harci kutyák

Francisco Franco neve talán nem cseng olyan ismerősen még azoknak sem, akik tisztában vannak a múlt század politikai eseményeivel. A Spanyolországot uralma alá hajtó falangista vezér megdöbbentő módon számolt le politikai ellenfeleivel a 30-as években.

A 30-as évek Európája komoly gazdasági válságot követően igyekezett talpra állni. Több országban polgárháborúk és felkelések alakították át a politikai helyzetet. Nem volt ez másként az Ibériai-félszigeten sem. 

Koporsó vagy tábornoki dísz

A Marokkóban állomásozó spanyol hadsereg egyik tisztje bátorsága mellett kiváló politikai éleslátásról tett tanúbizonyságot. Az El Biutz melletti csata hőseként, még sebesülten a spanyol hadsereg valaha volt legfiatalabb őrnagyává nevezték ki. Mivel életben maradt, kitüntetés nem járt érte, azonban nem bánkódott. A francia Idegenlégió mintájára maga köré szervezte a korszak katonai tehetségeit és legjobb harcosait, megalakítva a Legión Extranjerát, José Millán Astrayjal karöltve. Immár ezredesi rangban sikerült komoly részt vállalnia az afrikai ország spanyol kézen tartásában.

Amikor 1931-ben megdöntötték a spanyol király intézményét, Franco nem a köztársaságpártiak mellé állt, letörte a bányászok lázadását, és megalapozta az utat annak a jobboldali kormánynak, melynek később hatalmát is köszönhette. Vezérkari főnökké nevezték ki, karrierje azonban ezzel a címmel nem ért véget. Míg a spanyol polgárháború csatái dúltak, ismét Marokkó földjén igyekezett rendet tenni, 1936-ban a Nemzetvédelmi Tanács államfőnek nevezte ki. Hadserege immár többedszer leszámolt a szovjetek által támogatott felkelőkkel. 1939. április 1-jén elfoglalta Madridot, s 1975-ben bekövetkezett haláláig Spanyolország teljhatalmú urává vált. 

Bár korábban mind a Führer, mind Mussolini támogatta hatalomra jutását, s engedélyezte a spanyol partokon való kikötést a német hadiflottának, a három ország politikai kapcsolatait nem sikerült a tengelyhatalmak érdekeinek megfelelően rendezni, így a második világháború során a spanyolok nem vettek részt Európa újrafelosztásában, ellenben a háború végi megtorlást is megúszták. A világégést követően a falangista rendszer így akadálytalanul virágozhatott. 

Politikai ellenfeleivel könyörtelenül leszámolt

Franco nem rendelkezett olyan kiforrott eszmei háttérrel, mint egykori támogatói. Hatalmát a falangisták, azaz a nemzeti szindikalisták és az egyház biztosította, akik nem kértek a korábban két ízben is kipróbált, baloldali köztársaságból. A diktátor ugyanakkor kíméletlenül elbánt politikai ellenfeleivel. A szakszervezetek tagjait, az anarchista és kommunista szervezetek képviselőit, a politikai függetlenségre vágyó katalán és baszk vezetőket internálta. A spanyol gyarmatok kiváló lehetőséget biztosítottak a Francóval ellenkező hangok elnémítására. A legnagyobb politikai fogolytáborainak egyike a Kanári-szigeteken volt. 

Tenerife szigete szolgált egykor központjául a francói hatalomátvételnek, az akkor még ezredesi rangot viselő Franco és támogatói itt szervezték meg a reménybeli új rendszer alapjait. 1936-ban innen indult Gran Canarián keresztül vissza Marokkóba, miután alig egy hét alatt a teljes szigetcsoportot hatalma alá hajtotta. Franco beiktatását követően a sziget egykori banánraktárai lettek az internálótáborok központjai, ahová politikai ellenfeleit és a spanyol rendre veszélyes nemzetiségieket záratta. Az óceán közepén fekvő szigetekről lehetetlenség volt menekülni. Erről az időszakról meglehetősen kevés ismeret maradt fenn, az azonban bizonyos, hogy a francói hatalomátvételnek 1958-ban emléket állító győzelmi obeliszket csak 2017-ben távolították el a legnagyobb szigetről. A Kanári-szigetek lakosságának jelentős része támogatta őt, a kényszerűségből itt élő internáltaknak pedig nemcsak az önellátás hiánya, de a táborok őrei és azok kutyái is végzetesnek bizonyultak a legtöbb esetben. 

Embervadászatra képezve?

A domborzati körülményeket felismerve ugyanis a falangisták által vezetett fogolytáborokban nem villanypásztor és nem is a fegyverek jelentették a legnagyobb veszélyt a foglyokra, hanem a tökéletesen kiképzett presa canariók. A kanári szigeteki őrkutya egyfajta molosszer, ma a világ számos országában tiltott kutyafajta. Őseit a 16. században kolonizálták a spanyolok, akik saját nagy testű kutyáikkal, például az ibériai presával, az alanóval és a presa espanollal keresztezve megalkották mai formáját. A gauchók, vagyis a spanyol származású telepesek őrző-védő feladatokra és bizony viadalokra is használták a kis szigetvilágban.

A presa canario Franco idejére igazi harci kutyává vált, az őslakosok és a gauchók nem sok egyébbel tölthették el szabadidejüket a Kanári-szigeteken. Bár a kutyaviadalok olyannyira sosem váltak népszerűvé, mint egykor például Angliában, a fogolytáborok megnyitását követően ezeknek a kutyáknak immár nem csak az állatállomány védelme lett a feladata, az internáltakat is benn kellett tartaniuk a falak között. Mivel évszázadokon keresztül szelektálták őket védelemre, és arra, hogy mozgó célpontokat tereljenek vissza a helyükre, a testhezálló feladat a fegyvereknél is hatékonyabbá tette a presa canariókat.

A hazánkban ma még ismeretlen, Európa és a világ számos országában harci múltja miatt betiltott kutyafajtát 2000-ben ismerte el a nemzetközi kutyás szövetség, az FCI. A fajta ideiglenes standardot kapott dogo canario néven, a presát ugyanis túlságosan is vad névnek tartotta a szakmai szövetség. Manapság egyes nagyállattartók hazánkban is foglalkoztatják ezen ebek kései utódait birtok- és jószágvédelemre, a hazai tenyésztők kifejezetten munkára alkalmazzák őket. Az 50-es, 60-as években őshazájukban még szökevény foglyokra vadászó, kifejezetten nagy testű, masztiff típusú kutyák immár családok között élve a birtok határait védelmezik, főként Kelet-Magyarországon van szükség a falkában dolgozó munkakutyákra, ahol az emberi tényező mellett a vaddisznók és a rendszeresen megjelenő sakálok ellen védik a marhákat. A kifejezetten emberszerető négylábúak régi-új hivatásukban megtalálták a helyüket a kontinensen, s már csak visszaemlékezésekben olvashatunk egykori, szomorú múltjukról.

Franco – bármily kegyetlenül is számolt le ellenfeleivel – ágyban, párnák közt hunyt el, egykori címéről sosem mondott le, népszerűsége az egykori gyarmatok bizonyos területein az ezredfordulóig töretlen maradt. Ma már alig emlékszünk rá.