Két év leforgása alatt Magyarországon több mint 45 ezren haltak meg a koronavírus következtében. Ez a szám azt jelenti, mintha Hódmezővásárhely teljes lakossága életét veszítette volna. Felfoghatatlan veszteség, ha belegondolunk, hány család megy keresztül a halállal való közvetlen találkozás szívszaggató fájdalmán. Egy becslés szerint egy koronavírusban elhunyt embert átlagosan 9-en gyászolnak. És ebbe még nem számolták bele a barátokat, a munkatársakat és a távolabbi családtagokat. Ezek alapján hazánkban legalább közel félmillió ember ment vagy még mindig megy át a gyász folyamatán. De gyászolni nemcsak egy élet végét lehet, hanem számtalan egyéb dolgot is.
Shadowloss – amikor nem egy élet elvesztését gyászoljuk
A shadowloss kifejezést (amelyre még nem született megfelelő magyar fordítás) Cole Imperi amerikai tanatológus alkotta meg. A tanatológia tudománya a pszichológia egy új ága, és lényegében haláltant jelent, a kifejezés pedig Thanatoszra, a görög mitológiában a halál megtestesítőjére utal. A tanatológia középpontjában a haldoklással, a halállal, a halandóságunkkal és a gyásszal kapcsolatos pszichés folyamatok állnak.
A shadowloss nem egy élet elvesztését jelenti, hanem veszteséget az életben. Nem valakinek, hanem valaminek a halála.
Egy olyan veszteség ez, amely nemcsak ránk és az általános mentális jóllétünkre hat, hanem begyűrűzik a közösségekbe, hatást gyakorol az emberi kapcsolatainkra is. Bár összefügghet a halállal, a legtöbbször más váltja ki. Válás, szakítás, barátságok felbomlása, munkahely megszűnése, csak néhány példa azok közül a veszteségek közül, amelyek átélése szintén gyászreakciót vált ki. Hányan vagyunk olyanok most a cikket olvasók közül, akik elveszítettek valamit a járvány miatt, és amit még lehet, hogy mind a mai napig is gyászolunk?
Veszteségeink a pandémia árnyékában
Lehet, hogy azt érezzük, mintha a járvány kitörése óta az árnyékai lennénk önmagunknak. Elképzelhető, hogy nehezebb türelmesnek, elnézőnek, együttérzőnek és kedvesnek lennünk másokkal. Feszültek, frusztráltak lehetünk, valahogy nehezen találjuk az egyensúlyt. És ezzel nem vagyunk egyedül. Elég csak elolvasnunk a közösségimédia-oldalak kommentszekcióit, kimennünk az utcára, bemenni egy boltba vagy felszállni egy közlekedési eszközre. A legtöbbünkben ott lakozó frusztráció szinte kézzel tapintható. Nem is csoda, hiszen gyászolunk. Szeretett és fontos személyeket, terveket, álmokat, kapcsolatokat, munkákat, egy régi életet. Shadowlosst élünk át mindannyian.
Cole Imperi nem olyan rég egy rögtönzött kutatást tartott a több mint 10 ezer főt számláló Instagram-közösségében, hogy kiderítse, milyen veszteségeket éltünk meg a járvány következtében. A teljesség igénye nélkül néhány példa a válaszok közül: ballagás, a gimnázium/egyetem utolsó évei, rendszeres baráti találkozók, ott lenni egy új családtag megszületésénél, egy kedves mosoly egy idegenre, a sikerek közös megünneplése, a határ a munka és a magánélet között, fogni valakinek a kezét, amikor egy orvosi beavatkozásra várunk, edzésre járni, moziba menni, megölelni másokat, a kedvenc helyeink megszűnése, beülni egy kávézóba dolgozni, vagy egy könyvtárba olvasni, csapolt sört inni a kedvenc kocsmánkban. A listát a végtelenségig folytathatnánk.
A gyász lélektana
A fentieken túl is bőven akadnak olyan szokások, események, élmények, helyek stb., amelyeket a koronavírus-járvány vett el tőlünk. Ha pedig kivétel nélkül mindannyian gyászon megyünk keresztül, talán nem is olyan meglepő, hogy annyi frusztrációval, dühvel és meg nem értettséggel találkozunk, ha szétnézünk magunk körül. A gyász rendkívüli érzelmi megterheléssel társul, hiszen
a korábban állandónak hitt jelenségek szűnnek meg állandónak lenni.
A Kübler-Ross-féle modell szerint a gyász öt szakaszra bontható: tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás. Amíg eljutunk az elfogadásig, negatív érzelmek, mélypontok és nehéz érzések sorával találjuk szembe magunkat.
Lehet, hogy a legtöbbször nem is tudatosul bennünk, hogy amit tapasztalunk magunkon a pandémia óta, az maga a gyász. Pedig így van. Lehet, hogy bele sem gondolunk, hogy a boltban morgó öreg úr is gyászol, hogy a nemtörődömnek tűnő fiatal is elveszített fontos éveket a fiatalságából, hogy a frusztrált hölgy, aki beáll elénk a sorba, a keresztbe tört karrierjét gyászolja. Számos példával folytathatnánk a sort, de a lényeg sokkal inkább a hozzáállásunk formálása. Igyekezzünk más szemlélettel hozzáállni a körülöttünk lévőkhöz és ömagunkhoz. Mindannyian gyászolunk, bánjunk úgy magunkkal és másokkal is, mint a gyászolókkal.
A cikk szerzőjéről
Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője, a Mind Art kreatív pszichológia műhely társalapítója.Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés