Most akkor kell a napi nyolc pohár víz vagy sem?

Folyadékbevitel nélkül nem sokáig maradnánk életben, de vajon mennyi igaz abból a régi szabályból, hogy ne adjuk napi nyolc pohár víz alá? És mi a helyzet az ételekből nyert folyadékkal?

A The Conversation öt orvost, illetve sportszakembert kérdezett arról, hogy tényleg mindenkinek napi két liter vizet kell-e innia. Mindegyikük nemmel felelt és ki is fejtették a véleményüket. 

shutterstock 664039096
Fotó: Shutterstock

Karen Dwyer nefrológus szerint elég csak akkor inni, amikor szomjasak vagyunk és amíg a vizelet halványsárga, addig a hidratáltság mértéke is megfelelő. Folyadékhiány esetén a vizelet sűrű, sötét sárga, ezzel is jelzik a vesék az agynak, hogy itt az ideje a folyadékpótlásnak. 

“A napi nyolc pohár víz mítosz egy 1945-ös publikációból ered, melyben az áll, hogy általánosságban a felnőtteknek napi két és fél liter vizet ajánlott fogyasztaniuk, arról a tényről azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy ennek a folyadékmennyiségnek jelentős részét fedezik az elfogyasztott ételek” - magyarázta Vincent Ho gasztroenterológus. Tudtad például, hogy a karfiol vagy a padlizsán 92 százaléka víz? De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos betegségek, a fizikai aktivitás vagy a lakóhely klímája is nagyban befolyásolja az egyéni folyadékszükségletet.

Michael Tam háziorvos szerint a napi nyolc pohár folyadék durván az alapvető szükségletünket elégíti ki, vagyis akkor is ez a minimum, ha egész nap csak henyélünk, de természetesen ha fennáll valamilyen komolyabb folyadékveszteséggel járó állapot, például hányás vagy hasmenés, akkor ennél sokkal több vízre van szüksége a szervezetnek. “Ami viszont kevésbé közismert, az az, hogy a zsírok, szénhidrátok és fehérjék lebontása és energiává alakítása, vagyis az anyagcsere során is keletkezik víz a testünkben” - tette hozzá Tam.

“A kutatások szerint már az enyhe mértékű dehidratáltság is jelentősen befolyásolja a mentális és fizikai teljesítményt, és ezzel még inkább kell számolniuk a fizikailag aktív és meleg éghajlatú területen élőknek” - figyelmeztet Jon Bartlett sporttudományi professzor.

Toby Mundel mozgásszakértő is egyetért azzal, hogy az egyén napi szintű tevékenységeitől, egészségi állapotától és az éghajlattól is függ, mennyi folyadékra van szüksége. És még sok minden mástól, többek között a testmérettől és testösszetételtől, a ruházattól, különböző gyógyszerektől vagy az étrendtől. A szakember szerint érdemes egy pohár alacsony kalóriatartalmú folyadékot inni az étkezések előtt (hogy megkülönböztethessük az éhségérzetet a szomjúságérzettől), illetve sportolás előtt, alatt és után is pótolni kell az elvesztett elektrolitokat. De csak mértékkel, mert a rövid idő alatt túl nagy mennyiségű folyadék elfogyasztása is veszélyes lehet. A hyponatremia az az állapot, amikor a szervezetben lévő nátriumszint annyira felhígul, hogy a sejtek elkezdenek feldagadni. Ezt leggyakrabban fejfájás, hányinger, hányás, zavartság jelzi, súlyosabb esetben pedig akár kóma is felléphet.

Blogmustra