nehézség ellenálló stressz probléma reziliencia rugalmasság szakember

Mindannyian különbözőek vagyunk, így különbözőképpen reagálunk a bennünket érő stresszhelyzetekre is. Vannak, akik komoly nehézségeken mennek keresztül, ennek ellenére nem omlanak össze, hanem megfelelően helyt tudnak állni, míg mások a legkisebb stresszorokkal is nehezen birkóznak meg. Mitől függ, hogy egyesek akár még belső erőt is nyernek egy-egy nehéz helyzetből, mások pedig ugyanolyan körülmények között összeomlanak? A válasz a rezilienciában rejlik.

A fogalom a latin resilio szóból ered, aminek jelentése: eredeti alakba való visszatérés. A fogalmat régóta használják a fizikában, a közgazdaságtanban és az ökológiában. A reziliens rendszereket ellenállás és rugalmasság egyszerre jellemzi: egyrészt a külső behatásoknak ellenállnak, és megőrzik az egyensúlyukat, másrészt ha esetleg mégis kibillennek az egyensúlyi állapotból, gyorsan vissza tudnak térni ahhoz. „Pszichés értelemben adaptációs képességet, rugalmasságot, alkalmazkodóképességet jelent, amely csökkenti a külső stresszorok hatását, és megtartja a belső biztonságot, tehát hatékony megküzdési stratégiák alkalmazását feltételezi” – magyarázza Makkai-Kovács Krisztina mentálhigiénés szakember. 

A legfontosabb a törődés és a szeretet

A reziliencia jelenségét a pszichológiában olyan gyerekek megfigyelésével kezdték vizsgálni, akik annak ellenére, hogy számos veszélyeztető faktornak voltak kitéve, képesek voltak egészségesen fejlődni, és hatékonyan tudták használni a rendelkezésükre álló erőforrásokat. 1990-ben bejárta a világot az a BBC által a romániai árvaházakról készített felvétel, amelyen extrém módon, fizikailag és érzelmileg elhanyagolt gyerekek voltak láthatók. Ha kaptak is fizikai ellátást és ételt, az őket gondozó felnőttek semmilyen érzelmi kapcsolatot nem alakítottak ki velük. Néhány évvel később, amikor örökbefogadásuk után a gyerekek már valódi törődésben, szeretetben részesültek, néhányuk sikeresen behozta a lemaradást, egészségesek és kiegyensúlyozottak lettek. A pszichológusok ezt a jelenséget magyarázzák a reziliencia fogalmával.

A géneken és személyes adottságokon kívül tehát a reziliencia kialakulásában nagy szerep jut annak, hogy gyerekkorunkban biztosítva volt-e számunkra a szeretetteljes légkör, tudtunk-e biztonságosan kötődni a családon belül, illetve milyen volt a családi és baráti háló, ami körülvett minket. Természetesen mindenkinek az a legjobb, ha boldog gyerekkora van, és szerető, támogató környezet veszi körül. Ha nem voltunk ilyen szerencsések, nagyon sokat számít, ha volt a közelünkben legalább egy személy, akivel meg tudtuk osztani fájdalmas élményeinket, akinél támogatást vagy vigaszt találhattunk, és megtapasztalhattuk, hogy szerethetőek vagyunk.

Koncentrálj az „itt és most”-ra!

Felnőttként is tudunk tenni azért, hogy ellenállóbbak legyünk, és akár erőt is meríthessünk a nehézségekből. A szakember szerint a legfontosabb a tudatos jelenlét: „Aki tud az »itt és most«-ra koncentrálni, már jó úton van. Az is, aki fel tud venni egy »szemlélődő” pozíció«-t, tehát a külső eseményeket nem integrálja mélyen, főleg olyan helyzetekben nem, amelyekre nincs közvetlen hatása.” Ezenkívül szerepet játszik az önmagunkról kialakított kép is: „A kulcsszó az önismeret, beleértve az eddigi megküzdési stratégiáinkat, tapasztalatainkat, sikereinket vagy kudarcainkat” – mondja Makkai-Kovács Krisztina.

Testi és lelki egészség

A reziliencia nem csupán az esetleges traumákkal vagy rendkívüli helyzetekkel való megküzdésben segít, a stresszhatás azonnal csökken, ha az alkalmazkodóképesség mozgósítható egy lelkileg rugalmas egyén esetében. A reziliens személyiségek képesek a nehéz helyzetek átkeretezésére, a problémákra elsősorban mint az élet velejáróira tekintenek, olyan feladatként, amit meg lehet oldani. Találékonyság, kíváncsiság jellemzi őket, és jó realitásérzékkel rendelkeznek. Nem a múltban mélyednek el, hanem igyekeznek a jelenre vagy a közeljövőre koncentrálni. Kutatások kimutatták, hogy különbözőkrónikus betegségek (cukorbetegség, rheumatoid arthritis, rák, bőrbetegségek, depresszió, Parkinson-kór stb.) ritkábban alakulnak ki, illetve a velük való megküzdés eredményesebb a reziliens személyiségeknél. 

Mit lehet tehát tenni, hogy fejlesszük a lelki rugalmasságunkat? „Akár terápiásan, akár egyénileg is fejleszthető a reziliencia” – árulja el Makkai-Kovács Krisztina. „Az erőforrásaink felismerése, támogatása és hatékony alkalmazásuk az elsődleges cél. Megfelelő önismerettel, kapcsolódással önmagunk és a környezetünk felé növelhető a lelki alkalmazkodóképesség. Segíthet a megtartó társas közeg, akár a családunk, barátaink közelsége, de egy csoportterápia is nagyon sokat tud lendíteni a reziliens reagálási képességeinken.”