A legtöbb ember számára természetes, hogy lát bizonyos képeket a gondolataiban, képes felidézni egy ismerős arcot, tájat vagy vizuálisan elképzelni egy nem létező dolgot. Klasszikus példa, amikor a gyorsabb elalvás érdekében a birkákat számolod: megjeleníted gondolatban az állatokat, amelyek lelki szemeid előtt ugrálnak át a kerítésen szépen sorjában. Az afantáziának hívott idegrendszeri rendellenességben érintettek számára mindez lehetetlen: agyuk nem társít képeket a gondolatokhoz, vagyis nem képesek tudatosan képekben fantáziálni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne fantáziájuk – olvasható a Science Alert cikkében.
Van fantáziájuk, csak máshogy működik
A különös rendellenességet már a 19. században felfedezték az orvosok, de csak 2015-ben sikerült megfejteniük az okokat, és pontosan, tudományos alapossággal körülírni a jelenséget. Ezért igen kevés szakanyag áll rendelkezésre az afantáziával kapcsolatban, melyek többsége az érintettek önmegfigyelésén alapul. Az afantázia hátterében veleszületett és szerzett pszichológiai, neurológiai okok is állhatnak (például agyvérzés vagy stressz), az érintettek azonban a „normális” fantáziával megáldott emberekkel megegyező, teljes életet élnek, többségük csak felnőtt korában jön rá, hogy afantáziás.
Az afantáziásoknak ugyanúgy van képzeletük, mint bárki másnak, csupán máshogy működik – sőt, sok afantáziás bár tudatosan nem képes vizuálisan elképzelni dolgokat, álmában lát képeket. A rendellenességgel diagnosztizáltak a többiekkel megegyező módon képesek leírni, hogyan néz ki egy arc vagy egy hely, ami azt bizonyítja, hogy verbális képzeletük és térbeli memóriájuk hibátlanul működik. Amerikai tudósok a Cortex hasábjain nemrég publikált kutatásban igazolták ezt a hipotézist: a kísérletben 103 afantáziás, illetve ép vizuális képzelettel rendelkező résztvevőnek kellett fénykép alapján három nappali szobát lerajzolnia. Először maguk előtt tarthatták a fotókat, miközben rajzoltak, majd kizárólag az emlékezetükre hagyatkozva kellett ismét papírra vetniük a látottakat.
Az első feladat teljesítésekor nem mutatkozott nagyobb különbség az afantáziások és a „normális” személyek között, második alkalommal viszont előbbiek jóval kevésbé tudták felidézni a szobák képét emlékezetükben. Ugyanakkor ők is ugyanolyan biztosan tudták, hogy a szoba bútorai hogyan helyezkednek el és mekkorák egymáshoz képest, csupán nem tudták képzeletükből felidézni a pontos kinézetüket. Az ő képeiken kevesebb vizuális részlet és szín, de több verbális jelzés volt felfedezhető: az egyik alany például ahelyett, hogy lerajzolta volna az ablakot, a helyére odaírta: ablak.
Kompenzálják a vizuális képzelőerő hiányát
A kutatók szerint ez egyfajta kompenzációs stratégiát jelezhet: az afantáziások igyekeznek minél jobban a szóbeli információkra támaszkodni, azokkal helyettesíteni a képi jeleket. Ez a stratégia előnyökkel is jár: segít elkerülni a hamis emlékeket. Azok a résztvevők, akik működő vizuális képzelettel rendelkeznek, sokkal gyakrabban rajzoltak a szobába olyan tárgyakat (például zongorát), melyek valójában nem is voltak a képeken, mint afantáziás társaik. Dr. Wilma Bainbridge, a kutatás vezetője, a Chicagói Egyetem professzora a látássérülteknél tapasztalható agyi folyamatokhoz hasonlította az afantáziásoknál megfigyelt jelenségeket. A születésüktől fogva vak személyek ugyan nem látják maguk körül a teret, mégis képesek elközlekedni benne, mivel a vizuális információt mással helyettesítik.
Az afantázia jelensége nagyon hasznos lehet a tudomány számára, ugyanis rajta keresztül a kutatók képesek megfigyelni az emlékezet és a képzelet működésének korábban ismeretlen részleteit. Különösen annak feltárásában hasznos, miként működik együtt a vizuális és a verbális emlékezet és a térbeli memória – ez a ritka idegi rendellenesség tehát valódi kincsesbánya a tudósok számára.
