Két immunrendszered is van!

A kutatók szerint egy második, a társas érintkezéseinket kontrolláló immunrendszerrel is rendelkezünk, amely igyekszik kiszűrni a „veszélyes” partnereket.

Kórokozók jelenléte sem kell ahhoz, hogy nemet mondjunk valakire: elég, ha tüsszög vagy köhög a másik, és máris tiltólistára kerül. A szervezet tehát a zavart okozó mikroorganizmusok azonosítása nélkül is szortíroz, igaz úgy, hogy mi csak a döntésről értesülünk.

A Science Alert szerint a köhögések mellett a kellemetlen szagok és a felhorzsolt bőr is ilyen jel lehet. Mindez az egészségünket fenyegető potenciális fenyegetésekre utalhat, és a kérdéses egyének elkerülését vagy elutasítását eredményezheti.

shutterstock 1059948461
Fotó: Shutterstock

Egy randi során, amikor a párkeresés mellett arra is figyelnünk kell, hogy megvédjük magunkat a potenciális fenyegetésektől, ez gyorsan véget vethet a ismerkedésnek. A McGill Egyetem fiatal, szingli és heteroszexuális kanadaiakkal kísérletezgető kutatói szerint ráadásul mesterségesen is működésbe hozható a „második immunrendszerünk”:

A viselkedési immunrendszer aktiválódása úgy tűnik visszafogja a másik megismerésére ösztönző folyamatokat – mondta el a tanulmány egyik szerzője.

A kutatók úgy tesztelték egyébként le az öntudatlanul működő mechanizmust, hogy a találkák előtt betegségekkel kapcsolatos, a második immunrendszert aktiváló videókat mutattak a randira készülő fiataloknak. Azok, akikre ráijesztettek a kutatók, nem nagyon voltak képesek kapcsolatot teremteni a partnereikkel és sokkal rosszabbul teljesítettek a randik során.