Sajnos ez a tízszázalékos állítás nem több, mint egy klassz mítosz: egy félreértés és sok vágyvezérelt gondolkodás áll mögötte, ahogy azt megtudhatjuk például ebből a cikkből.
A cikk címe viszont azt ígéri, hogy mégiscsak van tartalék, mégis lehet találni olyan területeket, ahol hatékonyabb működésre bírhatjuk az agyunkat. Ezek nem ott lesznek, ahol az agy éppen nem dolgozik, pedig dolgozhatna, hanem ott, ahol nagyon is dolgozik, amikor semmi szükség nem lenne rá. A legritkább esetben tudunk csak ott lenni fejben is, ahol éppen vagyunk, és azzal foglalkozni, amit éppen csinálunk. Gondolataink jobbra-balra, vagy még inkább előre-hátra vándorolnak. Nem arra figyelünk, ami előttünk van, hanem a múlton rágódunk vagy a jövőben találjuk magunkat, aggódva vagy tervezgetve. Byron Katie szokta mondani, hogy ez olyan, mintha a jelen pillanat tele lenne nyomva post-ittel: a múlt és a jövő post-itjei ragadnának rá.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Ez a fejben máshol járás kerül annyi energiába, hogy néha arra nem marad kapacitás, amire pedig sokkal szívesebben szánnánk. Ezeknek a háttérben futó gondolatoknak a mértéke különböző – egy feldolgozatlan trauma túlélőjénél vagy egy bántalmazásban felnőtt embernél rettentő sok is lehet. Ezért van az, hogy traumák túlélői azt tapasztalják, hogy végtelenül elfáradnak, nagy erőfeszítésbe kerül nekik az élet maga, és mégsem viszik annyira, mint lehetne.
Egy egyszerű kísérlettel ki lehet próbálni agyi kapacitásunk végességét: számoljunk 1000-től hetesével visszafelé, miközben sétálunk. Ha csak nem vagyunk fejszámolózsenik, hamar azon kapjuk majd magunkat, hogy megállunk séta közben, mert annyira törjük a fejünket, hogy nem marad figyelmünk még arra az automatikus dologra sem, hogy lépjünk.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Persze azért sokan tudunk több dolgot egyszerre csinálni: lehet enni zenehallgatás közben például. Mégis azért jó lenne megszabadulni ettől a fejünkben lévő zajtól, leállítani azokat a gondolatainkat, amik nem visznek jelen pillanatban előre, csak az energiát veszik el az értelmesebb, hasznosabb gondolatoktól. Guy Winch a Psychology Todayen gyűjtött össze öt ilyen tipikus gondolkodási szokást, amitől jó lenne megszabadulni. (Persze ez a megszabadulás nem biztos, hogy olyan egyszerű, sokszor automatikus, megállíthatatlan gondolatfolyamok ezek – de ha tudatosak vagyunk velük kapcsolatban és észrevesszük, hogy mi az, amit mi csinálunk teljesen haszontalanul, akkor lehet esély a változásra.)
1. Rágódás a múltbéli eseményeken
Újra és újra visszajátszunk a fejünkben kellemetlen, kínos vagy frusztráló eseményeket. Ha ezt sokat ismételgetjük, akkor a folyamat érzelmileg is annyit kivesz belőlünk, hogy nem marad semmire energiánk. Még a testi egészségünket is veszélyeztetheti ez a rágódás vagy ruminálás – így ha ezen kapjuk magunkat, akkor érdemes szakemberhez fordulni, hogy a múltbeli események feldolgozásában segítsen.
2. Feloldozatlan bűntudat
Mindenki érzi magát néha hibásnak, több-kevesebb bűntudat minden lelkiismerettel rendelkező embernél megjelenik. Vannak azonban, akiknél túl sűrűn és túl sokat jön elő a bűntudat, a szégyen érzése. Ilyen esetben, ha még megtehető, érdemes igyekezni helyrehozni a dolgot, bocsánatot kérni attól, akit bántottunk, vagy valamilyen módon megbeszélni vele a helyzetet. Ez abban segít, hogy magunk mögött tudhassuk a dolgot, mert a be-betörő bűntudatunk rengeteg mentális energiát lefoglal, és még csak nem is hasznos, ha nem teszünk lépéseket, hogy feloldjuk a helyzetet.
3. Haszontalan panaszkodás
No, ebben jók vagyunk! Ha valami frusztráció ér, valami miatt tehetetlennek érezzük magunkat, vagy úgy találjuk, hogy igazságtalanságot tapasztalunk, akkor a rossz érzéseinket szeretjük megosztani mással. Kibeszéljük magunkból, kipufogjuk magunkat, és segít, ha egy barát, rokon meghallgat. Egy-két ilyen kipufogás még jó is, de hajlamosak vagyunk ezt szokássá alakítani. Azt keresni, hogy miről lehet panaszkodni, mit lehet szidni. És minden ilyen alkalommal, amikor felhozzuk a témát, érzelmileg bevonódunk, ugyanúgy dühöt és frusztrációt érzünk. Könnyű látni, hogy a panaszkodós szokásunkkal mi magunk taszítjuk magunkat újra vissza a negatív hangulatba, és a probléma sem oldódik meg ettől. Érdemes tehát ezt elengedni, és inkább arra fordítani a figyelmünket, ami nem okoz frusztrációt.
4. Visszautasítások túlgondolása
Ha egy másik ember, aki valamiért fontos nekünk, visszautasít minket, az nagyjából a legfájdalmasabb emberi érzés. A kitaszítottság, visszautasítottság érzése igazi fájdalom, a fizikai fájdalomhoz hasonló agyi területek aktiválódnak ilyenkor. A kín mellett csökkenti az önértékelésünket, magabiztosságunkat is. Mégis, néhanapján ez mindenkivel megesik, nem lehet megúszni. Érdemes ezekre a helyzetekre kicsit messzebbről tekinteni, nem arra gondolni, hogy ez csak velünk történhet meg, azért, mert ilyenek és olyanok vagyunk. Kevés dologgal árthatunk többet magunknak, mint ha azon rágódunk, hogy miért nem kellettünk. Igyekezni kell hát minél előbb magunk mögött tudni a dolgot, és gondolatainkat, érzéseinket a jelen és a jövő felé irányítani.
5. Aggódás
Szeretteinkért vagy nagy téttel rendelkező helyzetekben az aggódást természetesnek találjuk. Sőt, néha még szinte „kötelezőnek” is tűnik – mintha azzal, hogy nem aggódunk valamiért vagy valakiért, azt mutatnák, hogy nem is annyira fontos nekünk. Pedig az aggódás is olyan mentális tevékenység, ami viszi az energiát más, talán hasznosabb feladatoktól. A nyugtalanság, aggodalom néha cselekvésre sarkall. Egy ideig ez rendben is van: foglalkozzunk a problémával, keressük a megoldást, ez hasznos, és azzal jár, hogy ha megvan a megoldás, elengedhetjük az aggodalmat. Van persze olyan helyzet, ami nem most dől el, az eredményre várni kell, vagy nincs ráhatásunk. Itt is érdemes lehet az aggódás csökkentése érdekében lejátszani a lehetséges forgatókönyveket, akár választ adni arra is, hogy „mi a legrosszabb, ami történhet?” Sokszor kiderül, hogy a legrosszabb sem annyira rémes, mint amilyennek addig tűnt, amíg egy körvonalazatlan veszélyként élt a fejünkben.
Így az aggodalommal és az összes többi mentális energiát pazarló szokással is az a teendő, hogy vegyük észre, ha gondolataink minduntalan visszatérnek a negatív dolgokhoz, és aktívan keressük meg a megoldást, vagy engedjük el.
