről van szó, még ha sok esetben medikalizálva is vannak. 

A szülés-születésről való beszélgetések gyakran odáig tartanak, hogy világra jön a baba. Érdemes a felkészülésnek – legyen szó csoportos foglalkozásról vagy színezőkönyvről – ennél tovább mennie?  

Andi: Amikor a képzésen voltunk, és meghallottam, hogy negyedik trimeszter, hirtelen nem is értettem az én biosz-logosz agyammal. A tri az három. Akkor hogy lehet negyedik trimeszter? Ezek most valamit biztos nem jól mondanak. Pedig nem is vagyok teljesen járatlan a témában, több barátnőm is otthon szült, sokat beszélgettem velük. De még így sem voltam teljesen képben. 

Sári: Igen, ez fontos téma. Nagyon új helyzet, az első gyereknél különösen, de az utána jövőknél is. Ilyenkor sok támogatásra lehet szükségük az anyáknak, amelyeket érdemes igénybe venniük. A szülés utáni időszak nagyon kitett időszak. Az egyik tanárnőnk egyenesen azt mondja, törvénybe kéne foglalni, hogy gyermekágyas anyát nem lehet egyedül hagyni a babával. Hivatalosan a gyerek egyéves koráig tart a gyermekágy. A felkészüléskor hangsúlyosan beszélgetünk erről a szakaszról is, de azt tapasztaljuk, hogy ott még kevésbé nyitottak erre a párok: általában a szülésig tart a gondolkodásuk, nem annyira hallják meg ezeket az információkat. Reméljük, a színezőkönyv segíteni tud, hogy ez megváltozzon.