Életünk központi kérdése az, ahogy kit választunk társunknak. Mindenki arra vágyik, hogy megtalálja az igazit: akiben megbízhat, és aki hosszan végigkíséri az életen úgy, hogy az mindkettőjüknek boldogságot okoz. Pszichológus szakértőink, köztük a SelfGuide pszichológiai műhely és az Önsegítő személyiségfejlesztő műhely alapítói arról beszélnek, hogy melyek azok a jelek, amelyek jól jelzik, ha valaki tényleg olyan, mint az Igazi.
Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.
Kuna-Várhelyi Gábor: Az igazit nem megtalálni kell, hanem megdolgozni érte
Mindannyiunkat foglalkoztat a kérdés, vajon megtaláltuk-e, vagy megtaláljuk-e valaha is az igazit. Az életünk bizonyos pontjain erre egész könnyű választ adni. Ha ezt a kérdést valahol a vége felé, egy életre szóló, nyugalmat, szeretetet, biztonságot adó kapcsolat alkonyán tesszük fel, ott már könnyű válaszolni. Igen, megtaláltuk. De érdemes végiggondolni – különösen, ha van ilyen jó példa előttünk –, mennyi munka van egy ilyen kapcsolatban! Mennyi krízist kellett közösen átélnünk, és jól csinálnunk! Mennyi lehetőség lett volna bántani egymást, vagy a könnyebb utat választani és lelépni! És mennyit kellett fejlődnünk és tanulnunk egymástól, hogy ezt a bizonyos igazit és a kapcsolatot megtarthassuk!
Bizony, sosem az igazit találjuk meg, hanem legfeljebb egy lehetőséget, amivel tudnunk kell élni. Egy kapcsolat a kezdetétől lehet nagyon szép, boldogító és reményteli, de ilyenkor még nagyon-nagyon sérülékeny. Érezhetjük akár első pillanattól, hogy megtaláltuk az igazit. Egy szerelmes nem tud realista lenni, úgyhogy fölösleges tanács, mégis jó lenne ezt az érzést némi jóindulatú gyanakvással kezelni. „A szerelem vak” – szól a mondás, és ez különösen erre a szakaszra igaz. Nem a valóságot látjuk ilyenkor, hanem elsősorban azt, amit szeretnénk. Azt akarjuk látni és érezni, hogy végre megtaláltuk, hogy ő tényleg jó lesz nekünk, hiszen máris milyen jó, igaz? Az lesz majd a kapcsolat élettörténetében az első – és sok esetben az utolsó – krízis, amikor a józanságunk legalább részben visszatér, és meglátjuk, hogy bizony a másik sem tökéletes. Sok szerelem valóban véget is ér ilyenkor. Csalókák voltak a remények, amit láttunk, túl szép volt, hogy igaz legyen.
Ha egy kicsit már kidörzsöltük a szemünkből azt a bizonyos rózsaszín ködöt, és amit látunk, még mindig vonzó, akkor legalább az esélye megvan annak, hogy megtaláltuk az igazit. És még ekkor is jó néhány feltételnek teljesülnie kell. Lehet a másik sok tekintetben szép és jó, ha az alapértékeinkben különbözünk, nem fog menni. Ha ő hamarosan gyereket szeretne, én pedig egész biztosan sosem, az nagyon fog fájni, különösen akkor, ha más szempontokból nagyon is összeillenénk. Bizonyos dolgokban rengeteget fejlődhetünk, változhatunk, de a legfontosabb értékeinkkel nem szabad meghasonlanunk. Bármilyen erős is volt, el fog múlni az „igaziság” érzése, ha nagyon másképp élnénk az életet, és így vagy úgy, de az alaptermészetünkben különbözünk.
De ha ez is stimmel, ha a legfontosabb értékeinkben is egyezünk, akkor egész jó úton járunk az igazi megtalálásában. Innentől már „csak” egy életen át kell dolgozni rajta, hogy az első pillanatokon túl is összhangban maradjunk, hogy végig jó legyen nekünk egymással. „Kifogott halat nem etetünk” – mondta egy kedves idős ismerősöm a házasságról. Ha egyszer igent mondott, már nincs miért tovább erőlködni, nem kell érte küzdeni. Gondolhatjuk ezt ma már másképp, és várhatunk többet-jobbat a hosszú távú kapcsolatainktól. Mi inkább figyeljünk rá, gondozzuk, etessük ezt a halacskát, hogy örömmel úszkálhassunk együtt akár egy életen át.
Szalay Ágnes: Ha természetes vele az élet
Ahogy összekerülsz valakivel, onnan tudhatod, hogy ő az igazi, hogy minden olyan természetes vele. De vigyázat: a megszokott nem azonos a természetessel. Nagyon sokan fogadják meg gyerekként szüleik diszfunkcionális, boldogtalanságra épülő kapcsolatát látva, hogy ők aztán nem így fogják csinálni. Például ha az édesapjuk közönyös és elhanyagoló volt, akkor arra gondolnak, hogy ők majd kedves és figyelmes párt választanak. Csak aztán a valódi kedves és figyelmes fiúk valahogy mulyának és unalmasnak tűnnek, és igazi szívdobbanást csak az érdeklődést alig mutató, önzőnek tűnő férfiak váltanak ki belőlük. Hiába volt az elhatározás, az ember mégis könnyen találja magát egy ugyanolyan kapcsolatban, mint a szüleié volt, mint amit látva felnőtt.
Ez azért van, mert azt, hogy hogyan működnek a kapcsolatok, mi számunkra a bizalom, hogyan néz ki az, amikor valaki szeret egy másik embert, gyerekkorunkban, a látott, tapasztalt példákon keresztül tanuljuk. Ezért a megszokott minta otthonosnak tűnik, és könnyen azt érezhetjük, hogy a partner – talán csak a tudattalanunknak – ismerős viselkedése az, ami kell nekünk. Akik bizalommal teli, szereteten alapuló kapcsolati módot tanultak a szüleik példáján keresztül, azoknak ez az otthonosság talán tényleg az igazit mutatja meg. Akik viszont nem ilyen, hanem rosszabb, a maguk számára nem kívánt kapcsolati mintát láttak, azoknak a megszokottság intő jel lehet.
A természetességet másképp jó értelmezni. Az a természetes, ha önmagam lehetek, ha nem kell tartanom attól, hogy amit teszek vagy mondok, az erős visszautasításra talál, ahol nem kell moderálnom magam, nem kell folyamatosan készenlétben lennem, hogy mit rontok el. Természetes az, ha a páromtól elvárhatom, hogy ha nekem valami fontos, akkor meghallgasson, és a helyzetekkel együttműködve boldoguljunk. Természetes az, ha a kapcsolat hatására az életem egyéb területein, amikor ő nincs is ott, kiegyensúlyozottabb, sikeresebb, nagyobb biztonsággal mozgó tudok lenni. Természetes az, ha várom a vele való találkozást, csinálunk közösen dolgokat, amik mindkettőnknek örömet szereznek – és meg tudom mondani neki a sértődéstől való félelem nélkül, hogy most inkább egyedül lennék. Természetes az, ha úgy érzem, vele a legjobb énem jön a felszínre, és azt érzem, hogy ő jónak lát engem. Egy jó kapcsolatban természetes az, hogy több és erősebb leszek tőle, nem pedig fáradtabb és visszafojtottabb. Ha mindez, amit ebben a bekezdésben soroltam, megvan a mostani pároddal, akkor gyanakodhatsz, hogy megtaláltad az igazit. Akiből egyébként szerintem több is lehet.
Milanovich Domi: Tökéletes partner nem létezik, de elég jó igen. Innen ismered fel
A nyugati kultúrákban máig tartja magát a nézet, hogy a szerelmi életünk legrázósabb része addig tart, amíg óriási szerencsével, számos viszontagság árán megtaláljuk a nagy őt. Ha viszont megvan és kölcsönösen szerelmet vallottunk egymásnak, onnantól mindennek simán kell mennie, hiszen ő a lelki társunk, az ember, aki nekünk teremtetett. Na persze.
Mielőtt megvádolnátok, hogy kiveszett belőlem minden romantika, elmondom, szerintem miért veszélyes a fenti hiedelem. Egyrészt azért, mert ha valami nem működik a párkapcsolatomban, feltehetem a kezem, eltolhatom magamtól a felelősséget, és mondhatom azt, hogy mit tegyek, nem a másik volt az igazi. Nem kell különösebben magamba néznem, nem kell változnom. Másrészt pedig, ha meg vagyok győződve arról, hogy a másik volt az igazi, de mégis elvesztettem (elhagyott vagy meghalt), akkor számomra a romantikus boldogság elérése lehetetlenné vált. Ez pedig nagyon szomorú.
Ettől még tagadhatatlan, hogy vannak szerencsésebb összeillések emberek között. Olyanok, amelyekben a sok törődés és odafigyelés dacára is kevesebb energiát visz el a kapcsolat, mint amennyi erőt, örömöt, nyugalmat lehet belőle meríteni. Kicsit úgy van ez, mint amit Winnicott mond a szülőkről. Nem létezik tökéletes belőlük, „elég jó” viszont igen. Az alábbiakban összegyűjtöttem, honnan ismered fel, hogy elég jó partner-e neked a másik, azaz olyasvalaki, akivel érdemes hosszú távon tervezni.
- Vonzódsz hozzá: először nem akartam külön pontba írni, de aztán meggyőztem magam, mert túl sokszor látom a környezetemben, hogy emberek mintegy elérhetőségi alapon választanak párt. Pedig fontos, hogy vonzódj ahhoz, akivel együtt vagy. Jó legyen nézni őt, jó legyen hozzáérni. Tetsszen neked azután is, hogy megkopott az újdonság varázsa. A szexualitás eleve eléggé testi dolog, ráadásul ha együtt éltek, mindenféle testi funkciónak (például böfögés, fingás, kakilás, hányás) szem- és fültanúja lehetsz. Az persze lényeges, hogy kölcsönös megegyezés legyen köztetek arról, hogy mit oké csinálni egymás testével, vagy a saját testetekkel a másik jelenlétében. De a test egy olyan tényező, amit nem igazán lehet kivenni a képletből. Szerencse viszont, hogy mindenféle test lehet szép és szerethető, pláne, ha a másik belső értékei is kivetülnek rá.
- Összeegyeztethető igényeitek vannak: hiába nagy a szerelem, ha teljesen mást akartok az élettől, akkor csak óriási lemondások árán tudtok együtt lenni, és az nem jó. Ha ő utazni szeretne, egzotikus tájakat megismerni, és esze ágában sincs gyermeket vállalni, te viszont mindennél jobban vágysz egy kisbabára, akkor nem fog működni a dolog. Ha ő minden veszekedés után egyedül szeretne lenni, neked viszont az segít, ha addig beszélgettek, amíg megnyugszol, az is elég nehéz. Ha ő heti háromszor szeretne találkozni, a te vágyad viszont az, hogy összeköltözzetek, az sem egy fenntartható állapot. Teljesen természetes, hogy az emberek különböznek, eltérő szükségleteik vannak, kompromisszumokat kötnek egymással, de ha túl nagy a távolság köztetek, akkor érdemes lehet olyan valakit keresni, akivel könnyebben összehangolható, egymáshoz közelebbi igényeitek vannak.
- Biztonságban érzed magad vele: létrejön közöttetek egy olyan intimitás, amelyben meg mered mutatni a hibáidat, a félelmeidet, a fájdalmas emlékeidet, az álmaidat, a legbelsőbb gondolataidat. Ezzel sérülékennyé teszed magad, de tudod, hogy a másik nem fog visszaélni a helyzettel. Bízhatsz abban, hogy meghallgat, elfogad, támogat, mert a te jólléted és növekedésed is fontos neki, nem csak a sajátja. Nem kell félned a haragjától, nem borul ki apróságokon vagy váratlan dolgokon. Nem vetíti ki rád állandóan a belső feszültségeit, nagyjából a te viselkedésedre reagál, nem a démonjaira. Nem olyan a kapcsolat, mintha aknamezőn lépkednél, ahol sosem tudhatod, mikor robban ki konfliktus. Persze mindenkinek vannak rosszabb napjai, szerencsétlenebb reakciói, de egy-egy durvább mondat után a másik képes kapcsolni, reflektálni arra, hogy ez nem volt oké, és bocsánatot kérni.
- Jól tudtok problémákat megoldani együtt: csak a tanulékony, rugalmas kapcsolatok képesek kiállni az idő próbáját. Azok, amelyekben a felek kreatívan, egymás igényeit szem előtt tartva, ügyesen kommunikálva meg tudnak oldani nehézségeket. Minden megoldott konfliktussal tágulni fog a kapcsolat, nagyobb mozgástér lesz benne, amelyben úgy tudjátok megélni a szabadságotokat és az autonómiátokat, hogy közben továbbra is egy közösséget alkottok. Ha viszont nem hagyjátok szellőzni a kapcsolatot, akkor nagyon könnyen befülled, és egy idő után nem lesz levegőtök benne.
- Kíváncsiak vagytok: az a tapasztalatom, hogy a kíváncsi emberek potenciálisan elég jó partnerek. Kíváncsiak rád, a családodra, a gyerekkorodra, a munkádra, szeretnek kísérletezni a szexben, utaznak, tanulnak, olvasnak. Csomó mindenről lehet velük beszélgetni, és jó eséllyel nyitottak arra, hogy megoszd velük a tapasztalataidat, bevond őket olyan tevékenységekbe, amelyek fontosak neked. Úgyhogy ha valaki felnőttként, a mindennapi taposómalom ellenére is képes volt megőrizni ezt a tulajdonságát, arra érdemes felfigyelni. Ha más nem, barátnak sem lesz utolsó.
