Új szemetesek az utcákon: erre használd őket

GettyImages-1076299138

Csikkmentes 2. kerület néven indított kampányt Budapest II. kerülete, amelynek célja, hogy a dohányosok ne dobják el az utcán a cigarettacsikkeket, hanem azokat az erre a célra létrehozott csikkgyűjtőbe helyezzék.

A program keretében első körben 10 darab gyűjtőedényt helyeznek ki a kerület különböző pontjain, a Nemzeti Dohányboltok közelében.

Az edények a napokban jelentek meg a budapesti kerület utcáin, s emellett információs és edukációs felületként is működnek. Mindegyik új szemetes kukán tudásfelmérő kérdések teszik próbára az utcán sétáló embereket, felhívva a figyelmet a dohányzás káros hatásaira. A csikkek elhelyezésével két külön rekesztve dobva szavazhatunk az általunk helyesnek ítélt megoldásra. 

A füstmentesség jegyében új csikkgyűjtő konténereket helyeztek ki szerte a második kerületben
A füstmentesség jegyében új csikkgyűjtő konténereket helyeztek ki szerte a második kerületbenMichael Bradley / Getty Images Hungary

Szavazz a szemeteddel és védd a környezetet

A füstmentes kampányt november 28-án nyitották meg. Kovács Márton, a kerület alpolgármestere elmondta, elsődleges céljuk a szemléletformálás, a kampány során az emberek berögzült szokásait szeretnék megreformálni, elérni, hogy ne az utcán dobják el a cigarettacsikkeket, hanem sétáljanak el az erre a célra kihelyezett kukákig.

A kerület lakosai ingyenesen hozzájuthatnak olyan kis, hordozható csikktároló fiolákhoz is, amelyekbe menetközben elhelyezhetik a a cigarettázásból megmaradt hulladékokat addig, ameddig megfelelő gyűjtőedény közelébe nem kerülnek.

Legyen füstmentes Budapest felett a levegő!

A Csikkmentes 2. kerület kampány a Füstmentes.hu oldallal együttműködve született meg. Képviselőjük, Hajdu Márton elmondta, hogy szeretnék megmutatni az embereknek, hogy mindig van lehetőség arra,hogy egy lépést - legyen az bármilyen apró -, megtegyünk az ártalomcsökkentés útján. Kifejtette, hogy az égés során olyan káros anyagok szabadulnak fel, amelyek egyaránt ártalmasak mind az egészségre, mind a környezetre. A Füstmentes.hu elsődleges célja az edukációa füst és az égés okozta károk tekintetében, valamint a figyelemfelhívás a füstmentes alternatívákra.

Legfontosabb üzenetük, hogy aki nem dohányzik, az ne is kezdje el,

aki pedig már dohányzik, az minél hamarabb szokjon le róla. Aki mégsem hagy fel az dohányzással, annak is van lehetősége tájékozódni az ártalomcsökkentés lehetőségeiről.

Az eldobott csikkek nem csak a környezetet szennyezik, de halálos tűzeseteket is okozhatnak
Az eldobott csikkek nem csak a környezetet szennyezik, de halálos tűzeseteket is okozhatnakColors Hunter - Chasseur de Coul / Getty Images Hungary

"Az alternatív dohánytermékek esetében keletkező cigarettacsikkeknél létezik arra lehetőség, hogy azokat a jövőben újrahasznosítsák. - összegezte a jövőbeli célokat Hajdu Márton. - Az újbóli felhasználás egy reális cél, és ez a következő lépés a tudomány számára."

A cigarettacsikkekben ugyanis nem csupán a műanyagrészecskék okozhatnak súlyos környezeti szennyezést, de a cigaretta égése során keletkező mintegy hétezer vegyület a levegőbe, vízbe, talajba kerülve ártalmas lehet a környezetünkre, dohányzókra és a körülöttük élőkre egyaránt. A többszernyi vegyület közül ráadásul 93-ról már biztosan tudjuk az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal (FDA) vizsgálatai alapján, hogy károsak vagy potenciálisan károsak az egészségre.

A tűzoltók is figyelmeztetnek a veszélyekre

Rozsos Zsolt, a Rózsadomb Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke elmondta, hogy sajnos Magyarországon az eldobott, el nem oltott cigarettacsikkek még mindig a vezető okok között szerepelnek a tűzeseteknél. Ezek a tüzek évente 20-30 halálesethez vezetnek, és ennek sokszorosa a sérültek száma.

A II. kerületben sok, kiemelt természetvédelmi terület található, ahol hatalmas károkat tud okozni az erdőtűz is. A tűzoltók nagyon magas riasztási számmal dolgoznak a kerületben, ezért is kiemelten fontos, hogy az emberek odafigyeljenek, például arra, hogy nem hagyják felügyelet nélkül az égő cigarettacsikket. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra