A Medium Mind Cafe szerzője, Jordan Gross osztotta meg az alábbi történetet, amely egyik barátjával, a nővérként dolgozó Larával esett meg. Lara egy este sikolyra lett figyelmes, ami egyik szomszédja, a magányosan élő, kilencvenkilenc esztendős Marcy lakásából jött. Az asszony véletlenül leesett az ágyról és felsértette a térdét. Lara segített szomszédjának, és bevitte a kórházba, ahol az orvosok szerencsésen rendbe tették a sérülést. Marcy nem sokkal később meghívta megmentőjét a lakásába, hogy ötféle bort megkóstolva beszélgessenek az élet nagy dolgairól. Az est folyamán az idős asszony egy pohárral ivott mindegyik borból, és ez megoldotta a nyelvét. Elmesélte az öt legfőbb dolgot, amit megbánt életében.
1. „Bárcsak többet tanultam volna a tudás öröméért”
Marcy több iskolát is elvégzett, és a pénzügyi szakmában helyezkedett el, ahol sikeres és gazdag lett, túlteljesítette azokat a karrierálmokat, melyek a múlt század közepén egy fiatal nő számára általában lehetségesnek számítottak. Azonban sohasem azért tanult, hogy tájékozott és művelt legyen, hanem a tudás megszerzését és az iskolai jó teljesítményt kizárólag a karrier, a ranglétrán való feljebbmenetel eszközének tartotta. Utólag már úgy látja, a tudás öröme legalább annyira fontos, mint a gyakorlati felhasználás. Nagyon bánja, hogy sohasem ült könyvtárakban és lapozgatott lexikonokat vagy művészeti albumokat, sohasem beszélgetett kávézókban másokkal a világ dolgairól. A mai generációknak már sokkal könnyebb széles körű tudást szerezniük – mondja –, ezért is érdemes tájékozódni, folyamatosan újabb és újabb dolgokat megtanulni. Ez nemcsak hasznos, de nagyon örömteli tevékenység is.
2. „Bárcsak megbocsátóbb lettem volna”
Az idős hölgy két szomorú példát is felhozott a múltból. Az egyik az édesanyjához fűződő problémás viszonya. Édesapja még a születése előtt otthagyta a családot, anyja pedig folyamatosan újabb és újabb férfiakkal állt össze, akiknek a többsége iszákos naplopó volt, vagy még rosszabb. Amikor főiskolás korában Marcy egyszer hazalátogatott a kollégiumból, anyja bemutatta neki legújabb párját, akiről nagy reményekkel meg volt győződve, hogy végre az igazi lesz. A lány nem sokkal később látta ezt „az igazit”, amint egy bárban egy idegen nőt csókolgat. Úgy döntött, őszintén elmondja anyjának, amit látott. Anyját lesújtotta a dolog és teljesen kikelt magából: Marcyt vádolta azzal, hogy tönkretette a boldogságát, és azt kiabálta, sohasem akarja látni. Marcy ezután végleg megszakított minden kapcsolatot vele – de azt azóta már számtalanszor megbánta.
A másik történet egy férfi kollégájához kapcsolódik, akivel tizenöt évig dolgoztak együtt, és jó barátságot ápoltak. Mindig is tetszett neki a férfi, de az házas volt, ezért nem kezdett ki vele. Végül amikor a férfi elvált a feleségétől, Marcy úgy gondolta, itt az idő kinyilvánítani az érzelmeit. Kollégája azonban visszautasította a közeledését és azt mondta, maradjanak továbbra is inkább csak barátok. Marcy annyira dühös lett rá, hogy megszakította vele a kapcsolatot, a cégnél is másik csoportba kerültek. Fontos a megbocsátás – tanácsolta az asszony Larának. Az érzéseink változnak, és gyakran nem is tudjuk, mennyire fontos személyeket veszítünk el, amikor egy hirtelen jött harag miatt eltaszítjuk őket magunktól.
3. „Bárcsak ne kerestem volna mindig a kifogásokat”
Nemsokára százéves leszek, és senki sincs, akivel megünnepelhetném – merengett szomorúan Marcy, majd hozzátette: Ennek az oka az, hogy mindig a kifogásokat kerestem. Nem házasodtam meg, mert a tökéletes férfira vártam. Nem lett családom és gyerekeim, mert úgy gondoltam, majd ráér akkor, ha a karrierem sínre került és van kellő egzisztenciám. Sohasem szereztem sok barátot, azt mondtam, mások gondjai-bajai csak a terhemre lennének. Ha mindig csak a kifogásokat halmozod, végül sohasem jutsz sehova. A kifogásokból egy idő után hazugságok lesznek, amiket megpróbálsz beadni magadnak, hogy így magyarázd a tévedéseidet, az elszalasztott lehetőségeket. Merj élni, merj új dolgokat kipróbálni, ne félj a kudarctól. Fontos a függetlenség, de az is, hogy nyitott legyél mások irányába.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
4. „Bárcsak ne lettem volna ennyire zárkózott”
A gondolatmenetet folytatva Marcy azt nevezte meg másik nagy hibájának, hogy sohasem nyitott eléggé az emberek felé, inkább bezárkózott saját magába. Senkit nem engedett igazán közel magához, attól rettegett, vajon mit gondolnak majd róla mások, ha kitárja nekik a lelkét. Egyszer még pszichiáterhez is elment, de hamar otthagyta a terápiát, mert félt kitárulkozni. Időskorára döbbent rá, mennyi mindent elvett saját magától azzal, hogy nem vont be az életébe másokat.
5. „Bárcsak jobban törődtem volna másokkal”
Az utolsó pohár bor mellett az idős hölgy már sírva osztotta meg szomszédjával az ötödik tanulságot. Sohasem segítettem senkinek – mondta. Mindig csak a saját boldogulásom, előrébb jutásom érdekelt, nem törődtem azzal, hogy a nálam szerencsétlenebbeknek is jobb életük legyen. Nem önkénteskedtem soha, nem adakoztam, nem kérdeztem meg másokat, hogyan segíthetnék esetleg a gondjukon. Önző voltam és anyagias. Pedig sohasem tudhatod, neked mikor lesz szükséged másokra. Sohasem tudhatod, mi fog történni, melyik nap lesz az utolsó. Úgy élj, hogy azzal ne csak saját magad, hanem mások számára is boldogságot teremts. Mi is azért beszélgethetünk most egy bor mellett – tette hozzá végszóként –, mert önzetlen voltál és felrohantál, hogy segíts nekem, amikor szükségem volt rá.
A beszélgetés végül hajnali 3-ig tartott. „Köszönöm, Marcy” – búcsúzott el Lara újdonsült barátjától. Az idős hölgy öntött magának még egy pohár bort – a hatodikat –, és miután Lara kisétált, hogy hazatérjen aludni, azt is elkortyolgatta.
