Egy idős házaspár sétál hazafelé szenteste éjjelén. Megvolt a vacsora az unokákkal, szép családi ünnep, az utca csendes, néptelen, karácsonyi fények szűrődnek át a függönyökön. Csak pár kilométer hazáig, nem akartuk, hogy a gyerekek kocsiba üljenek, hadd koccintsanak ők is, nem árt egy kis séta… Egyszer csak lelassít mellettük egy rendőrautó. Boldog karácsonyt! Hova mennek? – kérdi a rendőr. Hát csak ide, nem messze, hazamegyünk. – válaszolják. Üljenek be, elvisszük magukat! És képzeld,– meséli nekem pár nap múlva lelkendezve a nagymama – tényleg hazavittek!
Kedves történet, semmi különös, csak egy váratlan gesztus. Jobb kedvem lett tőle. Azóta már meséltem egy közös ismerősünknek, ő is mosolygott, ahogy hallotta. Most leírtam, talán páran, akik olvassátok, ti is azt gondoljátok, hogy na, milyen jó, hogy ilyen is van.
Harriet Lerner pszichológus, aki a családi és általában az emberi viszálykodásoknak nagy ismerője azt javasolja, hogy ha újévi fogadalmat szeretne valaki tenni, ennyit tegyen: legyen kedves! A kedvesség, a másokhoz való jóindulat alapvető fontosságú az emberek életében, olyan, mint a levegő, vagy a szeretet. De míg a szeretetet nem lehet magunkra parancsolni, addig a kedvesség simán gyakorolható. Eleve eléggé hiányzik a mai közbeszédből, az egymással való bánásmódból a kedvesség – de ezt már szinte számon sem kérjük a világon. Viszont azt sem árt beismerni magunknak, hogy néha éppen azokkal vagyunk a legkevésbé kedvesek, azoknak mutatjuk a legrosszabb arcunkat, akiket a legjobban szeretünk. Azt gondoljuk, hogy annyit nyeltem egész nap, most már itthon, végre, kiadhatom magamból. Pedig a rossz bánásmód, a másokkal való undokság mérgező. Az ember azt kapja vissza, amit ad. Ha odaszólok a páromnak, gyerekemnek, anyámnak, amikor az nem is igazán indokolt, akkor ugyanezt fogom visszakapni. És még kevesebb okom lesz örülni az életnek.
Szerencsére a kedvesség éppúgy fertőz, mint az undokság. Ha mosolyogsz az emberekre, előbb-utóbb elkezdenek visszamosolyogni rád. A kedvesség kétirányú utca. Ha mások felé jóindulatot mutatsz, ha nagylelkűen, törődőn viselkedsz, az már önmagában jó érzés. Ráadásul nagyban megnöveled az esélyét annak, hogy ugyanilyen bánásmódot kapjál vissza. Mikor másokhoz kedves vagy, tulajdonképpen önmagaddal teszel jót. A kedvesség nem a gyengeség, az alárendeltség jele, sokkal inkább erősebbé tesz.
Olvashattatok a Hősök tere program 30 napos kihívásáról. Itt azt fogadják meg a résztvevők, hogy 30 napon át valamilyen viselkedésüket megváltoztatják, például nyitottan fordulnak olyanokhoz, akikkel szemben előítéleteik vannak, vagy egyszerűen csak megpróbálnak emberi kapcsolatot teremteni minden nap egy idegennel. Az erről szóló beszámolókból (például Harcsa Veronika énekesnő Facebook oldalán, vagy Sáfár-Williams Zsófi leírásában) az süt, hogy a kihívásban résztvevők szokatlan erőt tapasztalnak meg önmagukban. Nem pusztán annak örülnek, hogy kipipálhatják az aznapi jó cselekedetet, hanem új történetekkel, új kapcsolatokkal, új elégedettséggel találkoznak. Jobban kezdenek bízni az emberekben, és ezzel párhuzamosan önmagukban is.
Az is működik, ha a kedvességeddel önmagadat ajándékozod meg. Megengeded magadnak, hogy pihenj egy nagyot, vagy megajándékozod magad valamivel, amire régen vágysz – és hogy, hogy nem, ezután másokhoz is jobbkedvűen, toleránsabban viszonyulsz.
Ha ennyit megfogadsz, hogy 2018-ban igyekszel kedves lenni önmagadhoz és másokhoz, az egészen megváltoztathatja az életedet. És a körülötted élőkét. A jóindulatú, odafigyelő cselekedetek hatása messze túlmutat az egyszeri tetten. Éreztél egy pillanatnyi helyeslést, melegséget a hazaszállított nagyszülőkkel kapcsolatban? Pedig ki tudja, kik voltak azok a rendőrök, és hol van már karácsony. Mégis, a gesztus még mindig hat.
Kétszáz évvel ezelőtt Henry James író így fogalmazta meg, amire rájött élete során: „Három dolog fontos az ember életében: az első, hogy legyél kedves; a második, hogy legyél kedves és a harmadik, hogy legyél kedves.” Próbáljuk meg követni ezt a kétszáz éves tanácsot! Én rajta leszek.
