Megmondja, mikor fognak kirabolni: ennyire pontosan becsül a mesterséges intelligencia

GettyImages-1314018295

A gépek egyre több területen segítenek nekünk: a takarításban, a munkában, a szórakozásban. A rendőröknek sem a netes adatbázis az egyetlen, amit az új technológiák nyújtanak: a mesterséges intelligenciát használó számítógépek már a bűncselekmények idejét is előre tudják jelezni.

A mesterséges intelligenciára gondolva szinte elkerülhetetlen, hogy lelki szemeink előtt ne két lábon járó robotok jelenjenek meg, pedig a mindennapjainkban jelen lévő technológiáról van szó. Maga a megnevezés valóban egy kicsit misztikus, ugyanakkor a mesterséges intelligencia nagyon népszerű, sok újságcikk, tévériport szól róla, ezért az emberek többségében már kezd kialakulni egy kép arról, hogy ez olyasmi, ami gyakorlatban is alkalmazható megoldásokat kínál. 

A mesterséges intelligencia egy héttel előre jósol

Egy virtuális világban mozgó robotdiák például úgy él, mint egy egyetemista ember: képes magától szöveges összefoglalókat gyártani, kérdésekre válaszolni, verseket költeni, festeni. A Tsinghua Egyetem új tanulója a Számítógép-tudomány és Technológia szakon jár egyetemre, és az eddigi tapasztalatok alapján sokkal gyorsabban fejlődik emberi diáktársainál. Már erős kötődése alakult ki a különböző művészetek irányába is: zenéket szerez, verseket ír és képeket rajzol. Ám a mesterséges intelligencia ma már ennél fontosabb feladatokra is képes. 

Itt tart már a tudomány és a mesterséges intelligencia
Itt tart már a tudomány és a mesterséges intelligenciaYuichiro Chino / Getty Images Hungary

Megmondja, mennyire biztonságos a város

A témával hosszú ideje foglalkozó kutatók nemrég bejelentették, hogy gépük, amely a bűnözési adatokat kutatja, akár 90 százalékos pontossággal megjósolhatja a következő héten elkövetett bűncselekmények helyét a körülbelül 300 méter átmérőjű területekre osztott városban. Megfogható adatokkal dolgozik: az elmúlt időszakok statisztikái és egyéb fontos részletek alapján kalkulálja ki, hol és mikor lesz a következő bűneset Chicagóban. Emellett hét másik amerikai nagyváros adatai alapján is betanították és tesztelték, hasonlóan jó eredmények mellett.

A múltbéli rasszizmust is megtanulja

A gondot az okozza, hogy Amerika történelmében a mai napig jelen van a rasszizmus, nagyobb arányban gyanúsítanak meg vagy tartóztatnak le fekete embereket. Ez pedig a régi rendőrségi adatokból világosan látszik – és a gépet pont ezek alapján tanították meg előre becsülni. Épp ezért a robotok bűnözés-előrejelzésére irányuló korábbi próbálkozásai ellentmondásosak voltak, és faji elfogultsággal vádolták megálmodóit. Ez az új program éppen ezért már nem foglalkozik a feltételezett gyanúsítottakkal, csak a bűncselekmény lehetséges helyszíneit tárja fel.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek