eltűnt emberek

A japán társadalom hagyományosan teljesítmény-központú, és a munka fontosságát, illetve az az iránti elkötelezettséget hangsúlyozza. A japánokban erős a megfelelési vágy, nagyon fontos számukra, hogy másokra jó benyomást gyakoroljanak. A japán munkahelyeken magas elvárásokat támasztanak a munkavállaló felé (akik nem ritkán havi 80-100 órát túlóráznak), de óriási szégyen, ha valakit kirúgnak a cégtől. Ugyanilyen szégyennek tartják, ha egy diák nem tud teljesíteni a vizsgán, vagy ha egy családapa nem tudja eltartani a családját.

Emberek, akik nem mennek többé haza

Egy Norihiro nevű férfi például, akit elbocsátottak a munkahelyéről, annyira szégyellte a történteket, hogy mindenki elől eltitkolta. Reggelente felvette az öltönyét, megcsókolta a feleségét, és elhajtott az autójával. Egész nap az autójában üldögélt, néha késő estig, hogy otthon azt higgyék: a kollégáival marad ki. Amikor elfogyott a pénze, úgy döntött, nem megy többé haza: Tokió San´ya nevű városrészébe hajtott, amely a japán főváros legszegényebb kerülete. Itt élnek, zsúfolt lakásokban a rosszul kereső fizikai munkások, azok, akik időskorukra elszegényedtek, és azok is, akik el akarnak rejtőzni a világ szeme elől. Hasonló szegénynegyedek a többi japán nagyvárosban is akadnak: például Oszakában Kamagaszaki, amely szintén kedvelt tartózkodási helye az eltűnni vágyóknak. A japán városok többségével ellentétben, ezekben a negyedekben nagy a szegénység, olcsó szállások kínálnak fedelet a menekülni vágyóknak, de van, akinek erre sem telik, ők hajléktalanként tengetik napjaikat az utcán.

Kézikönyv az eltűnésről

A jelenség, hogy valaki „kivonul” az életéből, és eltűnik, olyannyira elharapózott Japánban, hogy neve is van: johatsu, vagy magyarosan dzsohacu (jelentése: „elpárolgás”). Ezt a kifejezést először az 1960-as években használták, azokra az emberekre, akik boldogtalan házasságukból léptek ki, de a válási procedúrát nem vállalták. A jelenség az 1990-es években öltött nagyobb léptéket, amikor a kedvezőtlen gazdasági helyzetben sokan eladósodtak, és a legjobb megoldásnak az tűnt, ha egyszerűen „felszívódnak”. Olyannyira, hogy kézikönyvek is megjelentek az eltűnés művészetéről, gyakorlati tanácsokkal.

Ezek az okok állnak a háttérben

Becslések szerint napjainkban évente 90 000 japán dönt úgy, hogy „szellemmé” változik. A munkahely elvesztése, családi problémák, de akár egy sikertelen vizsga is elegendő okot szolgáltathat az eltűnésre. Noha már Japánban is törvény tiltja a családon belüli erőszakot, előfordul, hogy a nőknek menekülniük kell otthonról, erőszakos férjük elől. Mások a munkahelyük, az adósságok, üldözőik vagy valamely vallási közösség elől menekülnek. Sokan aprólékos tervet készítenek az eltűnésükről, megszakítanak minden kapcsolatot családjukkal, de hagynak egy búcsúlevelet, amiben leírják, hogy most el kell menniük, de előbb-utóbb jelentkezni fognak. Ilyenkor a japán rendőrség, ha felnőttről van szó, nem köteles nyomozást indítani.

Vállalkozások segítik az eltűnni vágyókat

Vannak olyan vállalkozások is, amelyek segítik az eltűnni vágyókat, ezeket yonige-yának nevezik.

Ezek gyakran az éj leple alatt segítenek az eltűnésben, természetesen nem ingyen: az ár attól függ, milyen messzire akar valaki kerülni az otthonától, visz-e magával valakit (például a gyermekét), vagy hogy milyen szolgáltatásokra tart igényt.

Bár a legtöbb ilyen cég törvényesen működik, mindig akadnak olyanok is, amelyek hajlandóak például hamis adatokkal mobiltelefon-szerződést kötni.

Magánnyomozókat is bevetnek

De nemcsak arra szakosodott egy iparág, hogy segédkezzenek az eltűnni vágyóknak, hanem az ellenkezőjére is, azaz a megtalálásukra. Leggyakrabban az eltűntek családtagjai fordulnak magánnyomozókhoz, akiknek nem olcsó a napidíjuk, de jó kapcsolatokkal rendelkeznek a mobilszolgáltatóknál, ami, ha az eltűnt magával vitte a mobiltelefonját, nagyban előreviheti a kutatást. Olcsó szállodákban, játéktermekben érdeklődnek az eltűntek után, és sokszor meg is találják őket. Az eltűntek egy része hónapok (esetleg évek) után önként visszatér a családjához, mások viszont egy nagyváros szegénynegyedében, hajléktalanként fejezik be életüket.