Van, amit a legnagyobb szerelem jeleként értelmezünk, pedig egyértelműen vörös zászló, és ha jártas lennél a témában, te is tudnád, hogy bántalmazó kapcsolatra utal. Pszichológus szakértőink, köztük a SelfGuide pszichológiai műhely és az Önsegítő személyiségfejlesztő műhely alapítói ma abban segítenek, hogy egy csodálatos szerelemnek tűnő kapcsolatban is már idejekorán felismerd a jeleket, amik arra figyelmeztetnek, hogy menekülnöd kell.
Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.
Milanovich Domi: Nem tudsz nélkülem élni? Menj el pszichológushoz!
Megvan az a hősszerelmes típus (többnyire férfi), aki grandiózus gesztusokkal és nagy szavakkal igyekszik elcsábítani? Ha odafigyelsz kicsit, a nyelv szépen kifejezi a szerelembe burkolt erőszakot: az ilyen ember meghódítja a másikat (a történelemben gyilkolással járó területszerzés), vagy az érzéseivel bombázza. Gyakori bántalmazó, narcisztikus karaktereknél, akik pár találkozás után azt hajtogatják, hogy tökéletes vagy (nem is ismer), össze kellene költöznötök (mire fel?), vagy hogy ő nem tud nélküled élni. Ha valaki ilyet mondana nekem, nem a romantikus érzéseimet korbácsolná fel (ha már az agresszív kifejezéseknél tartunk), hanem rögtön arra gondolnék, hogy haver, ez súlyos probléma, szakemberhez kellene fordulnod, mert autonóm lényként nagyon törékeny vagy. Az életképtelenségig lemenő kölcsönös függés még a mély, elkötelezett emberi kapcsolatokban sem szerencsés, nemhogy pár hetes ismeretségek esetén.
Ha valaki azzal indítana, hogy rögtön megaláz, elveszi a pénzedet, felpofoz, eltilt a szeretteidtől, stb., valószínűleg hamar kihívnád rá a rendőrséget és többet az életben nem találkoznál vele. A párkapcsolati erőszakban pont az a nehéz, hogy az ilyen típusú viselkedésekre már csak jóval azután kerül sor, hogy az elkövető érzelmileg behálózta az áldozatát, gazdaságilag az uralma alá vonta, különböző manipulációs eszközökkel megfosztotta a józan ítélőképességétől. Ahhoz, hogy ezt elérje, olyan jelzéseket küld, amelyek egy részét megtévesztő módon szerelemként, szenvedélyként is lehet értelmezni. Ennek a kultúránk is megágyaz, amelyben például világsiker tudott lenni A szürke ötven árnyalata című könyv, az erőszak romanticizálásának egyik legékesebb példája.
Szerencsére megfigyelhető egy ezzel ellentétes trend is a nyilvánosságban: egyre több helyen lehet olvasni a bántalmazás jeleiről, mechanizmusairól, az abúzusból való felépülés lehetőségeiről (lásd például Tisza Kata nagyszerű könyvét). Úgyhogy most csak pár olyan dolgot emelnék ki, amit különösen jellegzetesnek tartok, vagy amelyeket talán ritkábban szoktak említeni a közbeszédben. Ha ezeket tapasztalod, konduljon meg a vészharang!
- Mereven elkülöníti a nemi szerepeket. Úgy gondolja, hogy a férfi feladata a család eltartása, a pénzkeresés, a nő viszont, még ha dolgozik is, azért jobban ért a gyerekekhez, így otthon a helye. A nemek közti egyenlőtlenségeket bagatellizálja, nem létezőnek tartja (hisz már a nők is szavazhatnak). A kényelmetlenségig menően udvarias, olyan dolgokat is szertartásosan megtesz a nő helyett, amikre a nő maga is képes volna (például kocsiajtó kinyitása). Hajlamos infantilizálni a partnerét, túlóvni, a nevében beszélni stb.
- Térfoglaló. Sajnos ez sok olyan férfira is jellemző, akikből nem lesz bántalmazó. Egyfajta feljogosítottságérzést, előjogokra való vakságot mindenképp jelez ez a viselkedés. Rengeteg mindenben megnyilvánulhat. Lehet térbeli terjeszkedés, például amikor a másik folyton a székedre pakolja a kezét-lábát, elterpeszkedik az ülésen, kanapén, úgy, hogy neked nem jut hely, vagy szanaszét hagyja a cuccait. Beszélgetések során nem hagy szóhoz jutni, állandóan saját magáról vagy az őt érdeklő témákról löki a sódert, egyáltalán nem vagy csak ritkán tesz fel kérdéseket neked.
- Kierőszakolja az intimitást. Ha a másiknak nincs kedve szexelni vele, teljesen megsértődik. Vigasztalhatatlan lesz, így legközelebb a partnere inkább belemegy a szexbe, csak ne legyen veszekedés miatta. Ha másra figyel a partner, az illető duzzogni kezd. Neki persze lehetnek halaszthatatlan teendői, bármennyit telefonálhat a társas együttlétek alatt, bármikor hívhat vendégeket, a másik viszont nem teheti meg ugyanezt, a teljes idejét, figyelmét neki kell szentelnie.
- Kontrollál. A másik irányítása eleinte apróságokkal kezdődik. Milyen ruha van rajtad? Milyen ételeket eszel? Kinél van a távirányító? Ki vezeti az autót? Ha ezekben fel sem merül kölcsönösség, akkor könnyen átterjedhet az irányítás további területekre is. Például arra, hogy a partner kikkel találkozik, mire költi a pénzét, van-e szabadideje, dolgozhat-e stb. Az is intő jel, ha a bántalmazó váratlan helyzetekben felbukkan. Meglepetésnek, kedvességnek állítja be, hogy bejárkál a munkahelyedre, utánad megy a boltba vagy beköszön a szüleidhez. Ám ezek gyakran inkább szúrópróbaszerű ellenőrzések, csekkolja, hogy kivel vagy, mit csinálsz.
- Ellentmondásokba keveredik. Előfordul, hogy nem tartja be az ígéreteit? Sőt, egyenesen letagadja, hogy valaha mondott volna ilyet? Különbség van a szavai és a tettei között? Teljesen máshogy viselkedik társaságban és akkor, ha kettesben vagytok? Semmiért nem vállal felelősséget, mindenért másokat hibáztat? Személyes sértésnek veszi, ha valamiről más a véleményed? Ha ilyesmiket tapasztalsz, jó eséllyel vagy egy éretlen személyiségű emberrel van dolgod, vagy már most szándékos manipulációnak vagy kitéve. Ne hagyd, hogy összezavarjon, őrizd meg az ítélőképességedet!
Kuna-Várhelyi Gábor: A bántalmazás nem az első pofonnál kezdődik
Ha bántalmazó kapcsolatról beszélünk, rögtön pofonok, kitépett hajcsomók, kék foltok, monoklik jutnak az eszünkbe. De ha szeretnénk felismerni a korai jeleket, érdemes tudomásul venni: a párkapcsolati erőszak nem az első pofonnál kezdődik, hanem sokkal korábban. És ez a korai szakasz az, ahol jeleket, tendenciákat lehet keresni és felismerni. Egy ilyen kapcsolatban sajnálatosan széles a repertoár, és a fizikai bántalmazás mindig a többedik lépés. A lelki erőszak (megalázás, becsmérlés, hibáztatás), a gazdasági erőszak (anyagi függésben tartás), a gyerekek felhasználása (pl. érzelmi zsarolás az igényeikkel) mind ugyanazt a célt szolgálják. Bár pofon (még) nem csattan el, a hatás hasonló. A bántalmazás áldozata előbb-utóbb elkezdi függőnek, tehetetlennek érezni magát, a helyzetét pedig kilátástalannak ítélni. Hiszen a bántalmazó kapcsolatnak mindig van egy sokszor nyíltan kimondott üzenete: „Ebből nem szállhatsz ki!”. A fent felsorolt eszközök többsége (a becsmérléstől az anyagi függésben tartásig) azt a célt szolgálja, hogy megértesse az áldozattal: nincs hova mennie, egyedül életképtelen, úgysem sikerülne.
A kontroll és a függésben tartás lényegi elemei egy bántalmazó kapcsolatnak. Egy autonóm, önálló döntésre képes, egyenrangú partnernek nincs rá oka, hogy hosszan tűrje a kapcsolati erőszakot. Persze minden csalódás fájdalmas, mégis időben megszülethet a döntés a kilépésről. Ezzel szemben a személyes szabadságától sok szempontból megfosztott áldozat a hosszas „tanítás” hatására maga is elhiszi, hogy nem érdemes küzdeni, úgysem tudná megvédeni magát.
Amikor tehát a bántalmazó kapcsolat korai jeleit keressük, a kontroll és a függésben tartás eszközeire kell figyelnünk. Eleinte lehetnek finomak ezek a jelek, de fontos tudni, hogy a bántalmazó kapcsolat törvényszerű velejárója a rosszabbodás, az eszkaláció. Eleinte egy telefont feloldó PIN-kódot vagy az összes e-mail-cím és az üzenetküldő alkalmazás jelszavait szépen is el lehet kérni. Kezdetben még az indok is hihetőnek tűnik, hogy miért kell mindent megosztanunk a másikkal. A „Hol voltál/Mit csináltál?/Kivel találkoztál?” kérdéseket kedves hangon is fel lehet tenni, de biztosak lehetünk abban, hogy ez a kedvesség hamarosan eltűnik a számonkérésből. Elindul egy spirál, ahol az áldozat folyamatosan kontrollt, erőforrást, döntési lehetőséget veszít, míg a bántalmazó mindezeket elnyeri, és egyre inkább birtokolja. Egy függő, alárendelődő kapcsolatban pedig többé nem lesz gátja a fizikai erőszaknak sem.
A bántalmazás korai jeleit keresve mindig a tendenciákra érdemes figyelni. A számonkérés még lehet, hogy finoman zajlik, de honnan hová halad, merre is „fejlődik” ez a kapcsolat? És ha időben észrevesszük, könnyebb ezt a folyamatot megállítani. Ha már odaadtuk mindenünket, az önbecsülésünkig bezárólag, sokkal nehezebb dolgunk lesz.
Szalay Ágnes: Úgy indul, mint egy tündérmese
Igen sok bántalmazó kapcsolat valódi tündérmeseként kezdődik. A sok ügyetlen, félszeg, romantikus gesztusokat kevéssé nyújtó férfi után jön egy igazi hősszerelmes, aki a tenyerén hordoz, elbűvöl, aki rajong. (A bántalmazásról szóló cikkeknél, posztoknál mindig jön a kötelező komment vagy olvasói levél: „és a bántalmazott férfiakról miért hallgatnak?!”. Nos a párkapcsolati erőszak több mint 90 százalékát férfiak követik el nők ellen, ez annyira magas arány, hogy ha a jelenségről írunk, ez a nemi megoszlás a reprezentatív. Kivételek természetesen mindig vannak, továbbiak mindkét nemre értelmezhetők lehetnek.) Ez a lelkesedés, rózsaszín köd elbűvölő lehet, azt érzi az ember, hogy egy különleges valaki tartja őt igazán kivételesnek. Nagyon hamar kialakul egyfajta összetartozás, sülve-főve együttlét, akár összeköltözés. Sokszor az élet hozza, valahogy úgy logikus, hogy néhány hét vagy hónap után már együtt éljen a pár.
Ebben az időszakban a későbbi esetleges bántalmazó gyakran kimutatja, hogy mennyire csak a párjával szeret lenni, szenved, ha a párja másokkal van, a barátaival találkozik, netán bulizni megy. Áldozatként szép lassan azt veszed észre, hogy már alig találkozol a régebbi kapcsolataiddal. Vagy a családoddal. Azért is van ez így, mert a partnered rendszeresen leszólja őket, megvetéssel beszél róluk, és ezt nincs kedved hallgatni, inkább ritkítod a találkozásokat a béke és jókedv érdekében. A nagy csodálat is alábbhagy a bántalmazó részéről ekkorra, és egyre több kritikus, bántó megjegyzéssel szembesülhetsz. Bénán jársz, ekkora combokra ne vegyél fel ilyen ruhát, ezt persze te nem értheted, kis butus stb. Az elszigeteléssel párhuzamosan megjelenik az önbizalmad aláásása. A téged ért egyre explicitebb kritikák mentén beindul az ellenőrzésed is. Pusztán szerelemből kell napi öt hívást és húsz üzenetet váltani – gondolod az elején –, de ha pár hónap múlva kívülről magadra néznél, azt látnád, hogy már pár perc késésért is magyarázattal tartozol, valamint mindig tudnia kell, hogy éppen hol vagy és kivel.
Még egy komponens van, ami biztosan előjön: neki különböző okok miatt nagyon nehéz, és te erre legyél tekintettel, könnyítsd meg az életét, szolgáld ki az igényeket, hiszen ő a munkahelye meg egyéb ügyek miatt szenved. És ha rosszkedve van, akkor te ezt a bénaságoddal biztosan tetézed, hamarosan az okozójává válsz. Azon kaphatod magad, hogy természetesnek tűnik, hogy a legtöbb házimunkát és egyéb tennivalót te végzed, miközben azon töprengsz, hogy hogyan csinálhatnád még jobban, hogy ne bosszantsd fel. A gondolataid nagy részét az teszi ki, hogy bűntudatod van, hogy mit csináltál rosszul, és tervezed, hogyan járhatsz a kedvében azért, hogy elkerüld a borús állapotát. Amikor pedig úgy érzed, hogy eleged van, kilépnél a kapcsolatból, akkor jönnek újra a mézeshetek, a bocsánatkérés, a ragaszkodás, a romantika, ami pláne az utóbbi hetek, hónapok félelmetes rosszkedve után egészen felüdítő és boldogító. Így aztán maradsz.
Ebben a kisfilmben a NANE is összefoglalja a folyamatot, ha gyanakszol, hogy bántalmazó, bántalmazás felé tartó kapcsolatban élsz, nézd meg ezt is:
