nyelv gondolkodás

Ha arra kérnének, hogy átlósan menj át egy mezőn, tudnád, mit kell tenned? Vagy hogy döntenél, ha ma felajánlanának neked tízezer forintot, azzal a kitétellel, hogy ha vársz egy hónapot, akkor a dupláját kapod meg? Hogyan mutatnál be 10 fotót a családodról, ha azt az utasítást kapnád, hogy időrendi sorrendbe rendezd őket? Vízszintesen vagy függőlegesen haladnál? Ezek egyszerű kérdéseknek tűnhetnek, de a rájuk adott válaszaidat mind befolyásolja az, milyen nyelven beszélsz.

Rengeteg külső és belső tényező befolyásolja gondolkodásunkat a genetikától a digitális technológián át a reklámokig. Ám úgy tűnik, hogy a nyelv erős hatással van arra, ahogyan az időről és a térről gondolkodunk. A tudósok régen vitáznak arról, hogy a gondolkodás egyetemes és a nyelvtől független dolog, vagy inkább a nyelv határozza meg azt? Miközben nyilvánvalóan tudjuk, hogy a gyerekek gondolkodnak, mielőtt beszélni tudnának, egyre több szakértő véli úgy, hogy a nyelv ugyanúgy befolyásolhatja gondolkodásunkat, mint ahogy gondolataink és kultúránk is befolyásolják a nyelv fejlődését.

A nyelv és a gondolkodás fura összefüggései

Nehéz figyelmen kívül hagyni azokat a bizonyítékokat, amelyek szerint a nyelv befolyásolja a gondolkodást – érvel Daniel Casasanto, az amerikai Cornell Egyetem kognitív pszichológusa. Például tudjuk, hogy az emberek azokra a dolgokra ügyesebben emlékeznek, amelyekre jobban odafigyelnek. A különböző nyelvek pedig arra kényszerítenek bennünket, hogy egy sor különböző dologra figyeljünk, legyen az nem, mozgás vagy szín. Casasanto például gyakran tanítja az embereket a laboratóriumában más nyelvek metaforáinak saját nyelvükön történő használatára, és megvizsgálja, milyen hatással van ez a gondolkodásukra. Ez azért fontos, mert az elvont fogalmakat, mint például „magas ár” vagy „hosszú idő”, metaforákkal próbáljuk kezelhetővé tenni. A tudós arra összpontosít, hogyan változik a gondolkodás ugyanazon emberekben, akik ugyanabból a kultúrából származnak, miközben két különböző nyelven beszélnek. 

Merre halad az idő?

Lera Boroditsky kognitív tudós az egyik úttörője annak a kutatásnak, amely azzal foglalkozik, hogyan manipulálja gondolatainkat saját nyelvünk. Kimutatta, hogy az angolul beszélők általában vízszintes vonalnak tekintik az időt. Előrébb tehetik a megbeszéléseket, vagy kitolhatják a határidőket. Hajlamosak arra is, hogy az időt balról jobbra haladva tekintsék, nagy valószínűséggel összhangban azzal, ahogyan te is ezen az oldalon a szöveget olvasod, vagy ahogy az angol és a magyar nyelvet írják. Ám az időt más nyelveken is megfogalmazzák. A héberül beszélők például, akik jobbról balra olvasnak és írnak, úgy képzelik el az időt, mintha a szövegükkel azonos utat követne. A családi fényképeket az idővonalon úgy helyeznék el, hogy a legrégebbivel jobbról kezdenék a sort, és balra tennék a legújabbakat. A mandarin nyelvet beszélők viszont az időt függőleges vonalként képzelik el, ahol a lefelé a jövőt jelenti. Például a xia („le”) szót használják, amikor jövőbeli eseményekről beszélnek, így a „jövő hét” szó szerint „lefelé” lesz. Ez – talán mondanunk sem kell – összhangban van azzal, ahogyan a mandarin nyelvet hagyományosan írják és olvassák: a sorok függőlegesen futnak, a lap tetejétől az aljáig.

Más nyelveken mások a képességeink

A nyelv és a hozzá társított struktúra másra is hatással van. A különböző nyelveket beszélők gyorsabban dolgozzák fel az időbeli információkat, ha azok a nyelvüknek megfelelő sorrendben (tehát nekünk balra van a hátra, jobbra az előre) vannak elrendezve. Ám ez a meghatározottság azt is jelenti, hogy a kétnyelvű emberek két különböző nézettel bírnak az idő irányáról, különösen akkor, ha mindkét nyelvet már fiatalon megtanulták.

Nem feltétlenül vagyunk azonban egy bizonyos gondolkodásmód és az anyanyelvünk foglyai. Casasanto megmutatta, hogy az emberek mentális időábrázolása gyorsan megfordítható, ha megtanítja őket a tükörfordított szöveg olvasására, ami az ellenkező irányba megy, mint amit megszoktak.

Holnap viszel magaddal esernyőt, vagy tegnap kellett?

A dolgok bonyolultabbá válnak, ha egyes népek időábrázolásait hasonlítjuk össze. Az angolban és sok más európai nyelvben általában úgy tekintünk a múltra, mint ami mögöttünk van, a jövőt pedig elénk képzeljük. De azon a nyelven, amit az Andokban élő ajmarák beszélnek Bolíviában, Chilében, Peruban és Argentínában, a jövő szó azt jelenti, hogy valami, ami az „idő mögött van”. Úgy érvelnek, hogy mivel nem látjuk a jövőt, annak valahol hátul kell lennie. A testbeszéd pedig a belső világhoz alkalmazkodik, azaz amikor az ajmarák a jövőről beszélnek, hajlamosak hátrafelé mutogatni, míg a spanyolok, akik a jövőt előttük állónak tekintik, előrefelé mutató gesztusokat tesznek. Egyébként a mandarin nyelvet beszélők is azt képzelik, hogy a jövő mögöttük van, a múlt pedig előttük áll, a holnaputánt például „hátsó napnak” nevezik. Azok, akik mandarin és angol nyelven is beszélnek, hajlamosak az előre- és hátrafelé irányuló jövőfelfogás között váltani, olykor saját maguknak ellentmondva. 

Mennyi időre mész nyaralni?

Casasanto kutatásából az is kiderült, hogy az időt mint térbeli metaforát megjelenítő belső világaink mennyire különbözhetnek egy másik értelemben is. Magyarul, angolul, franciául, németül vagy a skandináv nyelveken egy találkozó lehet „hosszú”, a nyaralás pedig „rövid”. Az emberek az idő „hosszúságait” úgy képzelik el, mintha vonalak lennének a térben. Kezdetben a pszichológus úgy gondolta, hogy ez általánosan igaz minden emberre, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszélnek. Ám egy görögországi konferencián, egy helyi kutatóval beszélgetve kiderült, hogy ez messze nem így van. A görög vagy spanyol anyanyelvű emberek hajlamosak az időt háromdimenziós entitásnak tekinteni, mint egy palackot, ami megtelik vagy kiürül. Egy értekezlet tehát nem „hosszú”, hanem „nagy” vagy „sok”, míg a szünet nem „rövid”, hanem „kicsi, kevés”.

A fizikát is megváltoztathatják az új elképzelések

Ha elképzeljük az időt egy vonalként, minden pont úgy van rögzítve, hogy két időpont nem cserélhet helyet – van egy szigorú, balról jobbra mutató nyíl. De ha az idő egy tartály, akkor az időpontok lebegnek, és akár helyet is cserélhetnek. A tudós ezt vizsgálva arra jutott, hogy az idő általunk kialakított fizikáját nagy valószínűséggel befolyásolta az a tény, hogy angol, német és francia nyelvű szakemberek fektették le az alapokat és a megnevezéseket. Einstein általános relativitáselméletében viszont úgy tűnik, hogy az idő egyáltalán nem a világegyetem legnagyobb számegyenese, helyette a múlt, a jelen és a jövő egyszerre léteznek, mintha egy palackban úszkáló pontok lennének. Így viszont az idő mint vonalmetafora valószínűleg visszatartotta – és akár most is visszatartja – a fizika fejlődését és az idő valódi megértését.

Miben befolyásol ez minket?

Semmi lényegesben, csak abban, mennyi hitelt veszünk fel, mibe fektetjük a pénzünket, hogy tekintünk a nyugdíjas éveinkre, dohányzunk-e és figyelünk-e az egészséges testsúly fenntartására. Azok a népek, amelyek nyelvtanában a jövő idő nem különül el élesen a jelen időtől, sokkal „előrelátóbbak”, hiszen nincs „messzi, távoli jövő”, az már itt is van. A nyelvünk és belső világunk azt is meghatározza, hogy tekintünk egy térbeli tárgyra. Hol van? Előttünk, mögöttünk, mellettünk, jobbra tőlünk, és ha jobbra, kinek a szemszögéből? Ahogy nyelvet váltunk, úgy változhatnak az iránymeghatározások. Ez aztán nagy zűrzavarokat okozhat, ha egy másként gondolkodó külföldit szeretnénk útba igazítani. Például egy német anyanyelvű ember összezavarodik, ha azt mondod neki egy mező előtt állva, hogy átlósan vágjon át rajta. Csak úgy valahogy, de átlósan. Valószínűleg kérni fog legalább egy pontot a térben, amihez képest kifeszítheti a képzeletbeli átlót, és így fog tájékozódni. Nem indul neki, amíg nincs legalább szemben, mondjuk, egy templom, amihez tud viszonyítani. 

A nyelv és a gondolkodás kapcsolatának kutatása arra is rávilágít, miért olyan fontos idegen, lehetőleg a miénktől erősen eltérő nyelveket tanulni: nemcsak másfajta szavakat, de egy egészen más gondolkodást, tér- és időszerkezetet is elsajátítunk velük.