Miért nem teljes az élet narancsbőrrel?

Manapság, a hiúság és felszínesség fénykorában, amikor feszes, sima bőr nélkül az ember már nem is érezheti magát okénak vagy vonzónak; amikor megszállottan fikázzuk a sztárokat, amiért ők sem “tökéletesek”, amiért ők is “csak” földi halandók, teljesen normális dolog foggal-körömmel harcolni egy olyan átlagos adottság ellen, mint a narancsbőr. Csak én látom azt, hogy lassan többet foglalkozunk ilyen külsőségekkel, mint a valódi betegségekkel?

Néhány évszázaddal ezelőtt a narancsbőrös telt idomok még szépségideálnak számítottak, és mielőtt megjelentek az első cikkek a cellulitről - érthető módon -, senkinek nem volt baja a bőrön ékeskedő kis gödröcskékkel, ma viszont már sokan gondolják, hogy tök ciki úgy kinézni, mint például Rubens gráciái. És a legrosszabb az egészben az, hogy egyetlen bántó megjegyzés is képes porrá zúzni az ember önbizalmát, a szüntelen irreális elvárásokról nem is beszélve.

Így kezdődött a narancsbőr elleni hajsza

Magát a cellulit kifejezést 1873-ban használták először francia orvosok, ám ekkor még egyfajta bőrszöveti gyulladásként definiálták azt. A két világháború között aztán egyre nagyobb figyelmet kapott a jelenség, így a párizsi szépségközpontok célzott kezeléseket kínálhattak a “nagy csapás” ellen, a női magazinok hasábjai pedig kétségbeesett olvasói levelekkel és “szakértők” tanácsaival teltek meg. 1933-ban a Votre Beauté magazinban például Dr. Debec aláírással jelent meg egy terjedelmes cikk, melyet valójában a l'Oreál alapítója, Eugène Schueller fabrikált, és olyan tényeket közölt a kíváncsi olvasókkal, hogy “a cellulit vízből, salakanyagokból, mérgekből és zsírból áll”, de még a fertőzés szót is használta rá, és kijelentette, “önerőből nem tudjuk felvenni a harcot ezzel a makacs kórral”.

A ‘60-as évekre Amerikába is átszivárgott, két évtizeddel később pedig a brit köztudatba is befészkelte magát az új női nyavalya - szintén gyulladásos állapotként. A ‘90-es években aztán sikerült tisztázni, hogy pusztán olyan zsírlerakódásról van szó, mely egyenetlenné teszi a bőr felszínét, ma pedig már a miértekhez is néhány lépéssel közelebb vagyunk. A lényeg az, hogy az égvilágon semmi baj a narancsbőrrel, mégis gyűlöljük, szégyelljük, veszettül ki akarunk gyógyulni belőle - mint egy betegségből.

A cellulit krónikus jelenség (igen, akár egy krónikus betegség, de ugyanolyan természetes dolog, mint az, hogy a nőknek mellük nő, a férfiak meg szőrösebbek), így akinek van, az nem tud tőle végleg megszabadulni, legfeljebb csekély eredményekkel járó átmeneti megoldásokkal próbálkozhat.

Ha meg szeretnéd állapítani, mennyire súlyos a cellulited, van egy jó hírünk: a szakemberek stádiumokra is felosztották a problémát, ám tulajdonképpen csak egy átlagos női fenék, has vagy comb barázdáltságának mértékét írják le vele. Az önvizsgálathoz told le a nadrágod, és lehetőleg felső világítás mellett vedd szemügyre a kérdéses jelenséget. (Az áruházak próbafülkéi például tökéletesek erre a célra.)

1. stádium: Fekvő és álló testhelyzetben a bőr sima, mint egy barack, összenyomva, viszont már észlelhetők a lépsejt formájú barázdák.
2. stádium: Fekvő testhelyzetben minden sima, de álló helyzetben a barázdák láthatóvá válnak. Az empatikus bőrgyógyász ilyenkor “matracjelenségről” beszél.
3. stádium: A “matracjelenség” vagy a “narancsbőr” fekvő helyzetben is látható, annyira, hogy a barázdák még a nadrág vagy a szoknya vékonyabb szövetén át is kirajzolódnak, ami kétségbeesett vásárlásokra készteti a nőket. Drága vitaminos és koffeintartalmú cellulitkrémeket halmoznak fel, ehhez jönnek a diéták, a masszázsok, a hőkezelés, hűtés, rázás, vákuum és lézer.

Most, hogy tisztában vagy vele, mennyire gáz a cellulited, még inkább el kell, hogy szomorítsunk: a narancsbőrt “meggyógyítani” nem lehet, csupán tünetmentesíteni, vagy valamelyest javítani tudunk a helyzeten. Arra is érdemes felkészülni, hogy a húszas éveink végétől a bőr kötőszövetei nem épülnek, nem erősödnek többé, így könnyebben átengedik a kitüremkedő zsírszövetet, ezért a kor előrehaladtával rosszabbodik a cellulitisz.

Sok hűhó semmiért

A biológiát befolyásolni nem lehet, de akinek van elég pénze, ideje és energiája a küzdelemre, annak viszonylag megnyugtató hír, hogy a mai modern kozmetológia számtalan módszert kínál a problémára, az eredmény viszont alapvetően inkább szerény, és ha van egyáltalán, akkor is rövid ideig tart. Nyilván a fogyás, a zsírbontás segít enyhíteni a narancsbőrt, hiszen a zavaró zsír egy része eltűnik ugyan, ez azonban önmagában nem feltétlenül elég ahhoz, hogy a gödröcskék is “felszívódjanak”.

Megelőzni annál könnyebb, ehhez azonban már gyermekkorban tudatos táplálkozásra és rendszeres testmozgásra van szükség. Persze mindettől függetlenül a genetika és a hormonok nonstop beleszólnak testünk alakulásába.

“2014 és 2015 között Franciaországban több mint 900 ezer tartálynyi anticellulit krém fogyott el, ami összesen 22 millió euró bevételt jelentett a forgalmazók számára. Az Egyesült Államok presztízs szépségiparában pedig 18 milliárd dollárt hozott a konyhára a narancsbőrrel élő nők azon eltökélt szándéka, hogy megszabaduljanak a barázdáiktól - ez az előző évhez képest négy százalékos növekedést jelentett” - írja a Broadly.

Ehhez jönnek még az olyan science-fictionszerű találmányok, mint a vákuumgépek vagy a kriolipolízis, melyek azt ígérik, hogy örökre búcsút inthetünk a narancsbőrünknek. Némelyik zsírfagyasztó eljárást egyébként be is szüntették Franciaországban azzal az indokkal, hogy elváltozásokat, fertőzéseket, kiütéseket okoznak.

Ha ez nem lenne elég, íme, egy kutató biológus nyilatkozata, aki az LPG Systems együttműködésével tesztelte egy, a szépségszalonokban előszeretettel használt gép hatékonyságát: “Kimutattuk, hogy a szerkezet valóban hatással van a cellulitra, mivel megváltoztatja a kötőszövetet, de ez nem valami nagy szenzáció, hiszen még ha kicsit meg is zavarjuk a zsírszövetet, a kezelés befejeztével a bőr alatt minden visszaáll a régi kerékvágásba” - magyarázza Max Lafontane biológus.

És hogy mi az, amibe érdemes lenne belefektetni azt a rengeteg energiát, amit csak önsanyargatásra és stresszelésre vesztegetünk el? A személyiségfejlesztésbe, abba nagyon.