szorongás típusai

A szorongásnak négy típusa van, ezek a depresszió négy kategóriájának mintáját követve az alábbiak: szituációs, biológiai, pszichológiai és egzisztenciális szorongás.

1. típus: Szituációs szorongás

Az elmúlt két évben minden alkalommal, amikor a Covid-fertőzések száma megugrott, vagy mostanában, amikor a háborús híreket olvastad, nyugtalannak és bizonytalannak érezted magad? Türelmetlenebb lettél? Előfordult már, hogy nehezebben tudsz a munkádra koncentrálni, és kilátástalanabbnak érzed a jövőt?

A legtöbb ember számára teljesen normális, hogy a túlélésünket vagy életcéljainkat fenyegető reális veszélyek hatására szorongást érez, akár hosszabb ideig is. Valójában nem sokan vannak közöttünk, akik ne éreznének szorongást a legtöbb ilyesfajta helyzetben. Az evolúcióbiológusok a szorongás pozitív előnyeit hangsúlyozzák, hiszen az életveszélyes helyzetekben a túlélést segítheti.

2. típus: Biológiai szorongás

Annak kiderítése, hogy valakinek a szorongása biológiai vagy pszichológiai eredetű-e, szinte valódi művészet, és terápia során is jelentős időt vehet igénybe ennek a megállapítása. Általában akkor érdemes gyanakodni a személy szorongásának biológiai okára, amikor olyan mondatokat lehet hallani tőle, mint „mindig is ideges voltam”, vagy amikor állandóan nyugtalan valaki, rendszeresen piszkálja a körmét vagy a haját, esetleg más pótcselekvéseket csinál, vagy szapora szívverésre, magas vérnyomásra panaszkodik.

A biológiai szorongás a neurotranszmitterek (szerotonin, adrenalin/epinefrin, noradrenalin) vagy a hormonok (pl. tiroxin) egyensúlyhiányával kezdődhet, amelyek modulálják felfokozott érzelmi állapotainkat. Bizonyos esetekben a neurotranszmittereknek vagy a hormonoknak az egyensúlyhiánya közvetlenül vezethet a szorongásérzéshez. Más esetekben az olyan orvosi állapotok, mint a pajzsmirigy-túlműködés és a Grave-kór a tünetek jelentős fokozódását okozhatják, ami a szorongás ördögi körét indíthatja el.

Az érzelmek egy máig meghatározó elmélete, az 1962-es Schachter–Singer-elmélet szerint az izgalomszint emelkedése a szimpatikus idegrendszer által kiváltott „üss vagy fuss” választ válthatja ki, ami aztán a szorongás szubjektív élményéhez vezethet. Ezután egy ördögi kör következhet, amelyben a fokozott szorongás az izgalom további emelkedését okozza.

Ezen a ponton szükség van valamire a kör megtöréséhez. Például érdemes kipróbálni különféle légzéstechnikákat, vagy kísérletezhetünk valamelyik népszerű meditációs formával. Az olyan technikák, mint a rekeszizomlégzés, segítenek megtörni a fent leírt ördögi kört azáltal, hogy csökkentik a szívritmust és a vérnyomást, ami a stressz mérséklődéséhez vezet.

3. típus: Pszichológiai szorongás

A szorongás harmadik típusát pszichológiai szorongásnak nevezzük, mert pszichológiai tényezőkhöz kapcsolódik: akár tudattalanul is. A pszichológiai szorongás megnyilvánulásai számtalan formát ölthetnek, például könnyen túlterheltnek érezhetjük magunkat, amikor a tervek az utolsó pillanatban megváltoznak; kerülhetjük a barátokat és a társasági összejöveteleket; félhetünk a nemi élettől; elutasíthatjuk az iskolát; megalapozatlanul tarthatunk attól, hogy az ételek szennyezettek; minden alkalommal, amikor fáj a fejünk, azt hisszük, hogy agydaganatunk van; és még sok egyéb.

A szituációs szorongással ellentétben, amely a valós fenyegetéssel arányos, racionális félelemreakciót jelent, a pszichológiai szorongás gyakran akkor jelentkezik, amikor a félelemreakció aránytalan egy valós vagy elképzelt fenyegetéshez képest. Ez számos okból történhet, beleértve a klasszikus kondicionálás eseteit (pl. amikor egy semleges inger, mint a perec, véletlenül egy traumatikus eseményhez kapcsolódik, mint a fulladás, ami a perecevéstől való félelemhez vezet); operáns kondicionálás (pl. amikor egy bizonyos viselkedés, mint a nyilvános beszéd, negatív kimenetelhez társul, mint a nevetségessé válás); vagy amikor az egyén olyan kognitív torzításokat használ, mint a túlzott általánosítás és a katasztrofizálás.

a pszichodinamikus terápia a megoldás rá. Egy példa erre a típusra: az egyén, aki számára ismeretlen okokból kerüli a munkát, de aztán a kezelés során rájön, hogy tudattalanul szabotálta a munkáját, mert nem az a karrier, amire valójában vágyott, de félt csalódást okozni a családjának.

4. típus: Egzisztenciális szorongás

Mindannyian meg fogunk halni – majd valamikor. Ernest Becker kulturális antropológus szerint az embereknek az a képessége, hogy tudomásul vegyék, és előre lássák a végső elmúlásukat, nemcsak a fajunk sajátja, hanem egész pszichológiánk és kultúránk mozgatórugója. Ily módon az egzisztenciális szorongás minden más szorongás anyjaként is felfogható.

Becker korszakalkotó könyve, A halál tagadása (1973) óta eltelt években Sheldon Solomon, Jeff Greenberg és Tom Pyszczynski szociálpszichológusok Becker munkásságát formális elméletté alakították, amelyet a rettegéskezelés elméletének (terror management theory, TMT) neveznek. A TMT közel 50 éves kutatása kimutatta, hogy minél inkább tudatában vagyunk a saját halálunknak, még akkor is, ha valaki egyszerűen csak megmutatja nekünk a „halál” szót, annál valószínűbb, hogy számtalan, bár gyakran ellentmondásos módon megváltoztatjuk döntéseinket.

megint más esetekben pedig ahhoz járult hozzá, hogy az emberek növeljék az önbecsülésüket erősítő viselkedésformákat, például sportkocsit vásároljanak, vagy naptejjel védjék magukat a napsugárzás ellen.

A klinikai gyakorlatban, amikor egy egyén elsősorban egzisztenciális szorongástól szenved, ez néha a szorongás fent említett más formái egyikének álcázva jelentkezik. A kényszeres vallási rituálék és a specifikus fóbiák például kapcsolódhatnak a múltbeli kondicionáláshoz, de eredhetnek mélyebb egzisztenciális szorongásból is. Más esetekben az egzisztenciális szorongás sokkal egyértelműbben is megnyilvánulhat, például a beteg családtag látogatásának megtagadásában; a temetések és temetők kerülésében; vagy az egyént túlélő örökségre való megszállott összpontosításban.

Az egzisztenciális szorongást a legnehezebb kezelni: a Xanax szedése nem ad az érintetteknek enyhülést attól a valóságtól, hogy egy napon megszűnnek létezni. Hasonlóképpen, míg a kognitív viselkedésterápia (CBT) és a racionális érzelmi terápia (RET) nagyon hatékony a szorongás legtöbb más típusának kezelésében, amikor a CBT és a RET szakértői megpróbálják meggyőzni az egzisztenciálisan szorongó embereket arról, hogy a halandóságtól és a nagy ismeretlenektől való félelmük „irracionális”, akkor azok valószínűleg azt érzik, hogy érvénytelenítik őket.

Tehát félelmeink és szorongásaink okai besorolhatóak, és ezáltal a megfelelő módszerrel (akár gyógyszeres terápiával), kezelhetőek is. Az egzisztenciális szorongás esetében fontos lehet a feltárás és a nagy perspektívára orientált csoportokban (pl. vallási, lelki csoportok, filozófiai körök, könyvklubok, humanitárius szervezetek stb.) való részvétel, segítve a betegeket, hogy különböző módokon gondolkodjanak az élet értelméről és határairól.