Ezért különösen aljas húzás a transz- és homofób törvényről szóló népszavazás

Persze nem a Fudan Egyetemről, hanem az Orbán által tudatosan gyermekvédelminek nevezett, valójában végtelenül gonosz transz- és homofób törvényekről. A két és fél perces videó végén a biztonság kedvéért azt is sulykolni kezdte a miniszterelnök – ha bárkiben kétségek támadtak volna –, hogy természetesen NEMmel kell majd szavazni. Ugyanúgy, ahogy „öt évvel ezelőtt is nemet mondtunk, amikor Brüsszel a bevándorlókat akarta rákényszeríteni Magyarországra”.  

Nem tudom, miről beszél Orbán, én arra a szavazólapra is egy faszt rajzoltam (ahogy a legtöbb barátom is). Bárhogy is hivatkozik utólag arra a népszavazásra Orbán, akkoriban sem bevándorlókról, pláne nem illegális bevándorlókról volt szó, hanem arról, hogy háború elől menekülő, kiszolgáltatott emberekkel kellett volna kezdeni valamit, akik többségének ráadásul esze ágában sem volt Magyarországon letelepedni. A jogi vizsgálatokat a lehető legzökkenőmentesebben lefolytatva, emberséggel lehetett volna kezelni a helyzetet, nem nonstop riogatni a lakosságot.  

De Orbánnak mindig ellenség kell, hogy háborúzni tudjon. A nemzeti konzultációkhoz hasonlóan a mostani népszavazási kezdeményezés is csak egy csúsztatásoktól hemzsegő, manipulatív, a kormány döntéseit a népakarat kicsikarásával legitimálni igyekvő politikai akció. Semmi más. Viszont nemcsak felháborító, hanem eszméletlen veszélyes is. Már most látni lehet, hogy az utóbbi hetekben mennyire felszaporodtak az LMBTQ-emberek elleni gyűlölet-bűncselekmények. A kormány előítéletes kommunikációja és lépései miatt bárki feljogosítva érezheti magát, hogy megvetését fenyegetések, fizikai támadások formájában is kiélje.

Látványos terelés, mégsem lehet csendben maradni

Ugyanúgy, ahogy a pedofiltörvény utolsó pillanatos módosítása, és ezáltal az LMBTQ-emberek célkeresztbe helyezése figyelemelterelés volt, a mostani népszavazási kezdeményezés is az. Amíg ezen rugózunk, erre készülünk, erről beszélgetünk tévéműsorokban, interjúkban és otthon, addig is kevesebb kapacitás jut olyan témákra, amelyekbe külön-külön is belebukhatna egy kormány, ha országának polgárai a demokráciában jobban megedződve, több öntudattal, eszközzel, önérvényesítési képességgel rendelkeznének. A kínai Fudan Egyetem idehozatala a CEU elüldözése és az SZFE szétverése után, az autópályák magánkézbe adása, a korrupció mértékéről és a sajtószabadság siralmas állapotáról szóló nemzetközi jelentések, és a legújabb, a Pegazus-botrány. 

Több ismerős, olvasó jelezte, hogy pont ennek a figyelemelterelésnek nem kéne felülni. Értem ezt a szempontot, de leszbikus nőként mégsem tehetem meg, hogy agyonhallgatom a témát. Amikor azt érzed, hogy téged, a szerelmedet, a barátaidat központilag támadnak a saját hazádban, ki akarnak titeket törölni a nyilvánosságból, és politikai haszonlesésből a testi-lelki épségeteket teszik kockára (miközben az ő soraikban is szép számmal vannak LMBTQ-emberek), akkor nem lehet csendben maradni. Azokért az LMBTQ-fiatalokért sem, akik teljesen magukra hagyva fogják vívni napi szintű küzdelmeiket az életben maradásért a suliban, mindenféle, feloldhatatlannak tűnő szégyenérzet közepette, magukat emésztve, és azokért a kamaszokért sem, akik szimplán nyitottabb, békésebb, együttműködőbb közösségekben szeretnének élni. És ehhez joguk van. 

Emberi jogokról népszavazni eleve problémás

Pósfai Orsi, a Mérce újságírója remekül összefoglalta, miért orbitális félreértés az, hogy a gyerekek szexuális nevelése kizárólag a szülőkre tartozna. Bár a Fidesz hajlamos pusztán statisztikai adatként kezelni a gyerekeket, 

A dokumentum, amelyhez Magyarország 1990-ben csatlakozott, hangsúlyozza, hogy a gyerek testi-lelki védelme nemcsak a szülő dolga, hanem az egész társadalomé: az intézményeké és a szakembereké is. Nemcsak az számít tehát, hogy a szülő mit gondol a helyes szexuális nevelésről, hanem elsősorban az, hogy a gyerek mentális és testi egészségéhez szükséges feltételek biztosítva legyenek. Ehhez pedig hozzátartozik egy olyan biztonságos tér megléte, amelyben felteheti a kérdéseit, és megfelelő támogatást kap, ha a valós vagy mások által vélelmezett identitásához kapcsolódó gyűlölet miatt zaklatás éri. 

Ennek megfelelően az a logika, hogy a szülő a saját ideológiai beállítottsága alapján népszavaz a gyerek emberi jogait érintő, ráadásul szándékosan manipulatív kérdésekről, meglehetősen aggályos. Emberi jogokat nem lehetne a többségi akarattól függővé tenni. Azok minden embert veleszületetten, egyenlően, elidegeníthetetlenül illetnek meg.   

Nem oda megy a figyelem és a pénz, ahova kellene

Mérések szerint minden 6-7. lányt és minden 10. fiút ér valamilyen típusú szexuális bántalmazás 18 éves kora előtt. Azt is tudjuk, hogy az abúzus 90 százalékát közeli ismerős, kétharmadát családtag követi el. Ehhez képest hihetetlenül álságos, hogy a kormány a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépés helyett (amelynek fontos eleme lehetne a nőjogi szervezetek által is sürgetett Isztambuli Egyezmény elfogadása), az óvodák és iskolák körül ólálkodó, sztereotipikus pedofil üldözésével van elfoglalva, amely téma egyébként pont az ő nagykövetük, Kaleta Gábor ügye kapcsán pattant kit. Ráadásul maga a pedofiltörvény is főleg a büntetésre fókuszál, anélkül, hogy a megelőzésről mondana valamit, vagy arról, hogyan lehet támogatni azokat, akik le akarják küzdeni pedofil késztetéseiket. Félreértés ne essék, nem védeni akarom ezeket az embereket, de azt is gondolom, hogy a boszorkányüldözés sosem az érdemi megoldásokhoz visz minket közelebb. 

Amikor pedig az ember azt látja, hogy a kizárólag propagandacélokat szolgáló nemzeti konzultációhoz hasonlóan a népszavazás most megint mennyibe fog kerülni, egyszerűen elszáll az agya, pláne a koronavírus első három hulláma után. Ebben az országban, ha a milliárdok kivételesen nem kormányközeli zsebekbe vándorolnak, akkor gyűlöletkeltésre mennek. Még véletlenül sem az egészségügy vagy az oktatás fejlesztésére, a szegénység felszámolására. 

Nézzük meg közelebbről is a kérdéseket

Ha mindez nem lenne elég, a kormánynak természetesen sikerült olyan kérdéseket gyártania, amelyek tele vannak csúsztatásokkal, hogy ne nagyon lehessen igennel válaszolni rájuk. Egyesével mutatom, szerintem mik ezek, a rövid elemzést követően pedig arról is írok, szerintem mit lehetne tenni. 

A kiskorú kifejezés az összes kérdésben félrevezető. Az, amit Orbán hangoztat, hogy LMBTQ-aktivisták fognak menni az óvodákba, Magyarországon egyáltalán nem reális. Nincs olyan program, amely ilyen korú gyerekeket célozna meg. Kamaszokról van szó, akiknél a szexualitás és a nemi identitás felfedezése nagyon is aktuális kérdés. Az is hazugság, amit Orbán a videóban mond, hogy ezentúl kizárólag LMBTQ-aktivisták végeznék a szexuális felvilágosítást. Ehelyett az az igény fogalmazódott meg, hogy a szexuális felvilágosítás részeként arról is hallhassanak a diákok, hogy az emberek nem egyformák, és azonos nemű partnerhez is lehet vonzódni, ez pedig – ahogyan azt a pszichológiai szakmai szervek is megerősítik – az emberi szexualitás természetes variánsa. 

A szülők hozzájárulásával kapcsolatban fontos továbbá hangsúlyozni, hogy teljesen átláthatóan működnek a kormány által ellenzett foglalkozások. Az ELTE Neveléstudományi Intézetének szakmai támogatását is bíró Melegség és Megismerés (röviden MM) program konkrét foglalkozásterveket is közzétett a honlapján. Bárki által nyomon követhető, hogy kik, mit, milyen módszerekkel beszélnek át a serdülőkkel. Egy MM-alkalom során valójában nem is szexuális felvilágosítás zajlik. A kamaszok persze a szexről is kérdezhetnek, de a szervezők elmondása alapján ez elvétve szokott előfordulni. Inkább a leszbikussághoz, melegséghez, biszexualitáshoz fűződő érzésekről, tévhitekről van szó, az előbújás folyamatáról, az iskolai zaklatásról, és azokról a tapasztalatokról, amelyeket LMB-emberek szereznek a mai magyar társadalomban. 

Lényeges kiemelni azt is, amit a fentiekben már érintettem: a szülő nem birtokolja a gyereket. A gyerek jóllétét nem rendelheti alá annak, hogy a helyes szexuális nevelésről alkotott, tudományosnak vagy naprakésznek egyáltalán nem nevezhető nézeteit fenntartsa. Hosszú távon úgysem másíthatja meg a társadalmi valóságot, nem tagadhatja le csak Magyarországon több százezer ember létezését. Igazából az van, hogy valószínűleg 

Hiszen ők azok, akik nem hallanak erről otthon, vagy ha igen, akkor negatív kontextusban. Pedig előfordulhat, hogy ők maguk is érintettek, vagy csak szeretnének kevésbé ellenségeskedő módon élni, mint a családjuk.  

Ez a kérdés azért félrevezető, mert azt a látszatot kelti, mintha a kiskorú gyerekeknek – akik a szöveg szerint éppúgy lehetnek 3-4 évesek, mint 17-18 – bárki reklámozná a nemi megerősítő eljárásokat. A népszerűsítés demagóg, homályos jelentésű kifejezés. 

A kormányközeli média amúgy is hajlamos úgy tenni, mintha a műtéti eljárásokban való részvétel egyfajta szeszély vagy hóbort lenne. Ezzel szemben a valóság az, hogy általában többéves, megannyi testi és lelki nehézséggel járó, összetett folyamatról van szó, amelyet szinte kivétel nélkül kiérlelt, elkötelezett identitással vállalnak emberek. 

Eddig sem voltak Magyarországon 18 év alatt elérhetők nemi megerősítő eljárások. Azokhoz egyébként felnőttkorban is orvosi diagnózis, pszichiátriai, urológiai-nőgyógyászati szakvélemény kellett. Tehát még egyszer, eddig sem volt arra példa, hogy valaki gondolt egyet, vagy ádáz sorosbérenc civilek meggyőzték, és másnap már tolták is be a műtőbe. Ez nem így működik. Persze felvetődik a kérdés, hogy akkor hogyan lehet támogatni a transznemű gyerekeket, közülük is azokat, akik szenvednek a saját testükben (szakszóval nemi diszfóriát élnek át), mert a testük és a nemükkel kapcsolatos, mélyen átélt élményeik, az identitásuk sehogy sem fér össze.  

Amerikai ajánlások szerint ennek két módja van. Még nem kamaszodó, kisebb, ha úgy tetszik, óvodáskorú (vagy kisiskolás) gyerekeknél senki sem mondja, hogy bármilyen orvosi eljárást be kéne vetni. Azt tanácsolják, hogy a család és az iskola törekedjen a biztonságos környezet megszervezésére, és a medikális tranzíció helyett egyelőre fókuszáljanak a szociális tranzícióra. Azaz hadd nézze meg a gyerek, hogyan hat rá, ha a nemi identitásának megfelelő névvel, öltözködéssel, hajviselettel élhet. 

A kamaszkorú gyerekeknek pedig lehetőségük van ún. pubertásblokkoló szereket szedni. Ezek teljesen reverzibilis eljárások, tehát semmi visszafordíthatatlan nem történik a fiatalok szervezetével. Viszont segítségükkel el lehet például érni, hogy a transznemű fiúk ne menstruáljanak, a transz lányok hangja pedig ne mélyüljön. A cél az, hogy a serdülőnek több ideje legyen eldönteni, milyen lépéseket szeretne megtenni a jövőben. Ha visszatérne a születéskor kijelölt neméhez (legalábbis testileg), egyszerűen abbahagyja a pubertásblokkoló szedését. Ha még jobban megerősödik a bináris transz identitása, akkor folytatja a tranzíciót. 

Az elmúlt hónapokban sokan, sok helyen leírtuk: attól még, hogy egy gyerek mesékben, filmekben, sorozatokban lát LMBTQ-embereket, nem lesz maga is az. A téma médiában való bemutatása maximum annyiban befolyásolja a gyerek fejlődését, hogy tájékozottabb lesz, elfogadóbb önmagával és másokkal. A szexuális irányultsága vagy a nemi identitása nem ezen fog múlni. Ha ez így működne, akkor a világon mindenki cisznemű meg heteró lenne, hiszen a kultúránkban, a tágabb és a szűkebb környezetünkben máig ezek a reprezentációk vannak túlsúlyban. Rengeteg LMBTQ-ember nőtt fel úgy, hogy sosem látott vagy hallott erről a témáról. További csúsztatás a kérdésben, hogy 

Itt hasonló problémával állunk szemben. Mi számít a nem megváltoztatását bemutató médiatartalomnak? Ha az a kérdés, hogy legyen szó transz emberekről mesékben, kamaszoknak szóló cikkekben, meg úgy ámblokk, a közösségeink részeként ők is szerepeljenek a nyilvánosságban, a válasz természetesen igen. Ha arról van szó, amilyen benyomást ez a kérdés kelt, hogy műtéti eljárásokat nézhessenek végig gyerekek, akkor a válasz, ugyanúgy, mint bármilyen más, hasonló orvosi beavatkozás esetén, nem.

Így fejezd ki az ellenállásodat

Meg kell hagyni, bármennyire is visszataszítóak a miniszterelnök céljai és eszközei, Orbán remek politikai stratéga. Népszavazásra bocsát alapvetően emberi jogi kérdéseket, úgy teszi fel őket, hogy az ország leginkább támogató tagjai is nehezen tudjanak igent mondani rájuk, majd a részvételi aránytól függetlenül arra fog hivatkozni, hogy a kormány döntései mögött a nép akarata áll. Azé a népé, amelyet hosszú évek óta M1 híradóval, Origo és Pesti Srácok szintű online médiával, meg központosított újságokkal etet. Az ellenkezésre pedig rövid távon nem nagyon marad más út, mint a távolmaradás és az érvénytelen szavazatok leadása. 

A távolmaradással az lehet a baj, hogy úgyis lesz egy masszív Fidesz-hívő réteg, aki le fogja adni a voksát. Rájuk majd lehet mutogatni, mint a nemzet egészének megtestesítőire. 

Ha lesz népszavazás, én érvénytelenül fogok szavazni. Az LMBTQ-szeretteimet igyekszem támogatni, a távoli ismerőseimmel beszélgetni fogok arról, miért gáz, ami történik. Nem fogom elfelejteni a kormány többi ügyét sem, ami miatt rég nem lenne már itt a helyük. A civilek elleni támadásokat, a CEU elüldözését, a genderszak betiltását, a sajtószabadság megnyirbálását, a korrupciót, a Fudant, a Pegazus-botrányt, hogy csak párat említsek. Most szombaton pedig elmegyek a Pride-felvonulásra, hogy együtt ünnepeljem az önazonosságot, a szabadságot és a szerelmet azokkal, akik hozzám hasonlóan a sokszínűségben és a békés együttélésben hisznek. Találkozzunk 14 órától a Madách téren. 

Borító- és címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu