Ez a 7 legrosszabb élelmiszer a bél egészségének

GettyImages-1146602210

A puffadás számos kellemetlen tünete közül csak egy, hogy bizony jelentősen képes kidudorodni tőle a has, még akkor is, ha egy deka súlyfelesleg sincs rajtad. Az általában jelentős túlevés, a puffasztó, gázképződést okozó ételek hatására jelentkező tünetek nagyon kényelmetlenek tudnak lenni. Ez a leginkább ismert probléma, ha a bélrendszerről van szó, ám akad számos kellemetlen tünet, amiket a szakértő szerint a legrémesebb ételek fogyasztásának kihagyásával jó eséllyel elkerülhetsz.

Ha neked sem ismeretlen a szorító nadrág érzése, akkor valószínű már megtapasztaltad a puffadást, vagy akár más gyomorproblémákat. És aki egyszer megtapasztalja, az többé nem szeretne átesni rajta, ezért szerencsés, ha kiderül, hogy ennek érdekében milyen élelmiszereket kell kerülnöd, vagy óvatosan fogyasztanod. Ezúttal a szakértő mondta el, melyek a legrosszabb ételek belső egészségünk számára. 

Egy gasztroenterológus szerint ez a 7 legrosszabb étel a bél egészségének

A bél egészsége szempontjából legrosszabb ételek a rossz baktériumok elszaporodását okozzák az emésztőrendszerben. Ha megpróbálsz vigyázni bélrendszered egészségére, a napi étrended lesz a siker vagy épp a kudarc első számú oka.

Egyes ételek táplálják a bélrendszert, és elősegítik a jó baktériumok szaporodását, míg mások emésztési zavarokat okozhatnak, és beavatkozhatnak a mikrobiom egészségébe – vagy a bélben lévő bakteriális környezetbe. 

De vajon mely kedvenceinket kell kerülnünk mostantól?

1. Sült ételek

„Az erősen megsült ételek sok szempontból károsak a bélrendszerre”

– mondja Elena A. Ivanina gasztroenterológus.

Először is, a sült ételek a gastrooesophagealis reflux betegség (GERD) egyik leggyakoribb kiváltó okai, – ez egy olyan állapot, amely akkor fordul elő, amikor a gyomorsav visszaáramlik a nyelőcsőbe (a szájat és a gyomrot összekötő területre).

A sült ételek nagy mennyiségű telített zsírt is tartalmazhatnak. A telített zsírok nemcsak hozzájárulnak a szívbetegségek kialakulásához, de túlzott mennyiségben nehezebben emészthetők, és hosszabb ideig tart lebomlásuk, ami problémát jelenthet a gyulladásos bélbetegségben (IBD) szenvedők számára – mondja Bonnie Taub-Dix, a téma egy másik szakértője.

Tovább rontja a helyzetet, hogy „a rántott hús különösen növeli a bél endotoxinjait és a szisztémás gyulladást azáltal, hogy befolyásolja a bél mikrobiomját” – folytatta dr. Ivanina.

Valójában „a sült ételek fogyasztása a bélbaktériumok kisebb diverzitásával korrelál, míg az olyan élelmiszerek, mint a nyers zöldségek, nagyobb diverzitást mutatnak” – teszi hozzá.

Ez miért számít? A kevésbé változatos mikrobiomot különféle krónikus egészségügyi problémákkal, például elhízással és 2-es típusú cukorbetegséggel hozták összefüggésbe.

2. Alkohol

A napi italozás súlyos következményekkel járhat a bélrendszerre nézve. Taub-Dix szerint ennek az az oka, hogy az alkohol károsíthatja az emésztőrendszer nyálkahártyáját.

Dr. Ivanina világosan fogalmaz:

„Az alkohol közvetlen méreg a beleknek, és a legelső dolgok egyike, amit ki kell hagyni, ha valaki aggódik a bélrendszere egészsége miatt.”

„Ennek az az oka, hogy az alkohol károsítja a bél gát funkcióját (»szivárgó beleket« okoz), lehetővé téve a bakteriális toxinok bejutását a szervezetbe” – magyarázza dr. Ivanina. Mindez akár más szervek, például a máj gyulladásához is hozzájárulhat.

Ezeket a fogásokat inkább helyettesítsd valami mással az egészséges bélrendszer érdekében
Ezeket a fogásokat inkább helyettesítsd valami mással az egészséges bélrendszer érdekébenpraetorianphoto / Getty Images Hungary

3. Vörös húsok

A túl sok vörös hús fogyasztása megzavarhatja a bélrendszert.

„Tanulmányok kimutatták, hogy a sok vörös hús fogyasztása hozzájárul a gyulladáshoz, különösen a vastagbélben, ahol vastagbélrákhoz vezethet”

– folytatta a szakember.

A statisztikák pedig megdöbbentőek:

„A túl sok vörös és feldolgozott hús fogyasztása a becslések szerint a bélrákos esetek 18 százalékát okozza” – mondja dr. Ivanina. „Konkrétan a feldolgozott húst az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az 1. osztályú rákkeltő anyagok közé sorolta, ami azt jelenti, hogy jól ismert és bizonyított, hogy rákot okozhat” – emelte ki.

Van egy mechanizmus a vörös hús és a rákos betegségek kapcsolatának hátterében:

„A vörös hús hem vasat tartalmaz, amely a bélben lebomlik N-nitrozo vegyületekké, amelyek károsíthatják a bélnyálkahártyát, és így vezetnek el végül a rákhoz”

– magyarázza dr. Ivanina.

4. Magas cukortartalmú ételek és italok

A túl sok édes étel fogyasztása különösen káros lehet a bélrendszerre.

„A magas cukortartalmú ételeket és cukros italokat gyulladásos állapotokhoz kötik, ami irritálhatja a beleket és elpusztíthatja a hasznos baktériumokat”

– hangsúlyozta Taub-Dix.

És ez a károsodás korábban kezdődik, mint gondolnánk – a gyermekkori táplálkozási szokások megalapozzák a belek egészségét az élet későbbi szakaszában.

„A túl sok cukor, különösen a korai fejlődési periódusokban, megváltoztatja a bél mikrobiomját azáltal, hogy »diszbiózist« vagy a baktériumok egyensúlyának felborulását okozza”

– mondja dr. Ivanina. És ez a dysbiosis más szerveket is érinthet, például az agyat – teszi hozzá.

5. Mesterséges édesítőszerek

A cukor lecserélése mesterséges édesítőszerekre sajnos nem a legjobb stratégia.

„A mesterséges édesítőszerek, például a cukoralkoholok puffadást, gyomorfájdalmat, fájdalmas gázokat és hasmenést okozhatnak”

– húzta alá Taub-Dix. „Nem mindenkinél jelentkeznek ezek a reakciók, de ha nagy mennyiségben fogyasztják, a cukoralkoholokat tartalmazó ételek felboríthatják a bélrendszer egyensúlyát.”

Mi több, „a mesterséges édesítőszerek potenciálisan megváltoztathatják az anyagcseréért felelős bélbaktériumot, ami elhízáshoz és cukorbetegséghez vezethet” – mondja dr. Ivanina.

A 2018. szeptemberi Molecules című tanulmány szerint a mesterséges édesítőszerek károsak lehetnek a bélbaktériumokra.

A bél egészsége érdekében legalább ezt a 7-féle táplálékot mellőzd
A bél egészsége érdekében legalább ezt a 7-féle táplálékot mellőzdJennifer A Smith / Getty Images Hungary

6. Erősen feldolgozott élelmiszerek

Tagadhatatlan, hogy az előre elkészített ételeket és a fogyasztásra kész ételeket (gondoljunk csak a fagyasztott pizzára és a mikrohullámú sütőben süthető vacsorákra) szinte egy pillanat elkészíteni. De előfordulhat, hogy a bélrendszer egészsége nagy árat fizet a feldolgozott élelmiszerek nyújtotta kényelemért.

Sajnos „az ultrafeldolgozott élelmiszerek az IBD fokozott kockázatával járnak” – folytatta dr. Ivanina.

Az élelmiszerek megőrzésének és ízének elősegítése érdekében az ultrafeldolgozott élelmiszerek mesterséges összetevőket tartalmaznak, például hozzáadott édesítőszereket, tartósítószereket, emulgeálószereket, sűrítőanyagokat és ízesítőket, amelyek mind károsak lehetnek a bélrendszerre.

„Kimutatták, hogy az étrendi emulgeálószerek elősegítik a vastagbélgyulladás kialakulását azáltal, hogy megváltoztatják a mikrobiomot és károsítják a bélnyálkahártyát”

– emelte ki dr. Ivanina.

Ennek ellenére nem kell feltétlenül minden feldolgozott élelmiszert leírnunk.

„Amikor hasznos vagy káros élelmiszerekről van szó, akkor nemcsak a feldolgozás módja számít, hanem az összetevők listája is” – mondja Taub-Dix.

Korlátozni kell, vagy legalább kerülni a legtöbb feldolgozott élelmiszert, de sok tápláló készétel is létezik. Például a babkonzerv, a halkonzervek és a fagyasztott zöldségek mind technikailag „feldolgozott” élelmiszerek, melyeknél az összetevők listája olyakor csak három egyszerű összetevőből áll, így tápláló választást is jelenthetnek. 

7. Tejtermékek

Egyesek számára a tejtermékek károsak lehetnek a bélrendszerre.

„A tejtermékek gyakran okoznak tüneteket egy sor mechanizmuson keresztül, beleértve a laktózintoleranciát, a csökkent laktáz enzimet, a FODMAP-intoleranciát vagy a tejallergiát”

– mondja dr. Ivanina.

„Bár fontosak, és néha elengedhetetlenek a rossz baktériumok elpusztításához, az antibiotikumok károsíthatják vagy elpusztíthatják a jó baktériumokat is” – mondja Taub-Dix. Ez azt jelenti, hogy megzavarhatják a barátságos flóra egyensúlyát a bélrendszerben.

Taub-Dix mindezeken túl biztosított bennünket, hogy egy jól összeállított étkezési tervben minden ételnek és kedvencnek van hely.

„A fenti élelmiszerek egyikét sem kell teljesen elkerülni, ha az étrend alapvetően kiegyensúlyozott, és számos, teljes értékű élelmiszerből áll” – mondja. 

Dr. Ivanina egyetért azzal, hogy a mértékletesség kulcsfontosságú:

„A kockázat annál nagyobb, minél többet eszik valaki káros ételt. Ha valaki születésnapján vörös húst eszik egy étteremben egy szelet tortával, az nem vezet rákhoz, de rendszeres időközönként ez mindenképpen kockázatot jelent” – zárta a szakember.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra