közös szurkolás

A stadionon belüli sportmérkőzések fiziológiai összehangoltság kialakulásával járnak a szurkolók között, írja a PsyPost, részletesen is elmagyarázva, mi történik az izgalmas jelenség során. 

A Scientific Reports oldalain megjelent új tanulmány rávilágít arra, miben különbözik egy esemény nagy tömeg részeként való átélése a távoli megfigyeléstől. Azok a kosárlabda-szurkolók, akik a kísérlet során stadionon belül nézték a meccseket, a pulzusmintázatok erősebb összehangoltságát mutatták, és katartikusabb közös élményről számoltak be, mint azok, akik távolról nézték a képernyőről.

A nagyobb kollektív események – mint például a nyilvános sportmérkőzések – rendkívül érzelmekkel teli és átformáló élmények lehetnek. Tudományos tanulmányok egy érdekes jelenségre figyeltek fel: az ilyen típusú közös izgalmakkal szembesülő emberek a szinkron pulzusszámmintázatoknak megfelelő szinkronitást mutatnak. Arra is van bizonyíték, hogy a transzformatív tapasztalatok aktiválhatják a csoporttal való egység érzését, amelyet „identitásfúziónak” neveznek. Miről is van szó a kutatók szerint? A résztvevők lényegében egymásra hangolódnak ilyenkor, amitől sokkal jobb élmény élőben követni az eseményeket, és minderre már tudományos bizonyítékaink is vannak. 

A technológiai fejlődésnek és egy kicsit a világjárványnak köszönhetően az online eseményeket egyre inkább elfogadják a tömeges élmények alternatívájaként. G. Baranowski-Pinto és csapata azt akarta feltárni, hogy a kollektív események társadalmi hatásai megmaradnak-e, ha az emberek távolról, nem pedig tömegben tapasztalják meg őket. A tanulmány szerzői egy kísérletet dolgoztak ki a sportmérkőzések személyes és távoli látogatásával kapcsolatos hatásainak összehasonlítására.

Először is, a kutatók 182 szurkolót toboroztak a UConn Huskieshez, egy egyetemi kosárlabdacsapathoz. Ezeket az alanyokat ezután beosztották arra, hogy vagy vegyenek részt egy meccsen a csapat hazai stadionjában, vagy nézzenek egy meccset távolról, a tévéképernyőn keresztül. A helyszínen egy-egy meccset 4-15 résztvevő tekintett meg, átlagosan 8344 fős tömeg között. A „távoli” alanyok élő közvetítést néztek az egyetem képernyőjéről, három másik, idegen résztvevőből álló csoport tagjaként.

A meccsek alatt a résztvevők mindkét esetben pulzusmérőt viseltek, amelyek a fiziológiai izgalom mértékeként rögzítették a pulzusmintázatukat. A monitorok gyorsulásmérőket is tartalmaztak a fizikai aktivitás mérésére. A meccsek előtt és után a résztvevők felméréseket töltöttek ki, amelyek a csapattal való azonosulásukat, azaz az identitásfúziót járták körül. Az alanyok kitöltöttek egy úgynevezett transzformatív skálát is utólag, amely azt mérte, mennyire érezték úgy, hogy a játék formálta őket annak nézése közben.

A tanulmány eredményei feltárták, hogy a meccseket a stadionban végig szurkoló résztvevők erősebben és tartósabban koordinált pulzusmintákat mutattak – ami nagyobb pulzusszinkront jelez –, mint a távolról nézők. Ez a különbség az egész meccsen, még a félidőben is egyenletes volt, és nem a stadionban tartózkodók fokozott fizikai aktivitásának volt köszönhető.

Ezenkívül a fiziológiai szinkron az átalakulás fokozott érzésével függött össze, de csak azok körében, akik a stadionból nézték. Ez azt sugallja, hogy amikor a távolról néző résztvevők a pulzusmintázatok egybeesését tapasztalták, az élmény kevésbé volt személyes hatással rájuk, mint a stadionban résztvevők számára.

Arra is volt bizonyíték, hogy ez a közös fiziológiai tapasztalat elősegítette a magasabb csoportkötődést. Amikor a meccs izgalmait tömegben tapasztalták meg, a magasabb szinkron az önátalakító képesség magasabb szintjéhez vezetett, ami viszont magasabb identitásfúziót eredményezett.

A tanulmány szerzői szerint eredményeik azt sugallják, hogy konkrét különbségek vannak aközött, hogy valaki jelen van egy csoportos rendezvényen, illetve közvetítést néz. A fiziológiai mérések megragadták ezeket a különbségeket, amelyek aztán előrevetítették a pszichológiai különbségeket a transzformativitásban és a csoportidentitás-fúzióban. „Úgy tűnik, hogy a sportok és más közös események tömegeket inspiráló és mozgósító képessége azon a kialakulóban lévő interperszonális dinamikán múlik, amely a stadionban jelen lévő szurkolók körében bontakozik ki” – emelték ki a kutatók tanulmányukban lényegében azt, hogy a különös hatáshoz bizonyítottan a személyesség is szükséges, nem elég online élvezni a meccseket. 

A megállapítások számos további kérdés előtt nyitják meg az ajtót. A szerzők azt mondják, hogy érdekes lenne megvizsgálni, hogy egy sportbárban való meccsnézés hogyan viszonyul a nagyobb tömeg élményéhez.

Azt is megjegyzik, hogy a hasonló kutatások nem csak önmagukért valók, számos, valóban fontos kérdéshez és válaszhoz elvezethetnek. „Az ilyen események pszichoszociális hatása és mögöttes mechanizmusaik jobb megértése segíthet a bennük rejlő lehetőségek teljes kihasználásában azzal kapcsolatban, mi hozza igazán össze az embereket, és mi ad különleges élményeket számukra.”