Ez a történet egy Lake Wobegon nevű helyen kezdődik, valahol a távoli Minnesotában, a préri szélén. Egy kis városkában, melyet elfelejtett az idő, és amely számára a múló évtizedek sem hoztak fejlődést. Itt erősek az asszonyok mind, fess az összes férfi, a gyermekek pedig egytől egyig kimagaslóan átlag felettiek. Lake Wobegonnal csak egy baj van: az, hogy a képzelet szüleménye.
Garrison Keillor amerikai humorista nevezi így fiktív szülőhelyét, melynek lakóiról állandó rádióműsorának fénypontjaként rendszeresen oszt meg pazar megfigyeléseken alapuló történeteket. A monológok visszatérő elemei a fenti bekezdésben használt mondatok. Ezek alapján Lake Wobegon-hatásnak kezdték nevezni a pszichológusok azt a jelenséget, amikor az emberek hajlamosak túlbecsülni a hozzáértésüket, rátermettségüket, jó tulajdonságaikat.
Csak egy elképzelt amerikai kisváros utcáin kóborol a túlságos önbizalom, vagy bárhova elérhet a Lake Wobegon-hatás?
Ebben véli magát a legtöbb ember jobbnak az átlagnál. Te is?
1. Autóvezetés. Svenson már 1981-es kutatásában azt az eredményt kapta, hogy az emberek hajlamosak azt gondolni magukról, hogy jobb sofőrök, mint mások. Igazából annyian tartják magukat átlag feletti autóvezetőnek, hogy az matematikailag sehogy sem stimmel.
2. Intelligencia. Heck és munkatársai 2018 nyarán publikált egészen friss felmérésükben amerikai emberek saját intelligenciájukkal kapcsolatos hiedelmeit vizsgálták. Az ország népességi adatait leképező, reprezentatív kutatásukban több ezer embert kérdeztek meg arról, hogy mennyire értenek egyet az alábbi állítással: Intelligensebb vagyok, mint az átlag.
A résztvevők 65 százaléka igaznak tartotta a mondatot, a férfiak 70 százaléka gondolta ezt magáról. Az alacsonyabb iskolai végzettségűek közül is több mint 50 százalék értett egyet a tétellel. Persze ez nem mindenki esetében feltétlenül irreális gondolat, az iskolai lemorzsolódás hátterében is rendkívül sok, gyakran rendszerszintű problémák is állhatnak (például szegénység, előítéletekből adódó kirekesztés stb).
3. Erényesség. Tappin és McKay 2017-es vizsgálatukban arra kérték a résztvevőket, hogy önmagukat és az általuk elképzelt átlagembert értékeljék egy harminc tulajdonságból álló lista elemei mentén. Azt találták, hogy a megkérdezettek a vágyott személyiségvonások esetén rendre magasabb pontszámokat adtak maguknak. Különösen egy terület volt, ahol az átlagtól való pozitív eltérés a többi tulajdonsághoz képest is kiugróan volt jelen: mindenki azt gondolta magáról, hogy a többi embernél erkölcsösebb, igazságosabb, erényesebb. Ez a jelenség ráadásul nem állt összefüggésben az önértékelésükkel, hanem attól függetlenül áthatóan megjelent.
A kutatók szerint lehetséges, hogy a személy megélt tapasztalatai miatt önmagát differenciáltabban tudja látni, míg másoknak inkább alapból középértékeket ad. Az is előfordulhat, hogy amíg nem ismerünk másokat, önvédelemből inkább bizalmatlanok vagyunk velük. Tappin és McKay azonban arra figyelmeztet minket, hogy ha mindenki ennyire meg van győződve a saját igazáról, az hosszú távon a kompromisszumos megoldások hiányához, szűklátókörűséghez, illetve agresszív cselekedetekhez vezethet.
Amikor a torzítás halálos lehet: a fegyverhasználati képességek túlbecsülése
Stark és Sachau 2016-os reprezentatív amerikai kutatásukban rendkívül aggasztó eredményre jutottak. A Lake Wobegon-hatás a fegyverhasználatban való jártassággal kapcsolatos hiedelmekre is kiterjed: az emberek nagy többsége túlbecsülte a képességeit és a biztonságtechnikai ismereteit ezen a téren, illetve azt, hogy vészhelyzetben mennyire tudna használni egy fegyvert. A torzítás erőteljesebben jelent meg férfiak, konzervatív politikai nézeteket valló, valamint fegyverpárti személyek esetében.
Persze előfordulhat, hogy ezeknek a csoportoknak a valóságban is több tapasztalatuk van ezen a téren. A vizsgálat tanulsága szerint azonban nemcsak a fegyverek elterjedtsége jelent óriási veszélyt emberéletekre, hanem sokan csak azt hiszik, hogy tudják használni ezeket az eszközöket.
A börtön falai között is megjelenik a Lake Wobegon-hatás
Constantine Sedikides kollégáival erőszakos bűncselekményt, illetve rablást elkövető 85 fiatal felnőttel vett fel anonim módon kérdőíveket. A válaszadók az átlagos fogvatartotthoz képest kedvesebbnek, őszintébbnek, fegyelmezettebbnek, könyörületesebbnek, nagylelkűbbnek, megbízhatóbbnak, törvénytisztelőbbnek tartották magukat. Ezek a különbségek ráadásul akkor is megjelentek, amikor a kinti közösség egy átlagos tagjához viszonyították magukat.
A törvénytisztelet kivételével a többi tulajdonság mentén magasabbra értékelték magukat a fogvatartottak. Előfordulhat persze, hogy a jelenség hátterében rendszerszintű problémák állnak: nehéz sorsú emberekből lesznek bűnelkövetők, akik maguk is sok helyzetben áldozatok, a valódi hatalommal rendelkező fehérgalléros bűnözőket pedig sosem kapják el. Az is lehet, hogy a résztvevők önértékelésük megóvása érdekében torzított képet alkotnak magukról, ugyanúgy, mint bárki más.
Azok tartják a legtöbbre a teljesítményüket, akiknek nem kéne?
Kruger és Dunning 1999-ben publikált cikkükben négy tanulmány eredményeit közölték. Humorban, logikában, nyelvtanban a legalacsonyabb teljesítményt nyújtó résztvevők becsülték leginkább túl a teszteken nyújtott teljesítményüket. A kutatók szerint hiányos ismereteik abban is meggátolták ezeket az embereket, hogy a képességeik szintjét reálisan lássák, és hogy a helyes válaszokat a tévesektől meg tudják különböztetni. Ez rímel arra a hétköznapi tapasztalatra, amely szerint ahhoz is tudás kell, hogy fel tudjuk mérni, mennyi mindent nem tudunk még. Amint ezek a személyek kaptak segítséget képességeik fejlesztéséhez, egyre reálisabban kezdték látni önmagukat.
A Lake Wobegon-hatás oka: a pozitív illúziók világa
Taylor és Brown a 80-as évek végén megjelent írásukban foglalták össze azokat az addig felhalmozódó kutatásokat, amelyek mind arról árulkodnak, hogy lelki jóllétünk növelése érdekében szinte mindannyian rendszeresen csalunk egy kicsit.
Szisztematikusan torzítjuk az önmagunkról, a másokról és a világról alkotott elképzeléseinket, hogy jobban érezzük magunkat.
- Túlzottan pozitív az önértékelésünk. Fentebb számos kutatást idéztünk azzal kapcsolatban, hogy hajlamosak vagyunk az átlagnál magasabbra értékelni képességeinket. Ráadásul a pozitív vonásainkat általában magunkra nézve jellemzőbbnek ítéljük meg, mint a negatívakat. A gyengeségeinket általános emberi gyarlóságnak igyekszünk beállítani, viszont az erősségeink különleges, csak ránk jellemző egyedi sajátosságok. Mindazt pedig, amiben jártasak vagyunk, sokkal fontosabbnak tartjuk, mint azt, ahol valójában még ránk férne némi gyakorlat. A sikereinkkel kapcsolatos élményeinket rendszerint részletesebben tudjuk felidézni, mint a kudarcainkat. A legtöbben pedig pozitívabban látják magukat, mint ahogy mások látják őket.
- Túlzott a kontrollérzetünk. Hajlamosak vagyunk túlbecsülni azt, hogy mennyire vagyunk hatással a külső események alakulására. Sokan például rettegnek a repüléstől, miközben különösebb feszültség nélkül ülnek a volán mögé. Holott a légi szerencsétlenségek halálos áldozatainak száma csupán töredéke a közúti balesetekben sérülést szenvedők számához képest. Langer és munkatársai pedig azt is kimutatták, hogy a színtiszta szerencsén alapuló játékokban is azt preferáljuk, hogyha mi dobhatjuk el a kockát, így inkább bizakodunk a sikerben.
- Irreálisan optimisták vagyunk. A legtöbb ember úgy gondolkodik, hogy a jelen jobb, mint a múlt, a jövő pedig még a jelennél is jobb lesz. Sokan úgy vélekednek, hogy a hasonló helyzetben lévő társaikhoz képest őket kisebb valószínűséggel fogja negatív életesemény érni. Például kevesebb az esélye annak, hogy megbetegednek, pedig éppen annyit dohányoznak, isznak, mozognak, mint a szomszéd.
Záró gondolat: a torzítás természetes
A betegségközpontú pszichológiában a valóság mindenféle torzítása sokáig gyanús volt. Azt tekintették egészségesnek, ha valaki minél pontosabban látja önmagát, másokat és a világot. Idővel azonban kiderült, hogy a pszichés panaszokat nem mutató emberek is rendszeresen torzítanak, sőt a pozitív illúziók megléte gyakran a lelki jóllét alapfeltétele. A baj ott kezdődik, ha reális értékelést igénylő helyzetekben is az illúziók csapdájába esünk, vagy lenézünk másokat, és ellenségessé válunk velük szemben.
