Ezért kell fürdőzés közben gyakrabban pisilned

Teljesen normális dolog, ha a hideg vízben úszva azon kapod magad, hogy pisilned kell.

A Lifehack szerint egy kifejezetten gyakori jelenségről van szó, fölösleges tehát a húgyhólyagodat hibáztatnod, ha féltávnál ki kell szaladnod a mosdóba. A fokozott vizeletkiválasztás mértéke a víz hőmérsékletétől függ, és tulajdonképpen csak a nyílt és kifejezetten hideg vízben kepesztő maratoni úszók esetében okozhat komoly problémákat.

Így védekezik a szervezet

A jelenség elsődleges oka a hideg víz tehát. Az alacsony hőmérséklet hatására összehúzódnak a vérerek, ami miatt kevesebb vér jut el a víz által lehűtött testrészekig. Így védekezik a szervezet a lehűlés ellen. Ez azonban a vérnyomás megemelkedését is maga után vonja, amit fokozott vizeletkiválasztással próbál meg ellensúlyozni a szervezetünk: ez a leggyorsabb és legegyszerűbb módja a „fölösleges” folyadéktól való megszabadulásnak.

Ha hideg a víz, jobban kell pisilned, teljesen normális
Ha hideg a víz, jobban kell pisilned, teljesen normálisShutterstock

Az uszodában is előfordul

A folyamat egy úszómedencében is lezajlik, illetve akkor is, amikor egy meleg medence elhagyása után hűvösebb levegővel vagy vízzel találkozunk a zuhanyzóban.

A sok pisilés következményeképp fellépő dehidratáció persze csak a sokáig hideg vízben tartózkodó úszók esetében szokott gondokat okozni. Ilyenkor azért nehéz a folyadék pótlása, mert a veséből rögtön a húgyhólyagba kerül az elfogyasztott folyadék és a vizeletkiválasztást visszafogó hormonokból is kevesebbet termel a szervezet. A kiszáradást elkerülendő rengeteg tápanyagban gazdag folyadékot kell tehát fogyasztania az úszóknak.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek