Van olyan barátunk, családtagunk, aki nem szeret nagy, idegen társaságokkal megismerkedni újra és újra, nem lelkesedik azért, amikor neki kell új szót elmutogatnia a Most Mutasd Meg játékban. Nem kezdeményez mindenáron beszélgetést, inkább csak az információátadás szintjén kommunikál, főleg ha nagyobb plénum előtt kell tennie. Nem reagál nagy kilengésekkel a hírekre, látszólag lassabban reflektál, nem gesztikulál és hahotázik harsányan, még ha kicsattan a boldogságtól, akkor sem. Sorolhatnánk a különböző élethelyzetekre adott potenciális válaszaikat, de már biztos ráismertünk introvertált rokonunkra, párunkra, netán saját magunkra.
Merthogy nem vagyunk egyformák!
Még szerencse, mert ha például egy munkahelyi meetingen csak extrovertált, vagyis kifelé forduló, a külvilág felé nyitott személyiségű, szereplésre hajlamosabb, előtérbe és szociális interakcióba önként és dalolva kerülő emberek kiabálnának egymással beszélgetés címen, az fárasztó lenni.
Ugyanakkor, az se nagyon vinné előre a dolgokat, ha két introvertált, azaz befelé forduló, félénkebb és szégyenlősebb ember közül mindkettő a másikra várna, hogy előbb fejezze be hosszabb gondolkodási folyamatát, vagy törje meg a csendet, lépjen ki komfortzónáját jelentő belső világából és valami spontaneitásra szánja el magát. Erre ugyanis introvertált személyiségtípusok esetében meglehetősen csekély az esély.
Bizonyos elméletek az introvertált típuson belül is 4 alkategóriát vélnek felfedezni:
- szociális
- visszafogott
- gondolkodó
- aggódó introvertált személyiségtípust
Az, hogy nem vagyunk egyformák, egyrészt nagyon üdítő, másrészt viszont igaza van a latin mondásnak:
„Similis simile gaudet.”
Vagyis hasonló a hasonlónak örül. Legalábbis annyiban biztos, hogy sok félreértést kerülhetnek el azok, akik magukból kiindulva értik a másik viselkedését, és nem hagyatkoznak fals kényszerképzeteikre, csak mert a másik viselkedése saját normáik szerint kódolhatatlan.
Vérmérsékletet, vagyis temperamentumot tekintve, Hippokratész már időszámításunk előtt 400-ban megalkotta a legősibb tipológiát, a különböző testnedvek alapján, és létrehozott négy típust:
- szangvinikus
- kolerikus
- melankolikus
- flegmatikus
Carl Gustav Jung személyiségtípusaira vetítve ezeket, a befelé forduló, félszegebb, megfontoltabb, társaságtól elzárkózóbb, önvizsgálatra hajlamosabb, analitikusabb introvertáltak általában a flegmatikus és melankolikus emberek.
Az örömmel és önként kommunikáló, bármikor interakcióba lépő, spontán, társaságkedvelő, szélsőséges esetben akár harsány, de mindenképp gyorsabb és impulzívabb extrovertált, vagyis nyitott személyek többnyire vagy kolerikusak, vagy szangvinikusak.
A felebarátaink habitusának labirintusában eligazodni vágyóknak szinte lehetetlen dolga van, mert persze nem kétféle, vagy négyféle ember létezik, de mégis mankó lehet a kommunikációban, vagy mások viselkedésének megértésében annak tudatában lenni, hogy milyen lehetőségekkel számolhatunk.
