Így érthetitek meg jobban egymást a pároddal

Egy párkapcsolat akkor lehet harmonikus, ha az egymáshoz csiszolódás során mindkét fél igényei megjelenhetnek és érvényesülhetnek. John Gottman világhírű pszichológus szerint ehhez az is kell, hogy az adok-kapok jellegű tranzakciók helyett interakciók történjenek.

A tranzakció fogalma az üzleti világból származik, ahol az adok-kapok gondolkodásmód irányítja a kapcsolatokat: Én kielégítem az ügyfél igényeit, cserébe az ügyfél is kielégíti az én szükségleteimet. Sokszor ezt a fajta hozzáállást javasolják a pároknak is, amivel John Gottman pszichológus szerint egy baj van: egy ilyen íratlan megállapodás miatt a felek megállás nélkül futják a ki mit (nem) tett meg a másikért? köröket, ez pedig idővel vádaskodást, ítélkezést, haragot szülhet. 

Szemet szemért, fogat fogért?

Az emberek közötti tranzakció egy évezredek óta létező jelenségen, a viszonzáson alapul. Bizonyára veled is előfordult már, hogy kényelmetlenül érezted magad, miután valaki csak úgy megajándékozott, pedig nem is volt semmilyen különleges alkalom.

„Ilyenkor az ember mindjárt elkezd töprengeni, hogyan viszonozhatná a kedves gesztust. A kölcsönösség alapja tehát az eladósodás érzése. A viszonzás elve a történelem során az emberek közötti együttműködést szolgálta, így váltak a sebezhető egyénekből erős közösségek” – írja Catherine Aponte klinikai szakpszichológus a Psychology Today hasábjain, majd egy példán keresztül szemlélteti, milyen is a jó együttműködés egy párkapcsolatban.

Az üzleti világban a hangsúly az eladáson van, ez pedig sokszor egy egyszeri alkalom, nem egy ismétlődő értékesítés. Egy házasság azonban interakciók ezreiről szól, melyek egy olyan játszmává teszik a kapcsolatot, ahol folyamatosan egyensúlyozni kell. Ha egy kicsit is kevesebbet nyújtunk a partner számára, mint amennyit igényel, máris eladósodtunk. Ez pedig Gottman szerint előbb-utóbb oda vezethet, hogy az egyik fél rádöbben, sokkal jobb üzletet is köthetett volna.

A cél a kompromisszumkötés

A helyzet: Sara egy bevásárlóközpontba indul. A parkolóházban szeretné hagyni az autót, ám férje, Lucas, nem díjazza az ötletet. Hogyan érdemes tisztázni a nézeteltérést?

Nem az adok-kapoktól lesz boldog egy párkapcsolat
Nem az adok-kapoktól lesz boldog egy párkapcsolatShutterstock

1. Először is jelezzük a másiknak, ha valamit szeretnénk megbeszélni, így neki is van ideje arra, hogy összeszedje a gondolatait. Egyeztessük azt is, hogy mikor a legalkalmasabb a felmerülő problémáról beszélgetni. 

2. Amikor sor kerül a nézeteltérés tisztázására, mindkét félnek ki kellene fejeznie saját igényét és álláspontját, de természetesen nem mindegy, hogyan. Egy jó vita lényege, hogy kiderüljön, kinek mik az aggályai és érdekei a felmerült témával kapcsolatban, vagyis a cél, hogy:

  • Mindkét fél kifejezze saját meglátását.
  • Mindkét fél kifejtse, hogy az általa preferált megoldás miért fontos számára.
  • Megadjuk egymásnak a lehetőséget arra, hogy félbeszakítás nélkül megosszuk a másikkal a gondolatainkat és érzéseinket.
  • Megosszuk egymással, ha éppen dühösek vagyunk, aggódunk vagy tartunk valamitől.

Ez a lépés segít felismerni, hogy a másik nézetei mögött is jó okok állnak. Lucas attól tartott, hogy a szűkös parkolóhelyek miatt egy másik jármű könnyen sérülést okozhat a családi autón. Sara pedig egy frekventált helyen szeretett volna parkolni, hogy időben odaérjen a megbeszélt találkozókra.

3. Az utolsó lépés egy olyan win-win akcióterv kidolgozása, ami figyelembe veszi mindkét fél igényeit. Lucas és Sarah esetében ez a következőképpen alakult: Amikor Lucas otthonról dolgozik, mindig beviszi Sarát a városba, amikor pedig Sara vezet, akkor a parkolóház felső, legkevésbé forgalmas szintjein hagyja az autót, és igyekszik úgy parkolni, hogy a legkisebb eséllyel okozzon sérülést egy másik jármű kicsapódó ajtaja.

Az adok-kapok játszmák helyett arra kellene tehát törekedni, hogy megbecsüljük a másikat, éreztessük vele, mennyire fontos számunkra, de soha ne hallgassuk el, ha valami nyomja a lelkünket. Amíg ez megvan egy kapcsolatban, addig a viták is az együttműködésről fognak szólni, nem a háborúskodásról.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek