Arc, kar, beszéd, idő – ismerd fel időben a stroke-ot!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Zavaros beszéd, szédülés, homályos látás, eszméletvesztés. Sokszor nem vesszük komolyan a tüneteket, és bizony előfordul az is, hogy közömbösen elsétálunk egy földön fekvő ember mellett.

Jó, ha tudjuk, hogy az ájulás, erős fejfájás, tudatzavar vagy az egyik testfél hirtelen fellépő zsibbadása akár életveszélyes agyi vészhelyzetre, stroke-ra is utalhat! 

„A stroke egy agyi működészavart okozó érkatasztrófa, amely vérellátási elégtelenség, azaz az agyat ellátó ér elzáródása, vérrögösödés miatt, vagy agyvérzés, tehát érsérülés miatti koponyaűri vérzés okán alakulhat ki. Mivel a szívbetegségek után a stroke a második leggyakoribb halálok, ezért nagyon fontos, hogy időben felismerjük, mivel állunk szemben, illetve a beteg minél hamarabb megkaphassa a megfelelő kezelést. Az esetek többségében nincsenek figyelmeztető jelek, hirtelen jelentkezik, leggyakrabban a reggeli órákban. A tipikus tünetek azonban segítenek a diagnosztizálásban, és ha ezekkel tisztában vagyunk, az akár életmentő is lehet” – mondta dr. Béla Zsuzsanna, a Budai Egészségközpont neurológus szakorvosa.

Honnan ismerhetjük fel a stroke-ot?

Arc, kar, beszéd, idő, vagyis face, arm, speech, time, azaz „fast”

Ezt érdemes észben tartanunk arra az esetre, ha stroke-gyanús esettel találkozunk. Az angol „fast” szó jelentése (gyors) és egyes betűi ugyanis segítenek felismerni a tüneteket, illetve időben reagálni azokra. Cselekedjünk, ha

  • az arc aszimmetrikussá válik
  • a beteg nem tudja a karjait mozgatni
  • a beszéde zavarossá válik, egyik pillanatról a másikra beszédértési, szóalkotási zavar lép fel.

Tipikus tünetek még:

  • Az arc, a kar vagy a láb csak egyik oldalán fellépő hirtelen érzéketlenség, ami valamelyik testfél zsibbadásával jár. Intő jel lehet az egyik oldali végtagok gyengesége vagy bénulása is.
  • Elhomályosuló vagy kettős látás, súlyos esetekben gyorsan csökkenő látásélesség.
  • Nyaki merevséggel, szemfájdalommal és arcfájdalommal társuló rendkívül erős fejfájás.
  • Szédülés vagy eszméletvesztés.
  • Hányás, hányinger.
  • Tudatzavar, memóriazavar megjelenése.
  • Romló térbeli tájékozódás és érzékelés.
A stroke jeleinek felismerése életmentő lehet
Fotó: Shutterstock

Mi a teendő stroke gyanúja esetén?

Ha a beteg nem tudja teljesíteni a kéréseinket, mint például, hogy mosolyogjon, öltse ki a nyelvét, vagy emelje fel mindkét kezét, illetve a felsorolt tüneteket észleljük, ne késlekedjünk, azonnal hívjuk a mentőket! A gyors orvosi beavatkozás ugyanis növeli a túlélés, és csökkenti a maradandó károsodás esélyét.

„Mint minden betegségnek, így a stroke-nak is vannak rizikófaktorai, mint például az ereket károsító betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegség vagy pajzsmirigy-alulműködés, de a dohányzás, egészségtelen táplálkozás és elhízás is kockázatot jelenthet. Ha a fennálló betegségeket kezeljük, egészségesen élünk, sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük a stroke-ot” – tette hozzá a doktornő.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.