Az MVM egyik ügyfelének a legutóbbi rezsicsökkentés során a mintegy 25 ezer forintos havi számlái után 150 ezer forintos elszámoló számlát állapítottak meg – derül ki az Az én pénzem írásából. Az ügyfél részletfizetést kért, ám amikor megkapta, jelezte az MVM felé, hogy a megállapított 5-i fizetési határidő nem megfelelő, mert akkor még nem érkezik meg a nyugdíj.
Az ügyintéző telefonon azt tanácsolta, hogy ezzel nem kell foglalkozni, pár nap csúszás még belefér.
Érthető volt hát megdöbbenése, amikor megérkezett a fenyegetés: ki fogják kapcsolni a gázszolgáltatást.
![Majdnem kikapcsolták a gázt a húsvéti ünnepek után](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5576/55761/557619/55761933_7141f61e874e61a420827621c35cdb26_wm.jpg)
Nehezen, de sikerült időpontot egyeztetnie egy személyes találkozóra, ahol bebizonyosodott, hogy valóban nincs tartozás. Végül kiderült, a probléma a fizetési móddal kapcsolatos. Az ügyfél utalással fizet – ez szerepel a szerződésében is –, ám ennek valamilyen furcsa ok miatt akár 8 napos átfutása is lehet. Annak ellenére, hogy az utalás persze „azonnali”. A nyugdíj érkezése miatti pár napos késés adódott össze az utalás átfutási idejével, és ezek hatására a rendszer automatikusan, „saját maga” intézte a kikapcsolást.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés