Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Honnan ered a kétméteres fizikai távolságtartás szabálya? És a gyakorlatban mennyire biztonságos ez a megoldás?
Március óta tanulmányok ezrei születtek már a koronavírus természetének minél alaposabb feltérképezése céljából. Ezeknek egy része arra hívja fel a figyelmet, hogy ideje lenne átértékelni a megelőzés érdekében hangoztatott igen elavult – múlt századbeli tudományos eredményeken alapuló – kétméteres szabályt, az ugyanis sokszor nagyon nem elég a koronavírus-fertőzés kockázatának alacsony szinten tartásához.
A másfél-kétméteres szabály története egészen 1897-ig nyúlik vissza, amikor Carl Flügge német bakteriológus megállapította, hogy a tüsszentés és köhögés során levegőbe kerülő (kórokozókat is tartalmazó) orr- és szájnyálkahártya váladékcseppjeinek többsége a fertőzött személy egy-két méteres körzetében a földre hullik. Az 1940-es években aztán a fotográfia fejlődésének köszönhetően már szemléletes képeket is tudtak készíteni a beszéd, a tüsszentés és a köhögés során távozó légúti váladékcseppek terjedéséről, miközben más, akkoriban készült tanulmányok is megerősítették, hogy általában a kibocsátótól két méterre ezek a nagy cseppek lehullanak a földre, a kisebbekről pedig azt feltételezték a tudósok, hogy „elpárolognak”, mielőtt nagyon messzire jutnának – hacsak egy nagyobb légáramlat nem ad nekik egy újabb löketet. Az elmúlt 80 évben azonban ennél jóval több és pontosabb ismeretet szereztünk a beszéd, a köhögés és a tüsszentés dinamikájáról.
A biztonságos távolság jóval nagyobb az ajánlottnál
A SARS-CoV-2 kapcsán végzett tanulmányok is sorra bizonyítják, hogy a kétméteres védőtávolság legfeljebb szigorúan maszk viselete mellett nyújthat biztonságot, a vírus levegővel (aeroszollal) való terjedési távolsága ugyanis több mint kétszer ennyi, egyes kutatások szerint szájmaszk viselése nélkül akár nyolc-tíz méter is lehet. Az sem megnyugtató tény, hogy egy idei kínai jelentés szerint koronavírussal fertőzött betegek kórházi szobáinak szellőzőrendszerében is találhatók vírusrészecskék.
Az aeroszol olyan keverék, amely egy légnemű közegből és a benne szétoszlatott, apró, szilárd részecskékből vagy folyadékcseppekből áll.
A légúti cseppekben lévő kórokozóknak a levegővel való terjedését azért is komolyan kell venni, mert a mikron nagyságrendű részecskékben a vírusok még órákig fertőzőek maradhatnak – figyelmeztet dr. Barcs István nyugalmazott mikrobiológus.
„Nem gondolom, hogy néhány makromolekula halmaza egy-két másodperc alatt leülepedne, amikor a (főleg a kipufogókból származó) lebegő por (a PM10) is napokig vagy a következő esőig lebeg a nagyvárosok levegőjében. Az aeroszol mérete ezeknél ugyan jóval nagyobb, de az se zuhan le hirtelen két méteren belül – már csak azért sem, mert tüsszentésnél, köhögésnél óriási erővel préseli ki a tüdő a levegőt, ami a porlasztott folyadékot magával sodorva akár 5-6 méter távolságra is eljut. Szoboszlai szabadrúgása 101 km/órás sebességgel 33 méterre ment, mint egy bomba. Képtelenség, hogy 160 km/órás sebességgel egy ilyen kicsi légellenállású részecske falevélként pottyanjon le a forrás kétméteres körzetén belül” – magyarázza dr. Barcs István.
„A vírus- és járványtagadók a szájmaszk hatékonyságának kétségbe vonásával szeretnek érvelni. Tudni kell, hogy a vírus nem magában repked a levegőben, hanem a tüsszentés, beszéd, éneklés, köhögés vagy sportolás közben erőteljes légzés által kibocsátott folyadékcseppekben. Egy kiadós tüsszentéssel az ember beteríthet egy fél buszt is, azonban ha szájmaszkot visel vagy bármilyen textíliával eltakarja az orrát és a száját, a légutaiból származó aeroszol közvetlenül a textilre kerül, azaz a cseppek fennakadnak a szálakon, míg a levegő átmegy rajtuk. Ezért olyan fontos, hogy szájmaszkot hordjunk, illetve hogy rendeltetésszerűen használjuk, vagyis az orrunkat és a szánkat is eltakarjuk vele” – tette hozzá a szakember.
Milyen más tényezők befolyásolják a koronavírus levegővel való terjedését?
Szabadtér vs. zárt tér
Logikus lenne, hogy szabad levegőn hamarabb hígul fel a vírus, így mire belegyalogolnánk valakinek a kipárolgásába, addigra a víruskoncentráció a fertőzőképes szint alá csökken. Elképzelhető ugyanis, hogy minden kórokozónál van egy fertőző csíraszám, ami azt jelzi, hogy hány részecskének kell bejutnia a szervezetünkbe ahhoz, hogy betegséget okozzon. Máskülönben egy fertőzött nem 2,5-3 másik embernek adná tovább a betegséget – úgy, mint az új koronavírus –, hanem több tucatnak. De ezek egyelőre csak találgatások, ezért a legjobb, amit tehetünk saját és embertársaink megóvása érdekében, ha lehetőségeink szerint a szabadban találkozunk családunkkal, ismerőseinkkel, illetve ha továbbra is kerüljük a tömegrendezvényeket.
Ami ugyanis a zárt tereket illeti, az egyik kínai tanulmány is bizonyítja, mennyire kockázatos tud lenni a fizikai közelség és a szájmaszk hiányának kombinációja: egy étteremben tíz ember (három különböző családból) úgy fertőződött meg egy órán belül, hogy egyikük sem érintkezett fizikailag a fertőzött emberrel (sem közvetlenül, sem közvetett módon), és néhányuk 4-5 méter távolságban tartózkodott a betegtől.
A Healthline-nak nyilatkozó szakemberek szerint alacsony páratartalom esetén a nagyobb cseppek összezsugorodnak, így tovább maradhatnak a levegőben, és ehhez hasonló a helyzet zárt térben is: amikor például egy osztályteremben tüsszent, köhög vagy beszél valaki, akkor nem számít, hogy a teremnek mely részében tartózkodunk, így is, úgy is belélegezzük a fertőző részecskéket, főleg, ha egy kevésbé vagy egyáltalán nem jól szellőző helyiségben tartózkodunk. Másfelől a levegőből a különböző tárgyak felületére kerülő vírusrészecskék is még órákig vagy napokig fertőzésveszélyt jelentenek, ezért olyan fontos a rutinszerű alapos kézmosás vagy kézfertőtlenítés, valamint azoknak a használati tárgyaknak és felületeknek a rendszeres fertőtlenítése, amelyekkel gyakran érintkezünk.
A Minnesotai Egyetem kutatói egy liftben, egy kisebb osztályteremben és egy szupermarketben is megvizsgáltak a tüsszentés és köhögés dinamikáját, és eredményeik alapján a zárt térben való felhalmozódás veszélyesebb lehet, ha az aeroszolt belső légmozgás szórja szét, míg a megfelelő szellőzés ritkítja a levegőben a vírus részecskéit. Az eredmények megerősítéséhez azonban még további vizsgálatokra van szükség.
Japán kutatók pedig azt találták, hogy zárt térben a fertőzés átvitelének esélye 18,7-szer nagyobb, mint nyílt területen, ugyanakkor zárt tér és zárt tér között is lehet nagy különbség attól függően, hogy a teremben lévő légmozgás (pl. ventilátor, légkondicionáló, légszűrő működtetése vagy huzat esetén) elősegíti vagy hátráltatja a vírusrészecskék terjedését.
A kutatók szerint érdemes lenne tehát újragondolni a fizikai távolságtartás szabályait, és egy olyan modellt kidolgozni, ami figyelembe veszi a fent említett tényezőket: minél távolabb vagyunk ugyanis egymástól, annál nagyobb biztonságban tudhatjuk magunkat. A másik legfontosabb üzenet pedig továbbra is az, hogy a vírus terjedésének megelőzése érdekében felelősségteljes viselkedésre van szükség, aminek nélkülözhetetlen eleme a szájmaszk viselése.
