Bármit teszel, soha nem elég jó? Így védekezz, ha állandóan hibát keresnek benned

GettyImages-584752370
Bálint Lilla

Ötcsillagos vacsorával vártad haza szíved választottját, befizettél minden csekket, de valami apró okot mégis talál a morgolódásra, és a szemedre hányja, hogy elfelejtetted megvenni a macskaeledelt? Hosszú távon mérgező hatása van annak, ha sohasem lehetünk elég jók.

Egy kanadai pszichológus-kutató, dr. Lindie Liang az általa abuzívnak nevezett vezetői stílust vizsgálta 200 fős mintával, 4 hónapon keresztül. A szőrszálhasogató, mindenbe belekötő főnök figurája sokaknak ismerős lehet: hiába végezzük el a legnagyobb körültekintéssel és a legjobb tudásunk szerint a ránk bízott feladatot, ő mindig talál valami kivetnivalót benne. Bár a munkahelyi dinamika természetesen teljesen más, mint egy romantikus kapcsolat, a munkahelyi környezetben végzett kutatás tanulságai alkalmazhatók párkapcsolati helyzetekre is.

A kutatók azt vizsgálták, hogy milyen hatásai lehetnek annak, ha állandó bírálatnak vagyunk kitéve. Elemzésük alapja az „interperszonális igazságosság” gondolata: ez rokon az igazságos világba vetett hittel, amikor bízunk abban, hogy az ember azt kapja, amit megérdemel, és viszont: megérdemli azt, amit kap. Hasonlóképpen, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az energia, amit egy kapcsolatba fektetünk, megegyezik azzal, amit a másik hozzátesz – ezt a pszichológusok méltányosságnak nevezték a kutatásban.

Depressziót is okozhat a tisztelet hiánya

Ha ebben a meggyőződésben élünk, valóban bántó, sőt igazságtalan, ha állandóan találnak valami kivetnivalót velünk kapcsolatban. Többnyire nincs kimondva, de a méltányosság részeként elvárható, hogy udvariasan és tisztelettel bánjanak velünk – pont úgy, ahogy mi is tesszük a másikkal. A kapcsolat korai szakaszában mindenki a legjobb arcát mutatja, de előfordul, hogy ez az évek során kikopik a kapcsolatból. A munkahelyen elvárják mindenkitől, hogy betartsa az érintkezési normákat, a magánéletben viszont talán a túlzott közelség lerombolta őket. Akárhogy is történt, a tisztességtelen bánásmód, az állandó szőrszálhasogatás és elégedetlenkedés számos negatívumhoz vezethet: a kibillent lelki egyensúlytól egészen a kiégésig, depresszióig vagy érzelmi kimerültségig. Ha abban a szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy akármit is teszünk, sohasem elég jó, lehet, hogy már fel is fedeztük magunkon ezeket a tüneteket.

Mire jó az online vudubaba?

A kanadai kutatók sajátos (nem mellesleg IgNobel-díjjal jutalmazott) módszerrel vizsgálták, hogyan lehet az igazságérzetünket helyrebillenteni egy ilyen szituációban. Dr. Liang létrehozott egy online elérhető vudubabát, amelyen a vizsgálatban részt vevők levezethették a haragjukat – ahelyett, hogy a valóságban sodornák bajba magukat azáltal, hogy az elégedetlen főnököt melegebb éghajlatra küldik. Azt találták, hogy mind az elfojtott harag elengedése, mind az igazságérzet helyrebillenése jó hatással volt a kísérletben részt vevők fizikai és mentális egészségére. Dr. Liang nem meglepő módon arra a következtetésre jutott, hogy a vudubabákon kiélt haragnál előbbre visz a vállalati kultúra megváltoztatása: ha olyan a munkahely, ahol nem díjazzák az abuzív, szőrszálhasogató, kritizáló hangnemet.

Ha a vezető állandóan elégedetlen, az alkalmazottak fizikailag és pszichésen is megsínylik
Ha a vezető állandóan elégedetlen, az alkalmazottak fizikailag és pszichésen is megsínylikfizkes / Getty Images Hungary

De hogyan használhatjuk fel ezeket az eredményeket a párkapcsolatunkban, ha partnerünk viselkedése időnként egy rossz főnökéhez hasonlít? Először is vegyük észre, tudatosítsuk és fejezzük ki, hogyan hat ránk ez a fajta magatartás. Az abuzív vezetői stílus az alkalmazottakat fizikailag és pszichésen is megviseli, ezért előfordulhat, hogy ha régóta fennáll hasonló helyzet a párkapcsolatunkban, hasonló tüneteket tapasztalunk. Ne hagyjuk figyelmen kívül, ha testünk vagy lelkünk jelez, hogy számunkra ezek a megjegyzések romboló hatásúak!

Helyreáll az igazságérzet

Bár csábító lehet, hogy hasonló stílusban támadjunk vissza, ez ritkán vezet sikerre. Nem szerencsés ugyanolyan magatartást felvenni, amit éppen hogy korrigálni vagy megszüntetni szeretnénk. Ennél sokkal előbbre mutató, ha higgadtan beszélgetést kezdeményezünk: helyreállhat az igazságérzetünk és a méltányosságba vetett hitünk, főleg akkor, ha meg tudunk állapodni, hogy a jövőben kevésbé bántó hangnemben folyjanak a beszélgetések. Nem kell tehát vudubabát gyártani, de fontos, hogy ne nyeljük le és fojtsuk el a rossz érzéseinket.

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra