Nem tudom, hogy hány olvasónak mond valamit Byron Katie neve, lehet, hogy nem sokaknak. Mindenesetre ő most a néhány „nagy guru” közül az egyik, akinek tanítását, módszertanát milliók követik szerte a világon annak reményében, hogy megszabaduljanak a félelmeiktől, a szenvedéstől, amit különböző okok miatt, akár gyerekkoruktól cipelnek magukkal. Byron Katie saját élettapasztalataira hivatkozva ígéri azt, hogy aki a – egyébként leírva végtelenül egyszerű, ám megvalósításában roppant munkás – módszertanát, a nemes egyszerűséggel csak Munkának (The Work) nevezett folyamatát gyakorolja, az elér egy félelmektől és szenvedéstől mentes, az életet nyugodt derűvel szemlélő lelkiállapotot, amit fenn is tud majd tartani élete végéig.
A most 76 éves Katie 43 évesen ért el a mélypontra. Három gyereket nevelt egy boldogtalan házasságban, depressziós, pánikbeteg, étkezési zavaros és szerfüggő volt, néha hetekig ki sem kelt az ágyból. Nem csak ő élt a személyes poklában, de környezete életét is pokollá tette. Egy étkezési zavarokkal foglalkozó szervezethez fordult segítségért, ahol valamifajta megvilágosodás érte, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Az elviselhetetlen és szenvedő nőszemélyből egy nyugalmat árasztó, megközelíthető, békét sugárzó nő lett, aki derűs, és empátiával, szeretettel fordul mindenki felé.
Kellett pár hónap, hogy a családja és környezete elhiggye, hogy nem valami rövid pálfordulásról van szó, hanem tényleg eltűnt a „szörny”, és itt maradt egy olyan ember, akinek jó a közelében lenni, aki segít abban, hogy a saját problémáid is megoldódjanak. Ekkor elkezdtek járni hozzá a környékről, akik ismerték, vagy hallottak róla, hogy árulja már el, mit csinált magával, hogyan változtatta át feneketlen boldogtalanságát.
Ő pedig mondta, mondta nekik, hogy mire jött rá, mi kell ahhoz, hogy megszabadulj a szenvedéstől. Ezekből a kis, eredetileg nappalikban tartott összejövetelekből nőtte ki magát az a nemzetközi cég, melynek keretében a világot bejárva emberek ezreinek mutatja meg a Munkát, az eszközt egy derűs, elégedett, szenvedéstől mentes élethez.
Nincs hókuszpókusz
Sajnos a kilencnapos, Kaliforniában tartott „life-changing” szeánszára nem volt hatezer dollárom, de a Bécsben tartott programja elérhetőnek tűnt, így felkerekedtem, hogy megnézzem, mit tesz egy guru velem két nap alatt. (Hülye kifejezés ez a guru, nem szeretem, de nehéz mit mondani rá: nem pszichológus, talán inkább coachnak lehetne hívni, de azért az sem pontos. Vagy illene rá a spirituális vezető, talán van valamilyen vallási vonal is benne, de a két nap alatt csak a buddhizmust hallottam emlegetni párhuzamként. Szóval Byron Katie egy nő, akihez a hétvégén 20 országból ezer ember utazott el, hogy meghallgassa, lássa, hogyan dolgozik.)
Egy, az ENSZ béketárgyalásokra épített központban volt a program, amit a szervezők szép szimbólumnak tartottak, hiszen Katie is a belső-külső békéről beszél. Nagyon szimpatikus volt, hogy azok az erős, érzelmekre ható effektek (zene, inspiráló képek vetítése, szenvedélyes előadásmód) amit egy ilyen tömeges self-help eseményen vártam, teljesen hiányoztak. Rövid, és teljesen tényszerű (hol találjátok a WC-t) felvezetés után Byron Katie bejött, és elkezdett beszélgetni. Nem volt fénypontokkal tűzdelt előadás, nem volt példálózás, hogy én is nyomorult voltam, de lássátok, már milliomos vagyok, teljesen egyszerűen mondott néhány felvezető gondolatot a Munkáról, majd elkezdtük kitölteni az első „worksheetet” és beindult a párbeszéd közte és a közönség között, ami a teljes két napot jellemezte.
Az van, ami van
Most már nem húzom tovább, hogy mi a nagy gondolat, ami megváltoztatja az életed, de előre szólok, hogy így olvasva nem lesz nagy szám. Ami a drasztikus változást hozhatja az az, ha tényleg elhiszed, és tényleg képes vagy eszerint megélni az életed eseményeit. És nem csak elhiszed, hanem megéled, elengeded a régi gondolati mintákat, beidegződéseket, és elkezded elfogulatlanul nézni magad és a körülötted lévőket.
Tehát a Munka alapgondolata az, hogy csak a most, az egyetlen, éppen átélt pillanat létezik – minden más csak a te fejedben van, a képzeleted eredménye, nem a valóság. Byron Katie azt mondja, a megvilágosodása az volt, hogy rájött, hogy nem kell hinnie saját gondolatainak, mert azok nem a valóság. Az emberi szenvedés abból fakad, ami a múltban történt, aminek a terhét visszük magunkkal, ami rányomja a bélyegét a jelenünkre (kisebbségi érzés, gyász, fájdalom, sérült önértékelés stb. formában.) Félelmeink pedig abból fakadnak, hogy elképzelünk egy jövőt, egy rossz jövőt, már az adott helyzetben, és a viselkedésünket a félelem vezérli.
Egy konfliktusban például ott áll velünk szemben az ember, akivel kapcsolatban haragot, elkeseredettséget, tehetetlenséget érzünk – de nem az adott embert látjuk ott és akkor, hanem post it-ekként ráragasztjuk a teljes közös múltat, a múltbeli csalódásokat, tőle elszenvedett sérüléseket, és még a jövőt is, ami számunkra rossz lesz. Katie örök példája Paul, a volt férje, aki négy szívroham után még mindig rágyújt, ráadásul ezt letagadja előtte. Dühös Paulra, mert Paul nem törődik azzal, milyen fájdalmat okoz, ha meghal; nem vigyáz magára, és tiszteletlen vele, hiszen hazudik az elszívott cigiről.
A dühös feleség feljogosítva érzi magát, hogy veszekedjen, és rázúdítja haragját a férjre, miközben teljesen vak marad arra az emberre, aki a valóságban ott áll vele szemben. Ez a tehetetlen düh egyrészt a Paullal való múltból származik (és a jövőből, amit elképzel, hogy majd meghal, és az milyen nehézség lesz) másrészt meg még másokkal, szülőkkel való gyerekkori tehetetlen düh érzetekből, amit jól rávetít az adott emberre, Paulra.
Írásos meditáció
A Munka folyamata az, hogy egyfajta „írásos meditációval” (ez a worksheet) ezeket a régi, még mindig előjövő stresszes emlékeket feldolgozza. Láttatja az ember számára a másik oldalt, saját motivációit az adott helyzetben, és elképzelteti azt, hogy hogyan másképp alakult volna a helyzet, ha ő elfogulatlanul, valódi önmagaként tudott volna jelen lenni, úgy hogy nem torzítja a viselkedését a sok post it, a múltból és jövőből hozott hamis (az adott helyzetben nem valóságos, nem igaz) gondolat, amit a helyzetre ragasztott. És ez a munkás része a dolognak, hogy ez ember egy meditatív állapotban visszajusson a régi helyzeteibe, és meglássa azokban önmagát és a másikat elfogulatlanul.
A program címe: Love what is (Szeresd, ami van) – ami az alapfeltevésre utal: semmi más nem valóság, csak az adott pillanat. Amivel nyomorúságot okozunk magunknak, az az így-úgy kellene lennie, miért nem jobb hozzám, miért velem történik, és a jaj, mi lesz ebből. Pedig nincs megírva, hogy hogyan kellene lennie; ami volt, az most már nincs, és senki sem jós, hogy megmondja, mi lesz a jövő.
Nekem új volt a Munka most hétvégén, de adott ez a két nap annyit, hogy hosszabban kipróbáljam. Akik már régebben csinálják, sok pozitív hatásról számoltak be. Azzal, hogy egy-egy ilyen helyzetet feldolgoznak, megváltozik, javul a kapcsolatuk másokkal is, nyitottabb, nyugodtabb, békésebb lesz a család. Nem mondom, hogy amiket Byron Katie mond, azzal a minden pszichológus egyetért, sok kritikát is kap. Nekem is nehéz volt lenyelnem pl., hogy az emlékeket képzeletnek hívja. Nem is tudományos igazságként kell kezelni ezt, inkább egy hozzáállásként (spirituális útként), ami segít abban, hogy békésebb, elégedettebb, „valódibb” legyél.
Magyarul is lehet nézni sok videót a munkáról, illetve le lehet tölteni ismertetőt, meg a híres Ítéld meg felebarátodat (Judge your neighbor) munkalapot, amivel már el is lehet kezdeni a munkát, ha valaki kedvet kap hozzá.
