Péntek tizenharmadika minden évben van. Pontosabban minden évben legalább egyszer, de legfeljebb háromszor szükségszerűen egybeesik a hónap tizenharmadik és a hét ötödik napja. Ezeket a napokat az emberek babonásabbik fele különösen szerencsétlennek tartja, ami első ránézésre egy ártalmatlan hiedelemnek tűnik. Valójában azonban kettő. A tizenhármas szám viszonylag sok kultúrában számít baljósnak, amit legkönnyebben a tizenkettes számból érthetünk meg. Utóbbi ugyanis a tökéletesség ősi szimbóluma a zodiákus rendszertől Izrael törzsein és az Olümposz istenein át az apostolokig. A plusz egy pedig általában nem sok jót jelent, elég csak az utolsó vacsorára gondolni.
Ugyanígy a péntek sem kecsegtetett sok jóval, ekkor tartották ugyanis a kivégzéseket úgy az ókori Rómában, mint a középkori Európában. Ezért a kereszténység legfőbb gyásznapja, Jézus kereszthalálának ünnepe, a nagypéntek is péntek. Ha pedig ez a két baljós jel így a hét vége felé egybeesik, különösen nagy elővigyázatosságra van szükség. Innen hát a babona, de mi lehet az oka, hogy ma is él? Hogy lehet az, hogy sok mai ember is egyfajta mágikus félelemmel tekint ezekre a napokra?
A jelenség legjobban talán a gyermeki gondolkodás jellemzői mentén érthető meg. Az óvodás gyermeknek is megvan már az igénye arra, hogy jobban megértse a világ történéseit, mivel azonban még kicsi, sok esetben hiányzik az ehhez szükséges tudása. Nem képes például még arra, hogy teljességében átlássa a csapadékképződés folyamatát, mégis választ keres arra a kérdésre, miért esik az eső. Azért esik az eső, hogy lehessen gumicsizmában tapicskolni a pocsolyákban – mondja, és az ő számára ez egy teljes értékű magyarázat a történtekre. Az óvodás gyermek világának középpontjában ő maga áll, így minden számára értelmezhetetlen jelenség is az ő érzéseivel, gondolataival, céljaival magyarázható. A nap azért süt, hogy pólóban is kimehessen a kertbe, a hó pedig azért esik, hogy lehessen szánkózni. A fának nagyon fáj, ha letépik a levelét, hiszen neki is nagyon fáj, ha meghúzzák a haját.
Az az igény, hogy a világ történéseit megértsük, felnőttként is megmarad. Azt akarjuk érezni, hogy a élet dolgai kiszámíthatók és bejósolhatók, a világ jól meghatározható törvényszerűségek szerint működik. Tudományos kutatásokat végzünk, hogy ezeket a törvényszerűségeket megértsük, a világot kiszámíthatóvá, a benne működő folyamatokat irányíthatóvá, kontrollálhatóvá tegyük. Mégsem tudunk azonban mindent. Nap mint nap számtalan olyan dologgal találkozunk, melyre nincsen tudományos magyarázat, és még több olyannal, amiről a tudomány sokat tud ugyan, mi mégsem értjük, hogy is van. Ez van, nem érthetünk mindenhez.
Történik valami, amire nem tudunk magyarázatot adni. Ilyenkor pontosan ugyanabba a helyzetbe kerülünk, mint az óvodás gyerek. És gyakran ugyanúgy is gondolkodunk. Azt azért nyilván kevesen hiszik, hogy nyáron azért van meleg, hogy lehessen strandolni, a gyermeki énközpontúság azonban mégis sok helyen visszatér. Amikor valaki például azt mondja, hogy azért ment el az orra előtt a busz, mert csúnyán beszélt a kollégájával, vagy kedvenc csapata azért vesztett a hétvégi meccsen, mert túl sokat költött az elmúlt hónapban sportfogadásra, épp ilyen magyarázatokat gyárt. Az egyetlen különbség, hogy a felnőttkori elméletek feltételeznek egy abszolút hatalmat a háttérben, ami összefüggést teremt a két dolog közt, legyen az Isten, sors vagy gondviselés. A babona ebből a szempontból egy lehetséges magyarázatot kínál olyan dolgokra, melyeket nem értünk, vagy nem értjük, hogy miért most, miért ott, akkor és velünk történnek.
A világ kiszámíthatóságának érzése egy semmivel nem pótolható biztonságot ad. Az értelem keresése ezért is ennyire alapvető, különösen, ha valamilyen negatív esemény, veszteség ér minket. Azért törtem össze a kocsit, mert átment előttem egy fekete macska. Vagy mert a múlt héten pont lemondtam a cascót. Vagy mert tizenharmadika, péntek van. Léteznek persze jutalmazó, törlesztő babonák is: azért nyertem húszezer forintot a lottón, mert jó fej voltam, és kölcsönadtam a szomszédnak a szegélynyírót. De mit nyerünk ezzel az egésszel?
Kontrollt. Az irányítás illúzióját. Hogy hatalmunk van a világ dolgai felett, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva mindannak, ami benne történik. Ha az „elkiabált” kijelentésemet lekopogom, nem fordul a visszájára. Ha hátralépek kettőt és köpök egyet, az kioltja a fekete macska átkát. Ha jobban odafigyelek tizenharmadikán, pénteken, el tudom kerülni a baleseteket. Ha levetetem magamról a rontást, véget ér a pechszériám. Ha reggelente megiszok fél deci kerozint, kigyógyulok a rákból. Vagyis: tudok tenni azért, hogy megelőzzem a bajt, hogy az életem jobb legyen, vagy hogy kevésbé legyen rossz.
Ebből a szempontból a babonák ugyanúgy működnek, ahogy a tudományok. Összefüggéseket kínálnak bizonyos jelenségek között, melyek segítenek minket. Ha a dohányzás összefügg a tüdőrákkal, akkor a leszokással csökkenthető a kockázat. Ha a gyorshajtás összefügg a balesetek számával, akkor lassabban kell vezetni. Ha a kézfertőtlenítés csökkenti a műtéti szövődmények kialakulásának esélyét, akkor kezet kell mosni. És ugyanígy: ha növeli a balesetek kockázatát, hogy a hónap tizenharmadik napja péntekre esik, akkor aznap figyelmesebben kell közlekedni. A különbség csak annyi, hogy a tudományok által igazolt összefüggések léteznek is.
