Te is megkóstolod a nyers sütitésztát? Nem kéne.

Zanza!

Az E.coli fertőzések kiindulópontját kutató tanulmány szerint egyáltalán nem elhanyagolható az esélye annak, hogy a szennyezett lisztből készült tészták okozzanak fertőzéseket.

Az 56 különböző E.coli fertőzés hátterét kivizsgáló tanulmány szerint sokszor a nyers sütitészta kóstolgatása okozta a lebetegedett urak és hölgyek panaszait. A szennyezett liszt tehát sokkal gyakoribb kiindulópontja a fertőzéseknek, mint ahogy azt eddig gondolták. Az előrecsomagolt, hőkezelt, pasztőrözött változat viszont veszélytelenül fogyasztható – írja a Science Alert.

shutterstock 119687353

A 2015 és 2016 között diagnosztizált esetek okait kereső kutatók szerint nem árt tisztázni, hogy a mosatlan zöldségek és a szennyezett húsok mellett a szárazsága miatt korábban veszélytelennek gondolt liszt is okozhat fertőzéseket. Az akkortájt több mint négyezer tonna liszt megsemmisítésével megfékezett járványt ráadásul nem a búzát megőrlő malom szennyezettsége, hanem a még előtte, a földeken a búza mellé került állati ürülék okozta.

shutterstock 161855774

A sütés/főzés során elpusztulnak persze a kórokozók, arra azonban mindenképp érdemes odafigyelni a kutatók szerint, hogy se a felnőttek, se a kicsik ne játszanak a nyers tésztával, és ne is kóstolgassák azt. A liszttel való érintkezés után pedig javasolt szappannal kezet mosni, a száraz, porszerű anyagban rejtőző kórokozók jelenlétére ugyanis semmi nem figyelmeztet, a liszt állaga és szaga sem árulja el a jelenlétüket.

Blogmustra