A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2022. január elsejei adatai szerint a 462 négyzetkilométer területű Debrecenben 199 725-en laknak. De mi köze a hajdú-bihari vármegyeszékhelynek a dél-kínai Yanjinhoz? Csupán annyi, hogy utóbbi még a legszélesebb pontján is csupán 300 méter, lakossága viszont duplaannyi, mint a jóval méretesebb Debrecennek.
400 ezres város
A Jangce mellékfolyója, a Heng mentén épült Yanjin nem véletlenül kapta a világ legkeskenyebb városa nevet, a néhol mindössze 30 méter széles település ugyanis valóban rekorder. A lenyűgöző földrajzi elhelyezkedésű, csupán 5 kilométer hosszú, magas hegyek ölelésében fekvő várost a helyieknek mintegy 400 ezer fős, nyüzsgő metropolisszá sikerült varázsolniuk. Ebben persze igencsak nagy a szerepe a turistáknak, akik drónfelvételeket készítve tárták a nagyvilág szeme elé az eldugott, különleges települést.
Leginkább egy szendvicsre hasonlít
A Szecsuánnal határos Yunnan tartományban található hegyek közé fészkelt város folyójának mindkét partján mindössze két utca fut végig, Yanjin felülnézetből pont ezért olyan, mint egy szendvics. Nem véletlenül emlegetik szendvicsvárosként is, amely csak hosszúságában tud növekedni, szélességi terjeszkedését megakadályozzák ugyanis a sűrű növényzettel benépesült, óriási hegyek.
A város épületei magas pilléreken állnak, hogy az erős áradások idején, a vízszint megemelkedése esetén megóvják azokat.
Jelentős kereskedelmi központ volt
Yanjin bár tényleg igazán különleges, pont emiatt nincs sok esély arra, hogy úgy igazán felvirágozzon. Elhelyezkedése miatt csupán egy útvonal halad át rajta, ráadásul a legtöbbeket a zord hegyek megakadályozzák abban, hogy megközelítsék a települést.
Noha a város infrastruktúrája sosem volt jó, egykor igen jelentős kereskedelmi központ volt, folyóján ugyanis rendszeresen jártak a bronz-, tea- és sószállító hajók Tibet és Délkelet-Ázsia között.
![Yanjin egykor jelentős kereskedelmi központ volt, rajta keresztül haladtak át a teaszállító hajók](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5116/51164/511648/51164879_c8ea897420d0446f72e659b2033bd5f8_wm.jpg)
Több etnikai csoport otthona
A különleges város hagyományos kínai épületei jellegzetes yunnani stílussal keverednek, amelyek közül sok megmaradt, így ma is szép számmal láthatók a városban. Történelmi jelentősége mellett Yanjin több etnikai csoportnak is otthont ad, itt élnek többek között a Yi, Bai és Hui népek. Ráadásul mindegyik csoportnak megvannak az egyedi szokásai, hagyományai és fesztiváljai, amelyek hozzájárulnak a város pezsgő kulturális életéhez.
Yanjin egyik legnépszerűbb rendezvénye a Fáklya Fesztivál, amelyet a Yi nép ünnepel.
Ezt a fesztivált a hatodik holdhónapban tartják, és fáklyák meggyújtásával jár, hogy elűzze a gonosz szellemeket és szerencsét hozzon.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés