Agyunk egy súlyos sérülésre, traumára vagy oxigénhiányos állapotra kómával válaszolhat, azaz pihentet egy sor funkciót annak érdekében, hogy a többi sérült terület gyorsabban regenerálódhasson. A kívülálló számára azonban ez az egész nagyon ijesztő. A kómában fekvő ember majdnem olyan, mintha halott lenne. Öntudatlan, nem lehet vele kommunikálni, a külvilág ingereire, fényre, hangra, érintésre nem reagál, nem képes akaratlagos mozgásra, és nem lehet felébreszteni sem.
Hogy mennyi ideig tart ezt az állapot, az egyénenként változik: van, akinek örökké, de a szerencsésebbek hosszabb-rövidebb idő után azért magukhoz térnek. És itt lépnek a képbe a rejtélyek. Néhány beteg ugyanis felébredve olyan nyelven beszél, amit korábban nem tanult, idegen akcentussal szólal meg, vagy a személyiségében történik változás. Mások azt mesélik, hogy végig maguknál voltak, hallották, amit mondtak nekik, de azt érezték, hogy üvegfal választja el őket a külvilágtól.
Pontosan mit is értünk kóma alatt?
A kómából történő ébredéseket sok orvos szkeptikusan kezeli. Most olyan eseteket mutatunk be, amelyeknél kimerítő orvosi vizsgálatok történtek a betegek állapotáról, ráadásul ezeket sikerült is megfelelően dokumentálni. De ahhoz, hogy kicsit tisztábban lássuk, mi számít csodának, és milyen történetek kapcsán kezdjünk kételkedni, először is tisztában kell lennünk azzal, mi is az a kóma.
Az a beteg, aki egy trauma után hónapokig öntudatlanul fekszik, még nem feltétlenül került kómába. Az orvosok ugyanis többféle szintet különböztetnek meg. A vegetatív állapotként emlegetett helyzetben lévő beteg rövid ideig nem képes kommunikálni a külvilággal, de lélegzik, a keringése működik, és bizonyos ingerekre mérhetően reagál.
Ha ez az állapot több hétnél tovább fennmarad (a határidő országonként változik), akkor tartós vegetatív állapottá, PVS-sé (Persistent Vegetative State) minősítik – ezt nevezik sokszor magyarul éber kómának.
A beteg ilyenkor láthatóan életben van, önállóan lélegzik, akár sír vagy nevet is, a szeme is nyitva lehet, de képtelen gondolkodni, mozogni vagy megfelelően reagálni a környezetére. Ez a két állapot abban különbözik a kómától, hogy utóbbi esetben teljesen hiányzik a tudatos ébrenlét, és a bármiféle stimulálásra (akár erős fájdalomra) adott reakció, nincs szemhéjmozgás sem. Hogy a kóma milyen mértékű, azt leggyakrabban a glasgow-i kómaskála szerint határozzák meg 1–15 értékben.
Ugyanakkor a különböző, öntudatlan állapottal járó fokozatok között van átjárhatóság. Például előfordulhat, hogy egy kómás beteg először vegetatív állapotba kerül, azaz időnként rebben a szemhéja, megfigyelhető nála az alvás-ébrenlét ciklusa, de hiányoznak a kognitív funkciói, majd onnan a minimálisan tudatos állapotba lép át, ahol már érzi a fájdalmat és képes követni a tükörképét, majd onnan ébred fel. Nagyon nehéz pontosan meghatározni, milyen állapotban volt a beteg, és pontosan hogyan, honnan is nyerte vissza az öntudatát.
19 év után tért vissza, de újra kell tanulnia a világot
A Guinness Rekordok Könyve szerint a világon Elaine Esposito feküdt a legtovább kómában, összesen 37 évet. Hatéves korában kezdődött (nem ébredt fel egy műtéti altatásból), majd 1978-ban, 42 éves korában meghalt. Az amerikai Terry Wallis ennél jóval szerencsésebbnek mondhatja magát: alig múlt húsz, amikor egy autóbalesetben súlyosan megsérült, majd ezt 19 évnyi kómás állapot követte. Az első három hónapban semmiféle kapcsolatot nem volt képes tartani a környezetével, utána szemmozgásokat már észleltek, tehát valószínűleg vegetatív állapotba került. Idén júniusban azonban, amikor már csak kevesen számítottak rá, a régóta otthonban fekvő férfi váratlanul elkezdte az öntudatra ébredés jeleit mutatni. Megszólalt, és azt mondta: mama, később pedig tejet kért a reggelijéhez.
Napról napra ügyesebben kommunikált, ám az is kiderült, hogy számára az elmúlt 19 év teljesen kiesett. Úgy gondolta, Amerikát még Ronald Reagan elnök vezeti, megdöbbent a számítógépek létezésén, és azt is fel kellett dolgoznia, hogy a baleset idején hathetes, csöpp lánya már felnőtt. Érdekes, hogy Wallis memóriája a baleset előtti időkről tökéletesen funkcionál, a mostani állapotát is felfogja, de a 19 évről nem tud számot adni. Bár állapota szépen javul, igazán soha nem lesz a régi, valószínűleg ágyhoz kötött betegként éli majd az életét. Ám így is elképesztő csoda, hogy visszatért.
A Nature magazin cikke szerint ez az eset kiváló bizonyítéka annak, milyen rendkívüli módon képesek regenerálódni az idegsejtek, hiszen az agy lassanként képes volt visszaállítani a sérült területeken elpusztult idegkapcsolatokat. Ez azt is jelenti, hogy még a tudomány emberei sem tudnak mindent az öntudatlan állapotokról és az agy gyógyulási képességeiről. Való igaz, hogy minél rövidebb ideig tart a vegetatív állapot vagy a kóma, annál nagyobb az esély a beteg felépülésére, de amint Terry esetéből is látszik, a természet és az emberi test időnként szeret megtréfálni minket, főleg amikor azt hisszük, már mindent tudunk róla.
28 év vegetálás után ébredt fel a hős anyuka
Az idei év szenzációját az egyesült arab emírségekbeli Munira Abdulla szolgáltatta. Az asszony sógorával és négyéves fiával tartott hazafelé autóval 1991-ben, amikor összeütköztek egy busszal. A kisfiú szerencsésen megúszta a balesetet súlyos sebek nélkül, mert az ütközés előtt anyja magához ölelte, hogy a testével védje, ám Munira agya komoly sérüléseket szenvedett. Először Dubajban, majd Londonban kezelték, de egyre kevesebb remény látszott a felépülésére. Végül egy németországi klinikára került, ahol idén tavasszal, közel 28 év után magához tért. Rendkívül ritka, hogy valaki ennyi időt tölt minimális tudatállapotban, majd magához tér.
Felépüléséhez az is hozzájárulhatott, hogy a klinikán nem hagyták magára: rendszeresen fizioterápiás kezelésekre vitték, szondán át etették, és gondoskodtak róla, hogy minél több inger érje – például tolószékben kivitték a szabadba, hátha hallja a madarak énekét. Fáradozásuk nem volt hiábavaló, az asszony állapota a hosszú álom után elkezdett javulni, ki tudta nyitni a száját, beszélni is képes volt, és felismerte az őt kezelő orvosokat, a családtagjait, üdvözölte a fiát. A baleset előtti életét nem kaphatja ugyan vissza, de már az is hatalmas csoda, hogy képes kommunikálni a környezetével.
Akik idegen nyelven kezdtek beszélni
Több olyan esetről adtak már hírt, amelyek főszereplője a kómából vagy a vegetatív állapotból felébredve olyan nyelven kezdett beszélni, amelyet korábban nem tanult, vagy idegen akcentussal ejtette ki a szavakat. Az utóbbi esetek hátterében az agyi traumát követően kialakult sérülés állhat, ami érinti az agy nyelvközpontját. Mielőtt a terület regenerálódna, a beszéd ritmusa és a mássalhangzók képzési helye megváltozik és a beszédet úgy torzítja, ahogy az akcentus szokta. Az állapotnak neve is van: FAS (Foreign Accent Syndrome), azaz idegen akcentus szindróma. Ugyanez állhat a háttérben azoknál a betegeknél is, akik ébredés után idegen nyelven kezdenek beszélni.
A legismertebb példa erre az a 13 éves horvát kislány, Sandra Ralic, aki csupán néhány német nyelvleckét vett balesete előtt. Egy napig volt kómában, de amikor felébredt, folyékonyan kommunikált németül, horvátul viszont meg sem tudott szólalni. A kórház igazgatója, Dujomir Marasovic úgy nyilatkozott, hogy nehéz magyarázatot találni az esetre az alapos vizsgálatok ellenére is, de Sandra esete is jól mutatja, hogy sohasem tudhatjuk, hogyan reagál a traumából felépülő agy.
Ausztrál helyett mandarin nyelven szólalt meg
A 22 éves ausztrál Ben McMahon autóbalesetben sérült meg súlyosan még 2014-ben. Előtte tanult ugyan mandarinul, de nem volt képes folyékonyan beszélni. Ám egy hét kóma után, amiből csoda, hogy egyáltalán felébredt, gyönyörű mandarin nyelven hívta fel a mellette álló ázsiai származású nővér figyelmét a fájdalmára. Nem kellett erőlködnie hozzá, egyszerűen ez tűnt számára a legtermészetesebbnek. Ezek után a mandarin írásjegyeket használva hagyott üzenetet, és anyanyelve helyett később is mandarinul kommunikált. Beletelt néhány napba, míg sikerült visszatalálnia az angol szavakhoz, és végre a szüleivel is tudott beszélgetni.
Mi lehet a magyarázat?
Sophie Scott professzor, a Kognitív Idegi Tudományok Intézetének kutatója szerint a beszéd megváltozhat az időzítés, az intonálás és a nyelv helyzete szempontjából akár annyira, hogy idegennek hangzik. Az anyanyelvtől teljesen eltérő idegen nyelven történő megszólalás a szakértő szerint inkább már az afáziához kapcsolódik. A FAS-ban szenvedők beszédét a szeretteik megértik, mert bár akcentussal, de a jól ismert nyelven kommunikálnak. Az afáziások egy ideig teljes mértékben képtelenek az anyanyelvüket használni és megérteni. Ez lehetővé teszi agyuknak a másodlagos nyelvhez való visszatérését, azaz a beszédközpont visszatér egy másik, korábban ismert vagy tanult másik nyelvhez. Az is előfordulhat, hogy amit folyékony idegen nyelvnek hallunk a kómából ébredt ember szájából, az nyelvtanilag hibás, de mivel nem értjük az adott nyelvet, a beteg pedig az idegen akcentus szindróma miatt máshogy képezi a hangokat, ezt nem vesszük észre.
Valóban hallanak minket?
A kómában vagy vegetatív állapotban fekvő betegekkel kapcsolatban mindig az a legnagyobb kérdés, vajon mit érzékelnek a külvilágból? Alszanak, és úgy ébrednek fel, mint aki csak szundított egyet? Ha így van, álmodnak? Vagy időnként magukhoz térnek, és mindent hallanak, amit a fejük felett beszélnek? Ahány beteg, annyiféle történetet hallani.
A vegetatív állapotban fekvő Geoffrey Lean például látni ugyan nem látott, de érzett, és mindent hallott, amit az ágya felett beszéltek, azt is, amikor feleségének azt mondták az orvosok, nincs remény. Dr. Narender Ramnani, a Royal Holloway Egyetem szakembere állítja: több ilyen beteg összetett belső életet él, és képes lenne a döntéshozatalra is. Kate Bainbridge például végig csapdába esve érezte magát, és magában egyik kérdést tette fel a másik után: Hol vagyok? Mi történt? Miért vagyok itt? De nem tudott megkérdezni senkit. Martin Pistorius könyvet is írt Néma üvöltés címmel, miután felépült 12 éves korától tartó, kómával járó betegségéből.
A férfi tíz éven át mindent hallott és észlelt maga körül, ám a környezete koloncként kezelte, sőt anyja azt mondta neki, bárcsak meghalna. Pistorius éveket töltött testébe zárva, ahogy fogalmaz, nagyjából úgy, mint egy zöldség: „Megéltem a félelmet, a reménytelenséget, a frusztrációt, de a legnehezebb a magány és a tehetetlenség volt”. Egy ápolónő figyelt fel rá, hogy a fiú mintha kommunikálni próbálna, ő segített szakembereket keríteni, akiknek köszönhetően Pistorius felgyógyult, bár tolószékben él és beszélni is csak számítógép segítségével tud. Megnősült, dolgozik, és már csak rémálmaiban jönnek elő a kórházi élményei.
Geoffrey Lean egy hónapig volt vegetatív állapotban, aztán felébredt, és szintén teljesen felépült. Ő azt tanácsolja, hogy lehetőleg senkit ne hagyjanak magára, akár kómában, akár vegetatív állapotban fekszik – neki például nagyon sokat jelentett a felesége gondoskodása és kedves szavai. Alaposan meg is lepte a családját, amikor szóról szóra visszamondta nekik azokat a történeteket, amiket a kórházban neki meséltek, miközben azt hitték, örökre megrekedt a halál és a gyógyulás közti csendes, zárt világban.
