gyermekkor idő

Ha megkérünk egy kisgyermeket, hogy üljön nyugodtan, csukja be a szemét, és mondja meg, mikor telt el egy perc, a legtöbb gyermek 40 másodperc vagy annál rövidebb idő alatt jelenti, hogy eltelt egy perc. Ha ugyanezt a kísérletet felnőttekkel és idősekkel is elvégezzük, ők valószínűleg 60-70 másodperc alatt jelentik, hogy egy perc eltelt.

Gondolkoztál valaha azon, hogy ez miért lehet így? Biológiai adottság, és az evolúciónak szándéka van ezzel, vagy csak még egy ok, amiért hangosan sóhajthatunk: fiatalság, bolondság…

Elméletek a lassuló időre

Az egyik tipikus magyarázat, amely részben megmagyarázhatja ezt az érzékelést, az az egyszerű tény, hogy egy 10 éves gyermek számára egy év az egész életének 10 százalékát, sőt, a tudatos emlékezetének 15-20 százalékát teszi ki. Egy 50 éves számára azonban egy év a felidézhető életének kevesebb mint 2 százalékát jelenti. Így azok a hosszú iskolai napok és szinte végtelen nyarak az általános iskolások gyermekkorában, és a gyorsan elröppenő napok, hetek és hónapok, amelyeket a legtöbb felnőtt megél.

Egy másik érdekes hipotézis abból a tényből ered, hogy a kisgyermekek szívverése és légzése gyorsabb, mint a felnőtteké. Ezért valószínű, hogy az agyuk elektrofizikai hullámzása és ritmusa is gyorsabban zajlik. A szív tempójának lassulása mellett tehát lehetséges, hogy az agynak is van egy lassuló tendenciája, és ez az „idegi metronóm” biztosítja az idő múlásának belső érzékelését.

A gyermekek agya tehát gyorsabban reagál, mint a felnőtteké, így az objektív idő adott egységében több tudatos élményt tud átélni. Ez viszont azt eredményezi, hogy a szubjektív idő múlása a gyermekek számára lassabban telik, mint a felnőttek számára.

Óraidő és elmeidő fogalmai

Ezt a lenyűgöző magyarázatot, amely az „idegi pacemaker” elméletet kiterjeszti, Adrian Bejan professzor állította fel. Ez az idegi jelfeldolgozás fizikáján alapuló érvelése tehát feltételezi, hogy idővel lelassul a vizuális információk feldolgozásának sebessége, és ez az, ami miatt az idő „felgyorsul”, ahogy öregszünk.

Ennek oka, hogy az objektíven mérhető „óraidő” és a tisztán szubjektív „elmeidő” nem ugyanaz. A céziumatom rezgésszámával ellentétben (az egy másodperc jelenlegi elfogadott definíciója), a mentális idő – az emlékezet – soha nem ellenőrizhető és általánosan elfogadott. 

Bejan úgy véli, hogy az idő, ahogyan azt megtapasztaljuk, a vizuális ingerek érzékelt változásait jelenti. Tudjuk, hogy valami történt, mert változást látunk. És a dolgok mindig egy irányban változnak; az okból a hatás felé. Soha nem fogjuk látni, hogy egy törött pohár újra összerakja magát, és felugrik az asztalra, amelyről leesett.

Ily módon az idő megtapasztalása mindig visszafelé irányuló, az emlékezetre támaszkodó, tehát relatív folyamat, de nem csak einsteini értelmében. Természetesen az emlékezet sokkal több mint képek sorozata, vannak más érzékszervi dimenziói is. De az uralkodó érzékszervünk a látás, és ezért az emlékezetünk nagy része vizuális.

Gondolhatunk a kamerára, a vetítőre és a filmre, mint metaforákra, amelyek a vizuális emlékezet központi részét és az időhöz való viszonyát ábrázolják. Mint a filmkockák a filmben, minél több képkockát látunk egy másodperc alatt, annál lassabban tűnik úgy, hogy a kép elhalad. Minél kevesebb képkockát látunk másodpercenként, annál gyorsabbnak tűnik a kép. Más szóval, a lassú mozgás sokkal több képkockát mutat másodpercenként, mint a normál mozgás vagy a gyors mozgás. 

Vagyis több tényleges idő telik el az egyes új mentális képek észlelése között. A gyermekek több emlékkockát vagy mentális képet érzékelnek és raknak le időegységenként, mint a felnőttek, így amikor eseményekre – vagyis az idő múlására – emlékeznek, több vizuális adatot idéznek fel.

Ez okozza azt, hogy az életkor előrehaladtával gyorsabban múlik az idő érzékelése. Amikor fiatalok vagyunk, a tényleges idő minden egyes másodperce sokkal több mentális képpel van tele az idősebb tapasztalatainkhoz képest. Mint egy lassított felvételű kamera, amely másodpercenként sokkal több képkockát rögzít, mint egy normál sebességű kamera, és a film lejátszásakor úgy tűnik, hogy az idő lassabban telik.

Gyermekkorban ezért telik lassabban az idő

Ennek a szubjektív, időbeli sebességváltásnak a gyökere Bejan szerint az, hogy agyunk neurális hálózatainak mérete és komplexitása növekszik, ahogy érünk és öregszünk tovább. Ez azt jelenti, hogy az elektrokémiai jeleknek nagyobb távolságokat kell megtenniük és több pályán kell áthaladniuk, ami lelassítja a jelfeldolgozást. Ráadásul az öregedés hatására az idegekben olyan károsodások halmozódnak fel, amelyek nagyobb ellenállást támasztanak a jelek áramlásával szemben, ami tovább lassítja a feldolgozási időt.

Ahogy Bejan fogalmaz: „Az emberek gyakran meglepődnek azon, hogy mennyi mindenre emlékeznek azokból a napokból, amelyek fiatalkorukban örökkévalóságnak tűntek. Nem arról van szó, hogy az élményeik sokkal mélyebbek vagy tartalmasabbak voltak, egyszerűen csak arról, hogy gyors ütemben dolgozták fel őket.”

Természetesen az a jelenség, hogy az idő gyorsabban telik, ahogy öregszünk, csak egy az agy ismeretlen, és talán megismerhetetlen rejtélyei közül.