Se férj, se gyerek – 4 tipp a hosszú élethez egy 112 éves nőtől

hosszu-elet-idos
Olvasási idő kb. 6 perc

Lehet hosszú, boldog és teljes életet élni gyermek és férj nélkül? A New Yorkban élő matuzsálem szerint nagyon is.

Louise Jean Signore idén nyáron töltötte be 112. életévét, és ezzel ő lett New York jelenlegi legidősebb, illetve az Egyesült Államok nyolcadik legidősebb embere. A mosolygós idős hölgy a korához képest aktív életet él: igyekszik mindennap kimenni a szabadba, de ha az időjárás ezt nem engedi, akkor a folyosón sétálgat. Élvezi, ha süt a nap, és szereti nézni, ahogy a környékbeli gyerekek labdáznak. Pedig ő maga nem vállalt gyermeket, és ezt egy cseppet sem bánta meg. Sőt, úgy véli, hosszú életét annak is köszönheti, hogy nem alapított családot.

A nő állítja: hajadonságának köszönheti hosszú életét

„Én ezért élek. Ezért vagyok rendben, mert nem mentem férjhez. Se házasság, se gyerek. Inkább szingli maradtam” – nyilatkozta a New York Postnak, amikor a születésnapján köszöntötték. Majd hozzátette: „Aki házas, annak sok baja van.”

Az idős hölgy annak ellenére derűs és életvidám, hogy a közvetlen családtagjait már régen elveszítette: öt testvéréből egyik sem él már, pedig mind fiatalabbak voltak nála. Az egyik húga azonban szintén igen szép kort élt meg, ő 103 évesen ment el. Louise Jean Signore 1912. július 31-én született olasz bevándorlók gyermekeként New York Harlem negyedében, majd 12 évesen családjával Bronxba költözött. Átélte az első és a második világháborút (utóbbiban a testvérei szolgáltak), a szesztilalom időszakát, a nagy gazdasági világválságot, és az elmúlt száz év összes történelmi eseményét.

2022 júniusában elesett, és eltörte a csípőjét, ekkor, 110 éves korában esett át élete első műtétjén, amiből enyhe edzéssel hamar felépült.

Louise Jean Signore 107 évesen még hatalmas bulit csapott, amelyen táncra is perdült
Louise Jean Signore 107 évesen még hatalmas bulit csapott, amelyen táncra is perdültYoutube / CBS

Signore gyerekként a társastáncot, az úszást és a kerékpározást szerette. A mozgás, legfőképpen a linedance (sortánc, amit a résztvevők sorokban rendeződve country zenére ropnak – a szerk.) egészen idős koráig az élete része volt.

103 évesen még táncórákra járt, a 107. születésnapján pedig még táncolt a vendégekkel.

Ma már leginkább járókerettel vagy tolószékkel közlekedik, de mindennap igyekszik egy rövid sétát tenni a saját lábán.  „Ez az én testem. Senki nem mondja meg, mit tegyek. Azt teszem, amit a legjobbnak tartok. És láthatjátok, ez működik” – mondja határozottan. 

A 112 éves hölgy mindemellett a szigorú napi rutint és az egészséges táplálkozást is fontosnak tartja. Az alábbiakat tanácsolja a hosszú élethez:

1. Állandó napirend

Mindennap azonos időben étkezik és alszik, nem változtat a szokásain. Állítja, hogy egész életében szigorú napi rutin szerint élt, és fontos számára az állandóság. Ez utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 39 évig dolgozott ugyanannál a cégnél.

2. Egészséges táplálkozás

„Az egészséges életmódot fiatal korban kell elkezdeni” – állítja Signore, aki szerint sokat számított, hogy olasz gyökereinek köszönhetően klasszikus olasz konyhát vezettek otthon. Gyerekkorában is minden este ettek salátát, gyümölcsöt és zöldséget, de a feldolgozott ételeket kerülték a szülei, inkább mindent maguk főztek. Süteményt és üdítőt pedig csak vasárnaponként fogyaszthattak a gyerekek.

Étrendjének is köszönheti hosszú életét az amerikai nő, 112 éve mindennap eszik zöldséget és gyümölcsöt
Étrendjének is köszönheti hosszú életét az amerikai nő, 112 éve mindennap eszik zöldséget és gyümölcsötGabriel Trujillo / Getty Images Hungary

Ami a jelenlegi életmódját illeti, reggelire általában tojásételt eszik pirítóssal, édességként lekvárt fogyaszt. Az étkezéseiből pedig soha nem hiányozhatott a paradicsomszósz, a fokhagyma, az olívaolaj, valamint a zöldségek.

3. Káros szenvedélyek kerülése

Egész életében kerülte az alkoholt, nem dohányzott, és kávét sem fogyaszt. Semmiféle függősége nem alakult ki, amire szintén nagyon büszke.

4. Se férj, se gyerek

Bár az egész családja olasz ételeket fogyasztott, Signore mégis túlélte a testvéreit és a legtöbb barátját. Véleménye szerint ezt annak is köszönheti, hogy úgy döntött: szingli marad. „A házastársak veszekednek, aki férjhez megy és gyermeket szül, annak sok baja van” – véli a 112 éves nő, aki köszöni szépen, nagyon is boldog egyedül. 

Valóban ez a hosszú élet titka?

A tudósok szerint azért ennyire nem egyszerű a képlet. A kutatók rengeteget foglalkoznak azzal, hogy miért élnek egyes emberek 100 éves kor felett, a hosszú élet titkát azonban még senkinek nem sikerült megfejteni. Vannak ugyanis olyan emberek, akik egész életükben egészségesen táplálkoznak és sokat mozognak, mégsem élik meg az öregkort, míg sok száz év feletti embernek vannak egészségtelen szokásai.

Bár egy átfogó tanulmány kimutatta, hogy a dohányzás mellőzése, a rendszeres testmozgás és a napi öt adag gyümölcs vagy zöldség elfogyasztása bizonyítottan megnöveli – akár 14 évvel is – a várható élettartamot, a tudósok szerint azonban ez nem garancia semmire.

Richard Faragher, a Brightoni Egyetem biogerontológia professzora szerint: „Azok, akik 100 éves kor felett élnek, vagy nagyon jó genetikai adottságokkal rendelkeznek, vagy egész egyszerűen csak szerencsések”.

(Nyitóképünk illusztráció)

Egyes otthoni tevékenységek segíthetnek az Alzheimer-kór és a demencia kezelésében. Ebből a cikkünkből kiderül, melyek ezek.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

kiderül, melyek ezek.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek